Politikai riportkönyvből nincs hiány az amerikai piacon, de kevés akad, amely mellé a szerzők több mint hatvan oldalnyi jegyzetet és forrásjegyzéket tesznek. A Regime Change: Inside the Imperial Presidency of Donald Trump ilyen kötet: Maggie Haberman és Jonathan Swan, a The New York Times két újságírója saját közlésük szerint több mint ezer interjú alapján írta meg Donald Trump második elnökségének első évét.
A könyv 2026. június 23-án jelent meg a Simon & Schuster gondozásában, négy nappal később már az amerikai tényirodalmi sikerlista első helyén állt, és azóta sem esett ki az élmezőnyből. A körülötte zajló vita legalább akkora, mint az érdeklődés — épp ezért érdemes külön kezelni azt, amit a szerzők állítanak, és azt, amit a recenzensek mondanak róluk.
Miről szól a könyv
A Regime Change egyetlen, jól körülhatárolt időszakot dolgoz fel: Donald Trump második elnökségének első évét. Az anyag négy tematikus részre tagolódik — Whirlwind, Retribution, The Enemy Within és Plunder —, vagyis a kötet nem szigorú időrendben halad, hanem témák és belső dinamikák mentén rendezi el az eseményeket. Ez a szerkezet jellemző a washingtoni riportkönyvekre: a szerzők nem napról napra vezetett krónikát írnak, hanem a döntéshozatal mintázatait próbálják láthatóvá tenni.
A könyv tárgyalja többek között az iráni háború megindításáról szóló döntés folyamatát, valamint az elnök Jeff Bezosról és Mark Zuckerbergről tett megjegyzéseit. A legnagyobb sajtóvisszhangot az a fejezet kapta, amely a kötet leírása szerint a Fehér Ház Situation Roomjában, az elnök távollétében lezajlott megbeszéléseket rekonstruálja az Epstein-iratok kapcsán. A szerzők beszámolója alapján 2025. július 17-én felmerült, hogy Tucker Carlson interjút készíthetne Ghislaine Maxwell-lel; a javaslatot — a könyv állítása szerint — a várható nyilvános visszhangtól tartó tisztviselők végül elvetették. Fontos pontosítás: ez a jelenet a kötet saját rekonstrukciója, a szerzők forrásaira támaszkodva; független megerősítése nem a könyv feladata, és a recenziók sem közölnek ilyet.
Hogyan készült: ezer interjú és hatvan oldal jegyzet
A módszer a klasszikus amerikai riportkönyv-hagyományba illeszkedik. A szerzők a szereplők nagy részével háttérbeszélgetéseket folytatnak, majd a különböző elbeszélésekből rekonstruálnak jeleneteket, párbeszédeket, döntési helyzeteket. Ennek a műfajnak megvan az ereje és a korlátja is: közel enged a zárt ajtók mögötti eseményekhez, ugyanakkor a leírt párbeszédek nem jegyzőkönyvek, hanem emlékezetből és több forrás egybevetéséből összeálló változatok.
Ami a Regime Change-et a műfajon belül megkülönbözteti, az a dokumentáció mennyisége. A 496 oldalas kötethez több mint hatvan oldalnyi jegyzet és forrásjegyzék, valamint terjedelmes névmutató tartozik. Politikai riportkönyvnél ez szokatlanul részletes apparátus — a legtöbb hasonló munka jóval szűkszavúbban kezeli, honnan származik egy-egy állítás. Az ezernél több interjú szintén a szerzők közlése; a szám nagyságrendje önmagában jelzi, hogy nem néhány bennfentes szemszögéből épül fel a történet.
Egy riportkönyvnél nem az a fő kérdés, egyetért-e vele az olvasó, hanem az, hogy visszakereshető-e, honnan tudja, amit állít. A Regime Change ezen a ponton többet tesz az asztalra, mint a műfaj átlaga.
A szerzőpárosról
Maggie Haberman a The New York Times Fehér Ház-tudósítója, Pulitzer-díjas újságíró. Korábbi könyve, a Confidence Man: The Making of Donald Trump and the Breaking of America 2022-ben jelent meg, és a szerző több évtizedes, még a New York-i évekig visszanyúló Trump-ismeretére épült.
Jonathan Swan ausztrál származású újságíró, aki az Axiostól került a The New York Timeshoz. Nevét szélesebb körben a 2020-as Trump-interjúja tette ismertté, amelyért Emmy-díjat kapott. A két szerző tehát nem külső szemlélőként, hanem a témát évek óta rendszeresen tudósító riporterként dolgozott a köteten — ez egyszerre jelent forráshozzáférést és olyan szerzői pozíciót, amelyet a kritikusok egy része külön is tárgyal.
Fogadtatás: elismerés és bírálat egyszerre
A könyv fogadtatása vegyes, és a bírálatok több irányból érkeztek.
- Maga Donald Trump „többségében kitalált, álhír” könyvnek nevezte a kötetet, Habermant pedig „harmadrangú írónak”.
- A Wall Street Journal recenzense szerint a szerzők „bedőltek” Trump „világszínvonalú nagyzolásának”, és a kritika zárása szerint az elnök egésze „kevesebb — sokkal kevesebb —, mint részeinek összege” (his whole is less—much less—than the sum of his parts). Ez tehát az adott recenzens értékelése, nem a könyv állítása.
- A The Conversation ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy a Regime Change lehet 2026 tényirodalmi bestsellere, és „alapvető és dermesztő” olvasmánynak nevezte.
- Az NPR és a PBS NewsHour egyaránt hosszú interjút készített a szerzőkkel 2026 júliusában.
Az olvasói fogadtatás egységesebb: a Goodreadsen 4,32-os átlagon áll 1878 értékeléssel. Ez a szám a kötet frissességéhez képest magasnak számít, ugyanakkor politikai témájú könyveknél az értékelések önmagukban is erősen megosztottak szoktak lenni, ezért érdemes fenntartással kezelni.
Hol áll a listákon
A kereskedelmi teljesítmény önmagában is beszédes. A Regime Change a 2026. június 27-i New York Times-listán érte el az első helyet, és a 2026. szeptember 13-i keménytáblás tényirodalmi listán is a második helyen áll — vagyis több mint két hónapja tartja magát az élmezőnyben. A Book Riot szeptember 3-i és szeptember 10-i kereszt-összesítője szerint három nagy amerikai listán szerepel egyszerre: a New York Times, az Amazon Charts és az IndieBound listáján.
Kontextusként: ugyanezen a szeptember 13-i tényirodalmi listán az első helyen Ted Cruz Clarence Thomasról írt kötete áll, a negyediken Jill Lepore The Rise and Fall of the Artificial State című könyve — vagyis a politikai és államelméleti tényirodalom idén erősen jelen van az amerikai eladási listákon.
Kinek szól — és mikor olvasható magyarul
A kötet elsősorban azoknak lehet hasznos, akiket az amerikai végrehajtó hatalom belső működése érdekel: hogyan születnek döntések, kik vesznek részt bennük, milyen szerepe van a személyes viszonyoknak és az intézményi rutinoknak. A jegyzetapparátus miatt azok is haszonnal forgathatják, akik forrásként, nem pedig egyszerű olvasmányként közelítenek hozzá — egy-egy állítás eredete általában visszakereshető.
Kevésbé ajánlható viszont annak, aki gyors összefoglalót keres: 496 oldalról és sűrű riporteri szövegről van szó, sok szereplővel és nevek tucatjaival. Az angol nyelvtudás itt komoly előny, mert magyar kiadás egyelőre nincs, és bejelentett magyar megjelenésről sem tudni. A szerzőpáros korábbi könyvei — köztük Haberman Confidence Manje — szintén nem jelentek meg magyarul, így a magyar olvasó számára a téma megközelítéséhez inkább Bob Woodward (Félelem, Düh) és Michael Wolff (Tűz és düh) magyarul is hozzáférhető kötetei kínálnak fogódzót.
Összegezve: a Regime Change nem az a könyv, amely bárkit meggyőzne bármiről — a fogadtatása épp azt mutatja, hogy mindenki mást olvas ki belőle. Az értéke másban áll: egy évnyi washingtoni döntéshozatalról készült, szokatlanul alaposan dokumentált riporteri anyag, amelyhez a szerzők odatették a saját forrásjegyzéküket is. Aki nem kész következtetéseket, hanem nyersanyagot és visszakereshető hivatkozásokat keres, annak ez a kötet valóban használható olvasmány.
