Alapvetően szimpatikus lenne, ha egy sikeres blogger a könyvírással is megpróbálkozik, ehhez azonban fontos lenne, hogy a kétféle formátum közötti különbségekre is odafigyeljen – Izomtibinek ez sajnos elég gyéren sikerült.
A könyvét Tibi valószínűleg úgy kezdte el megírni, hogy összeírt 25-30 blogbejegyzésnyi témát előre. Ezek a tőle már jól ismert, blog formában nagyon jól működő kis történetek taxizásról, bűnözésről, verekedésekről, szórakozóhelyekről, nőkről és férfiakról. Ezután választott egy ócska, ezerszer elhasznált krimiötletet, a le-nem-szállított, rejtélyes tartalmú táskáét, majd melléírta az elítélt bűnöző történetét is, aki attól fél, hogy amíg a börtönben volt, a CKM-modell barátnője esetleg megcsalta. Végül a bejegyzés-témáit megpróbálta ráakasztani erre a két történetszálra.
Maguk a történetek még jók, pont olyanok, mint a blogjában, ütősek és viccesek, ennyiben tehát nincs velük baj, Tibi nem felejtett el írni. Az alapsztorihoz viszont kínosan rosszul kapcsolódnak: némelyik továbbviszi a történetet egy-egy ballépéssel, némelyiknek meg semmi köze sincs hozzá. Például összejön a csapat brainstormingolni a táska ügyében, ami elvileg sürgős lenne, mert a szerb maffia le fogja vágni Samesz kezét, ha a táska nem kerül elő. Ötletelés helyett viszont hosszú történeteket mesélnek egymásnak tökéletesen irreleváns témákban, és nem, Samesz nem vág közbe, hogy fiúk, nekem a táskám sürgősebb lenne… Később a táska előkerítését amúgy is rábízzák az Ogréra, és onnantól aztán tényleg semmi másról nem szól a könyv, mint Tibiék hétköznapi életéről. Vicces, csak egy könyvtől valamiféle kohéziót, az alkotórészek közötti összefüggést várna el az ember.
Az olvasónak persze nem muszáj zavartatnia magát emiatt, aki máskülönben szerette Tibi blogját, ezen a könyvön is jól fog szórakozni (én is azt tettem). Más kérdés, hogy könyvként érdemes-e pénzt adni érte és a polcon tartani – Tibi történetei jók, viccesek, de egyrészt nem vette a fáradtságot, hogy könyvvé formálja őket, másrészt amúgy sem biztos, hogy maradandóak ennyire.
Izomtibi: Magilla bekombinál
Ulpius-ház, 2011.