A második világháború utáni brit irodalom egyik jelentős alakja volt az 1992-ben elhunyt írónő, akinek talán a legjelentősebb munkája az Egyesült Királyságban első alkalommal 1984-ben megjelent Esték a cirkuszban. Groteszk elemekkel bőven átszőtt, a mágikus realizmus eszköztárával operáló pikareszk, de legfőbb jellegzetességében feminista nagyregényt kapnak a kezükbe ezzel a könyvvel a magyar olvasók.
A regény három, egyenként nagyjából százötven oldal terjedelmű részre bontható. A címük a történet helyéül szolgáló földrajzi területek nevei. A jelen idejű rész 1899 októbere és szilveszter éjszakája között zajlik Londonban, Szentpéterváron, valamint Szibéria transz-bajkáli területén, vagyis a XIX. század legvégén, a régi világ és a hagyományos női szerepek alkonyán, valamint az új világ és ezzel párhuzamosan az Új Nő idejének hajnalán. A könyv első része Fevvers (az artista nő és szexszimbólum, akinek a legenda szerint nem csak szárnyai vannak, de velük repülni is tud) öltözőjében játszódik, ahol Jack Walser, a fiatal amerikai újságíró kérdéseire válaszol egy előadása utáni estén és hajnalba torkolló éjszakán. A beszélgetés során Fevvers elmeséli egész addigi életét, vagyis a történet ezen a ponton belenyúlik nagyjából negyed századnyira a múltba is.
A könyv első színe London. Kétségkívül ez a legpontosabban, legaprólékosabban kidolgozott a három közül, valószínűleg azért, mert Carter ezt ismerte a legjobban, hiszen itt élt. A főhős Fevvers Kelet-London Wappingnak nevezett részén egy bordélyházban cseperedett. Az ő világa az East End, szűkebben Whitechapel, a St. Mary-le-Bow templom tornya által uralt vidék a XIX. századi London legrosszabb környéke: a cockney nyelvjárás (ami Fevvers anyanyelve is, még a neve is a feathers szó cockney változata), a bevándorlók, a prostituáltak, a bűn világa, Hasfelmetsző Jack és a Torzó-gyilkos univerzuma. A második helyszín, Szentpétervár már sokkal kevésbé kidolgozott, voltaképpen fekete-fehér. Látjuk egyfelől az I. Péter cár Amszterdam- és Velence-fixációjára épülő ragyogó nagyvárost (az ünnepelt Fevvers is ezt ismeri meg, miközben luxusszállodában lakik, és partiról partira jár), és szembesülünk másfelől a bohóctanya keleti nyomorával, a rendezetlenségnek és kosznak azzal a félelmetes világával, amit a nagyszerű díszletek elfednek. A harmadik szín még ehhez képest is csupán vázlat: az a Szibéria toposz elevenedik meg a regény oldalain, ami mentális térkép formájában valószínűleg valamennyiünk fejében megtalálható. A végtelen tajgán, az emberi lét perifériáján, az Isten háta mögött, a senki által nem lakott érintetlen vadont átszelő transzszibériai vasút vidéke ez, ahol legfeljebb száműzöttek, fegyencek vagy sámánista bennszülöttek bukkanhatnak fel (fel is bukkan mind).
Angela Carter ismert volt harcos feminista nézeteiről is, vagyis nem meglepő, hogy ez a könyv is számos, a feminizmushoz kapcsolható elemet tartalmaz. Carter ezeket a tanmesének is beillő történeteit antiutópia-utópia ellentétpárokra építi fel, és arra hegyezi ki, hogy egy nők által kormányzott társadalom mennyivel békésebb, normálisabb lenne. A londoni színben először Nelson madám nyilvánosháza a példa, ahol a kuncsaftok természetesen szexuális tárgyakként tekintenek a hölgyekre; míg Nelson halála után a szétszóródó kurtizánok végül valamennyien külön-külön is normális életre lesznek képesek és egy új, egészségesebb világ alkotóivá válnak. Fevvers innen (miután ne feledjük, szárnya van!) egy női szörnyszülötteket bemutató „múzeumba” kerül, ami perverz hímek legalantasabb vágyait hivatott kielégíteni. Ilyen jellegű sztori Szentpéterváron a színes bőrű tigrisidomár és zenetanár Hercegnő; és a korábban szerencsétlen, de csodálatos muzikalitással megáldott fiatal lány, Mignon őszinte szerelme is. Természetesen a szibériai szín sem nélkülözi ezt a szálat: megismerkedünk egy ott létrehozott intézettel, ahol csak gyilkosságot elkövető és koponyájuk átmérője alapján kiválasztott nőket gyűjtenek egybe állandó megfigyelés céljából, de ahol a szintén női őröknek sincsen hová menniük, és végül együtt lázadnak fel.
Az Esték a cirkuszban számos olyan zárvány szöveget tartalmaz, melyek a cselekmény fősodrához nem kapcsolódnak szervesen, mégis egy ideig hosszasan foglalkoztatják az olvasót. Ezeknek kétségkívül van hangulatszínező szerepük, legitimitásuk a szövegben mégis kétséges. Ilyen például az első színben a törpe nő, Wiltshire Csodájának élettörténete, valamint a harmadik részben a női köztársaság kialakulásának részletes leírása. Nehéz megmondani, mit veszítenénk, ha a könyvből ezek a részek kimaradtak volna…
Angela Carter prózáját általában a mágikus realizmus körébe sorolják, de ez a könyv csak annyiban mágikus, amennyiben realista, vagyis a szerző csínján bánik az eszközeivel. A groteszk humor is jelentős elem a könyvben, a szentpétervári színt tulajdonképpen végig ez uralja, másutt azonban a hatálya korlátozott. Mindent összevetve nem könnyű olvasmány az Esték a cirkuszban, vontatott részek, következetlenségek is sorjáznak a regényben szép számmal, mégis, minden fáradságot megérő, kiváló könyv.
Angela Carter: Esték a cirkuszban
Magvető Kiadó, 2011.