A 62 éves szabadalmi mérnők, Elisabeth és férje, a matematikatanár Pierre Párizsban élnek. Egy nap tavaszváró vacsorapartit rendeznek, amely azonban tragédiába torkollik: a késő éjszakáig tartó buli után gyilkosság történik. Elisabethnek döntenie kell: vagy hívja a rendőrséget, vagy segít barátjának eltüntetni a hullát. Krimi és memoár keveréke a francia írónő regénye, amely az erőszak eredetének, a véleménynyilvánítás szabadságának, az unalmas hétköznapoknak és az értelmiségi lét képmutatóságának reflexiójaként is olvasható.
Bár az 1959-ben született francia írónőnek ez az első magyar nyelven megjelent regénye, neve drámaíróként korábban is ismert volt már hazánkban, több darabja szerepelt magyar színházak repertoárjában, így a Művészet, Az öldöklés istene, a Bella figura és az Egy élet háromszor. A világhírnévre is színdarabjai révén tett szert: a Művészet és Az öldöklés istene egyaránt megjárta a Broadwayt és a West Endet, utóbbiból Roman Polanski 2011-ben nagy sikerű filmet is forgatott. Yasmine Reza azonban nem csak a drámák területén alkotott nagyot, hanem írt már portrékönyvet Nicolas Sarkozyről (ez Hajnalban, este vagy éjszaka címmel magyar nyelven is megjelent 2010-ben), és több regénye i s napvilágot látott az 1997-es Hammerklavier óta.
A Babilon egy fotó részletes leírásával kezdődik: egy falnak támaszkodó idősödő, öltönyös, vézna férfit ábrázol a kép, kezében egy Awake! című röplapot tart (nyilván ezt osztogatja), lábánál egy táska áll a földön, melynek csak a füle látszik a képen, s valószínűleg a röplap további példányait tartalmazza. A férfi nagyon szomorúnak és végtelenül magányosnak látszik. A fényképet Robert Frank, svájci származású amerikai fényképész készítette 1955-ben Los Angelesben a címe pedig Jehovah’s Witness. A kép Robert Frank The Americans című 1958-as albumában jelent meg, melyet Elisabeth. a regény elbeszélő főszereplője a földkerekség legszomorúbb könyvének tart. Ez az album, és több fotójának részletes leírása később is előkerül a regény oldalain, de ez a fénykép azért nagyon érdekes Elisabeth számára, mert a fölötte lakó szomszédja, Jean-Lino Manoscriviri jut róla az eszébe.
Jean-Linót Elisabeth a lépcsőházból ismeri, mert míg a többi lakó lifttel jár, ők ketten a lépcsőt használják, motivációjuk azonban eltérő: Elisabeth a mozgás miatt lépcsőzik, Jean-Lino pedig azért, mert betegesen fél a lifttől. Így ismerkednek meg s kapcsolatukból barátság lesz. Jean-Lino szomorú és magányos embernek látszik, holott boldog házasságban él extravagáns jazz-énekeső és pszicho-terapeuta feleségével, Lydie-vel. Mégis a szomszéd kívülállónak tűnik, részben olaszországi zsidó gyökerei miatt, részben visszahúzódó, szótlan személyisége miatt; Jean-Lino az az ember, akinek feleségének előző házasságából született unokájának, sőt még saját macskájának elismeréséért is folyamatosan meg kell küzdenie.
Elisabeth az öregség elleni harc jegyében csomó olyan dolgot kipróbál, amit korábban sose tett, így jut eszébe az is, hogy tavaszváró partit szervezzen, amire nemcsak rokonokat és barátokat, de saját és férje munkatársait is meghívja, sőt a Manoscrivi házaspár is a meghívottak között szerepel. Az este elég nyögvenyelősen indul, de aztán nagyon jó hangulatú buli kerekedik belőle, mindenki fogyaszt is rendesen, az utolsó vendégek késő éjszaka mennek el. Elisabeth és Pierre a pakolást és takarítást másnapra hagyja és ágyba dől. Épp elaludnának, amikor hajnali kettőkor kopognak az ajtajukon: Jean-Lino az, aki arról számol be, hogy csúnyán összevesztek Lydie-vel és ő hirtelen felindulásból megfojtotta a feleségét.
Ezen a ponton krimibe fordul a történet, bár nincs túl sok rejtély, és nem kell keresni a gyilkost sem. A Babilon legfontosabb kérdései ekkor merülnek föl: Elisabeth válaszúthoz ér, vagy az igazságszolgáltatás oldalára áll, vagy pedig segít barátjának, akiről tudja, hogy nem rossz ember, csak most megrévedt. Mire kötelez a barátság? Vajon a barát akkor is segít, ha a másik komoly bajba keveredett? Viszont a gyilkosság nem játék, nem olyan, mint amikor valaki csokit lop a sarki boltból. Ha Elisabeth segít, a lebukás esetén bűnrészességet kockáztat, amiből bizony börtön is lehet. Vajon elvárható egy baráttól, hogy akár ilyen esetben is mellettünk álljon? Vagy itt a morális szempont felülírja a barátságot? Yasmina Reza a bűnügyi írót is remekül hozza, persze nem véletlenül: a sajtóban rendszeresen követi a bűnügyeket, és gyakran jár büntető perekre is, csakhogy őt a bűnügyekből nem a véres részletek izgatják elsősorban, hanem a bűn eredete és az ember cselekedetének mozgatórugói.
A regény címe, Babilon utalás a 137. zsoltárra, amelyet Jean-Lino édesapja régen minden nap felolvasott. A 137. zsoltár így kezdődik: „Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk.” Ezt a gyermek Jean-Lino természetesen nem értette, de úgy érezte, hogy ezáltal részese az emberiség történetének, hogy ő is egyike a hányattatott sorúaknak és hontalanoknak. A Babilon a könyv címében egy elég összetett szimbólum és utalás: Babilon az a hely, ahol nem érzem jól magam, ahol idegen vagyok, ahonnan elvágyódom haza, egy komfortosabb létezésbe. Végső soron Babilon talán Jean-Lino egész élete, amit ő nem érdemelt meg, ami helyett neki a Sion járt volna, de mégis így alakult, és ez után az éjszaka után csak minden sokkal rosszabb lesz.
Az idő, a múlt, az emlékezés, a fényképek, apróbb tárgyak, jelentéktelennek tűnő események: ezek azok a dolgok, melyeken keresztül a valóság megragadható, erről tesz tanúságot a Babilon, amit Elisabeth memoárjaként is olvashatunk: rengeteg emléket idéz föl saját múltjából, ezeken keresztül megismerkedünk vele és Jean-Lino Manoscrivivel is. Azért időz el Reza hosszasan ezeken az embert körülvevő apróságokon, fényképeken, tárgyakon, mert meggyőződése, hogy a tárgyaink sokat elárulnak rólunk is, hiszen az életünk ezek között a díszletek között pereg le. Izgalmas, összetett és nagyon tanulságos olvasmány Yasmina Reza Babilon című regénye, amit nyugodt szívvel ajánlok elolvasásra mindenkinek.
Yasmina Reza: Babilon
Magvető, 2021.