Párhuzamos sorsok, zsákutcába jutott életek, útkeresés, zsidó misztika, kapcsolódás a rég elveszett gyökerekhez, Dávid király egy feltételezett mai leszármazottja, s egy alternatív Kafka életrajz – címszavakban ezeket kínálja a negyvenes évei közepén járó, brooklyni írónő legújabb könyve.
A regény két főszereplője teljesen külön pályát jár be: egyik élete végén jár, a másik az emberélet derekára ér. Az egyik férfi, a másik nő. Az egyik nagynevű jogász, gazdag műgyűjtő és mecénás, a másik középosztálybeli író. Az egyik manhattani, a másik brooklyni, s természetesen egymással sohasem találkoztak, vagy ha valahol véletlenül mégis, akkor arról nem tudnak. Mégis hasonlítanak egymásra: egykor mindketten sikeresek voltak abban, amit csináltak, új és új ambíciók hajtották előre őket útjukon, s most egyszerre jutott életük folyása oly mederbe, melyből nem látszik a hogyan tovább. Egyszerre kerülnek olyan alkotói, egzisztenciális, magánéleti válságba, melyek elől mindketten Izraelbe, azon belül Tel-Avivba menekülnek, ahol az őket kínzó kérdésekre keresnek adekvát válaszokat, de persze a szokásos történik most is: a már meglévő válaszaikhoz találnak újabb kérdéseket. S persze Izraelben sem futnak össze…
Julien Epstein 68 esztendős New York-i ügyvéd sorsa fut az egyik szálon: nyugdíjazták az ügyvédi irodában, harminc év után elválik feleségétől, s nem tudja, mihez kezdjen a hirtelen rázuhant öregséggel. Korábban megszokta, hogy ő irányít, tele volt élettel, sokat és élvezettel vitázott, most pedig csak sodródik, nem találja a kiutat Dante sötétlő erdejéből. Tekintélyes vagyonát az örökösök legnagyobb rémületére elkezdi szétosztogatni, majd Tel-Avivba repül, hogy meggyászolja házasságát és méltóképpen megemlékezzen szüleiről. Nem hagy neki azonban békét egy toprongyos rabbi, aki mindenáron arról akarja meggyőzni, hogy királyi vér csörgedezik ereiben, hogy ő volna a bibliai Dávid egyik ma is élő leszármazottja. Epstein ezt ugyan nem nagyon hiszi, de ettől függetlenül követi a rabbit (teheti, hisz nincs jobb dolga) a zsidó misztikusok fellegvárába, a középkori kanyargós sikátorairól is ismert Cfátba. Az a benyomásom egyébként, hogy a zsidó misztikát is érintő irodalmi alkotások esetében a Cfátba utazás éppoly toposz lehet, mint Coelho esetében a szirupos életbölcsességek. Epstein nem sokat időzik Cfátban, de legalább megismerkedik a rabbi lányával, és olyan filmesek társaságába keveredik, akik éppen Dávid életéről készülnek nagyszabású, de ugyanakkor kis költségvetésű játékfilmet forgatni. Nem mellesleg megtalálja a tökéletes emlékművet szüleinek: egy erdőt telepíttet a sivatag kellős közepére, ami ugyan nem olcsó, de legalább teljesen felesleges. Epstein számtalan kalandot él át, szinte hippimód él egy lepukkant Tel-Aviv óvárosi kecóban, aztán követi a filmeseket egy hosszú forgatási napra is, melynek végén nyoma veszik a sivatagban…
A regény másik szálának főszereplője a történet idején 37 esztendős írónő, Nicole, aki a történet egyes szám első személyű elbeszélője is. Valószínűleg nem vakmerő a feltételezés, hogy Nicole alakját Krauss önmagáról mintázta: Nicole házassága például a történet idején válságban van, Krauss pedig 2014-ben vált el férjétől. Mind a regénybeli, mind a valóságos Nicole-nak két gyermeke van, ahogyan mindketten írók, s mindketten Brooklynban élnek. A regénybeli Nicole-t a kudarcba fulladt házassága mellett írói válság, álmatlanság és nyugtalanság gyötri. Egy hirtelen ötlettől vezérelve egyik éjjel sebtében bepakol egy bőröndbe, s másnap reggel már utazik is Tel-Avivba, ahol a Hiltonban kíván megszállni, mely szállodában gyermekkora óta számtalanszor tartózkodott már. Abban bízik, hogy a tel-avivi Hilton atmoszférája egy csapásra meghozza majd számára az ihletet, s ismét ontani fogja a sorokat, mint régen. Megismerkedik egy titokzatos, önmagát Friedmann-nak nevező idősebb emberrel, aki azt a valószínűtlen dolgot állítja tényként, hogy Franz Kafka nem halt meg 1924-ben, s nem is ő van eltemetve Kafka név alatt egy prágai zsidó temetőben, hanem hogy a halála csak megrendezett színjáték volt, ő pedig valójában alijázott, vagyis Izraelbe települt. Itt eleinte kibucban élt, kertészkedett, héberül tanult és folytatta az írást ott, ahol Európában abbahagyta. Friedmann átad egy nagy doboznyi kéziratot azzal, hogy sok van még ott, ahonnan ezt hozta, és arra kéri Nicole-t, hogy írja meg Kafka „igazi” történetét. Innen aztán az események rohamtempóban követik egymást, mígnem Nicole egy kalyibában találja magát betegen a sivatag kellős közepén egy írógéppel, egy kutyával és egy doboznyi kézirattal egyetemben. S bár itt sem váltja meg a világot, de meglátja önmagát a jövőben, amikor egy évvel később már új szerelme bilincseli pucéran az ágyhoz a jeges new york-i télben, ami – lássuk be – nem egy rossz idea.
Zsidó miszticizmus, az ismeretlen Kafka és az útkeresés regénye Nicole Krauss Sötétlő erdő című új könyve, amely színvonalában talán elmarad a Nagy palotától, de még így is érdekes és figyelemre méltó olvasmány. Az olvasó is több lehet azáltal, hogy elolvassa ezt a könyvet, mert ha kérdéseire új válaszokat talán nem is kap, de a meglévő válaszaikra újabb kérdéseket biztosan…
Nicole Krauss: Sötétlő erdő
Magvető Kiadó, 2018.