1981-ben a Karthago együttes székesfehérvári koncertjén életét vesztette egy 16 éves fiatal, akinek emlékére született a zenekar legendás, Requiem című dala. Hatala Csenge a fiúról és a halála körülményeiről akart többet megtudni.
Hol terem a magyar a tényfeltáró: az 1990-ben született írónő második kötete (az első, Hírzárlat című könyv az 1973-as balassagyarmati túszdráma hátterét igyekezett felgöngyölíteni) ismét egy megtörtént, de feledésbe merült ügynek ered nyomába. A Karthago együttes, amely 38 éve játszik változatlan felállásban, minden koncertjén eljátssza a Requiem című dalt, melyről mindig elmondják, hogy egy 1981-es székesfehérvári koncerten elhunyt fiú emlékére íródott.
Hatala Csenge saját bevallása szerint húsz éve jár Karthago koncertekre (vagyis 6-7 éves kora óta, ami barokkos túlzásnak tűnik), sokszor hallotta a Requiemet és az azt felkonferáló szöveget is. Ez adta az ötletet, hogy utánajárjon a történteknek és megtudja, ki volt a fiú, miért halt meg, majd könyvet írjon a „nyomozásról”. Ennek megfelelően a kötet önmeghatározása szerint Nyomozási napló, alcíme pedig a dal első sorára reagálva: Volt egy fiú… De ki volt ő?
Az ominózus eset 1981. február 13-án történt a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban, ahol a koncert után, miután a terem kiürült, egy fiú fekve maradt a földön a fal mellett. Ez nem volt szokatlan a korszakban, mert a kor rockerei, a csövesek általában alaposan teletöltve érkeztek a – kor szóhasználatával élve – rock-hangversenyekre, sőt az sem volt ritka, hogy szipuztak vagy gyógyszerre ittak előtte. De azután a fekvő is általában fölkelt és hazament, ezen az estén azonban másként történt: ez a fiú ugyanis nem kelt föl, hiába próbálták a helyszínen, majd a mentőautóban újraéleszteni, végül a kórházban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A szerző a kutatást a korszak sajtójának átböngészésével kezdte, ott azonban nem bukkant nyomára az esetnek, még a megyei lap sem közölte a hírt, holott az nem volt éppen mindennapos. Felkereste a zenekart is, akik készségesen segítettek neki, sokat meséltek a korszakról, sztoriztak a zenekar megalakulásáról, a hőskorszakról, a befutásról, a Requiem születésének körülményeiről és fogadtatásáról, de a fiúval kapcsolatban nem tudtak információval szolgálni.
A további utánajárásnak azonban meglett az eredménye: a nyomok Várpalotára vezettek, innen érkezett ugyanis a koncertre a 16 éves Dezső (akinek vezetéknevét kegyeleti okokból és a családra való tekintettel nem közli a kötet). Itt a szerző számtalan emberrel beszélt: Dezső nővérével, volt osztálytársakkal, barátokkal, haverokkal, sőt a haverok közül olyannal is, aki Dezsővel együtt aznap ott volt a koncerten. Sajnos ez utóbbi sem tudott semmit, állítása szerint elsodródtak egymástól a tömegben, a koncertről egy fehérvári lánnyal távozott és csak másnap hallotta a kocsmában, hogy Dezső meghalt. A történetnek egy másik kulcsfigurája pedig, egy bizonyos Szasza, annak a társaságnak a központi alakja, akikkel Dezső a Karthago koncertre ment, már nem beszélhetett, ugyanis a történtek után egy évvel, 19 évesen motorbalesetben életét vesztette…
Sajnos a hivatalos iratok sem sokat segítettek Hatala Csengének, hiszen a hivatalos, a családnak kiadott kórházi zárójelentés a halál okát a keringés leállásában jelöli meg, ami a könyvben nyilatkozó Zacher Gábor, a nemzet toxikológusa szerint marhaság, mert a halál maga a keringés leállása. Az ő példájával élve: ha valakinek levágja a fejét a vonat, az is azért hal meg, mert leáll a keringése, de ez nem ok, hanem következmény, és egy 16 éves fiúnak nem szokott magától leállni a keringése. Más dokumentum nem maradt fenn, sem a rendőrségi, sem a boncolási jegyzőkönyv, de még a mentők esetlapja sem, így igazából nem tudni pontosan, miért halt meg Dezső. Az ok lehet alkoholmérgezés, vagy a legvalószínűbb a Parkánra ivott alkohol, illetve az, hogy összetaposta a tömeg (amint azt akkoriban rebesgették is), amely azonban nem túl valószínű, Dezső testén ugyanis nem voltak külsérelmi nyomok.
A fő kérdés tekintetében tehát nem jutunk előre, nagyon sok mást viszont megtudunk Dezsőről, aki az előtt halt meg, hogy igazából élni kezdett volna: a családjáról, a lakótelep melletti kiserdőről, ahol Szasza bandájának tagjai ittak, szipuztak, gyógyszereztek, motoroztak, vagy csak hülyéskedtek, beszélgettek, egyszóval élték az életüket. Sok mindent megtudunk a korról, az álszemérmes államszocializmusról, ahol deviancia ugyanúgy nem létezett, ahogy drogkérdés sem: egy szocialista társadalomban mindenki boldog, ezért senki sem drogozik. A kultúrpolitikával, a Három T (Tiltott, Tűrt, Támogatott) zenekarok világával, amikor a fiatalok olyan együtteseket hallgattak, mint az Omega, a Beatrice, a Hobo Blues Band, a P. Mobil, a Piramis vagy épp a Karthago, és ahol a zenekarok lehetőségeit az határozta meg, hogyan tudták definiálni a hatalomhoz fűződő viszonyukat.
A könyv sok érdekességre, tanulságra hívja fel a figyelmet, elég jól sikerül rekonstruálnia Dezső életét és a halála napját (a halál konkrét okát kivéve). A vékony, 150 oldalas könyv nagy erénye, hogy nincs túlírva, ebben a történetben ténylegesen ennyi van. Vannak benne képek is Dezsőről, Szaszáról, a Karthagoról, infók a csövesekről, a „fekete bárány” együttesekről, és a korban népszerű gyógyszer-pia kombóról. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a Karthagot, a Requiemet, és akiket érdekel, ki volt a fiú, akinek a halála a dalt inspirálta.
Hatala Csenge: Requiem
Athenaeum, 2017.