Az amerikai írónő filozófiai, teológiai síkon is mozgó regényének főszereplője egy tanulatlan, de jólelkű nő, aki családját nem ismeri, igazi nevét nem tudja. Váratlanul otthonra lel, azonban temérdek olyan dolgot kell elsajátítania, amit mindenki tud, aki rendezett körülmények között nőtt fel; s még a benne mélyen gyökerező bizalmatlanságot is le kell győznie, hogy elhiggye: ez már egy másik élet.
Marilynne Robinson különös szerző: 1980-as Housekeeping című nagy sikerű regénye után két és fél évtizeden keresztül csak Kálvin tanain alapuló teológia munkákat publikált, majd 2004-ben tért vissza a szépirodalomba, mégpedig az egymáshoz lazán kapcsolódó Gilead trilógiával, melynek darabjai a Gilead (2004), a Home (2008) és a Lila (2014). Érdekes módon a trilógia első és harmadik darabja olvasható magyarul, hogy a középső miért nem, az rejtély. Robinson a korábbi amerikai elnök, Barack Obama kedvenc szerzője, a Time magazin szerint a száz legbefolyásosabb személy egyike, látszólag korszerűtlen ember: ő maga mélyen vallásos, analitikus, lélektani regényei pedig szembe mennek a trendekkel.
Aki olvasta a Gileadot, az a regény elején annyit máris tud, hogy Lila Dahl John Ames-nek, az iowai kisváros, Gilead (innen a ciklus és az első könyv címe) idős lelkipásztorának a felesége. Az öreg papról ott sok mindent megtudhatunk, Liláról azonban jóformán semmit, ezt a könyvet azonban teljes egészében neki szenteli az írónő.
Lila kisgyerekkoráról semmit sem tudunk (ahogyan neki magának is mindössze halvány emlékfoszlányai maradtak a kezdetekről), valószínűleg szülei nem törődtek vele, nem gondoskodtak róla, egy éjjel azonban a ház tornácáról elrabolja egy magát Dollnak nevező, vándor életet élő nő, aki végül anyja helyett lesz anyja. Doll magával hurcolja Lilát kóborlásai során az amerikai Közép-Nyugaton, miközben hosszabb időt töltenek egy Doane nevű ember vezette csapattal, akik nomád életmódot folytatva napszámos munkát keresnek. Doll előéletéről sem sok minden derül ki, annyi bizonyos, hogy egy jellegzetes sebhely csúfítja el az arcát, ami könnyen felismerhetővé teszi, ezért folyton rejtőzködik, ez viszont azt valószínűsíti, hogy valakik vadásznak rá, vagy a törvénnyel került összetűzésbe, esetleg mindkettő együtt is igaz lehet, mert a regényben mindkettőre mutatnak jelek.
A regény elején Lila már egymagában van, egy St. Louis-i bordélyházból megszökve három évig egy szállodában takarít, onnan vetődik az iowai Gilead határába, ahol egy elhagyatott, romos viskóban húzza meg magát, onnan gyalogol be minden nap a városkába munkát vállalni. A keresetét egy konzervdobozban gyűjti egy meglazult padlódeszka alatt: buszjegyre gyűjt. A kisváros lakói, köztük az idős pap, aki fiatalkorában elvesztette feleségét és kisfiát, így figyelnek fel Lilára, aki azonban a szégyen és az ösztönös bizalmatlanság miatt igyekszik kerülni az ismerkedést a helyiekkel.
Ez a szégyen és ez a bizalmatlanság az, ami elsősorban jellemzi Lilát. A szégyen amiatt, hogy ő semmi olyasmit nem tud, amit mindenki más tudhat, aki élt már házban, lakásban. A szégyen a tanulatlanság miatt, Lilának ugyanis mindössze egy osztálya van, ezt még kislánykorában végezte. A történetéből töredékeket ismerünk csak meg, a regény jelenidejében már Gileadban él, először még a kunyhóban, később már parókián a lelkész feleségeként, csak mindig, mindenről eszébe jut valami, egy emlék, egy élmény (ami általában negatív) s Robinson olyankor írja le Lila életének vonatkozó részeit. Ezek az elmélkedések lélektani regénnyé avatják a Lilát, amely azonban ennek ellenére sem válik egy percre sem unalmassá. A szerző folyamatosan fenntartja a feszültséget: kíváncsiak vagyunk, mi történt még Lilával azon túl, amit már tudunk, mert mindig felvillant és homályban hagy bizonyos részleteket, s ezek folyamatosan várakozással töltik el az olvasót. Hova lett Doll? Mi Doll baljóslatú késének (ami Lila egyetlen tulajdona) a sztorija? Mi Lila szégyenének és bizalmatlanságának forrása, amelyek végig kísérték egész eddigi életét? Miért vágyódik el, miért akar maradni mégis? Miért nem hiszi el, hogy mindez vele történik meg, hogy házban lakik, hogy férje van, hogy gyermeket vár – ezek a kérdések folyamatosan fenntartják az olvasó figyelmét, a regény feszültségét és az olvasás dinamikáját.
Természetesen Robinson némi hátsó szándékkal jön elő ezzel a történettel, vagy ha úgy tetszik, nem tagadja meg önmagát és a Gondviselés munkáját érezteti a háttérben, azonban ez sohasem csap át direkt hittérítésbe. Lila olvassa a Bibliát és rádöbben, hogy vele nem történt semmi olyan, ami ebben a könyvben ne lenne leírva. Ettől még nem változik hívővé, de kérdéseket tesz fel a papnak, aki Lila kérdéseit jogosnak, de megdöbbentőnek nevezi, nem akar instant válaszokat adni, sőt gyakran beismeri, hogy erre a kérdésre ő maga sem tudja a választ, azonban mindig hitet tesz a Mindenható Atyába vetett hitéről.
A könyv lélektani regény és fejlődésregény is, egyszerre regény, teológiai munka és erkölcsi példatár, ami azonban a nem hívők számára is értelmezhető. Vannak benne igeszakaszok (főleg Ezékiel és Jób könyvéből) és Kálvin Szentírás magyarázatai is, ezek azonban nem meggyőzni akarják az olvasót, csupán reflektálnak a történtekre. A Lila valódi vigaszt nyújt az olvasónak, a kérdésekre pedig válaszok helyett újabb kérdésekkel szolgál, miközben örök értékeket közvetít.
Marilynne Robinson: Lila (Gilead-sorozat, 3. rész)
Magvető Kiadó, 2016.