A Vének háborúja-sorozat befejezése után Scalzi vadonatúj űropera-sorozatba kezdett. Az összeomló birodalom is űrhajózó emberekről szól, de ezúttal idegenek nélkül, és még sokkal viccesebben: az új kötet egy véget nem érő poénkodás az űrutazás, a hatalom és az emberiség túlélése kapcsán.
A könyv elején attól féltem, hogy a szerző túl sok szálat vesz fel, amelyeket nehéz lesz követni, mert minden egyes fejezetben új és új szereplőket mutatott be. Végül azonban két fő történetszál alakul ki: az első az emberi civilizáció középpontjában, a másik pedig a legvégén játszódik. A jövőben járunk, amikor az emberek az űr különböző pontjain óriási, mesterséges űrállomásokon élnek, ez az Egyesülés. Ezeket az Ár köti össze, ami lehetővé teszi űrhajók közlekedését a csomópontok között, és tulajdonképpen az emberek is csak azért tudnak a csomópontokon élni, mert űrhajókkal oda lehet szállítani az emberi élethez szükséges eszközöket.
Az univerzum központja az Origó, ahová az Ár legtöbb csomópontja befut, és itt él az emperátor, az emberiség vezetője is. Az előző emperátor elhunyt, így a lánya, az első főszereplőnk lesz az új uralkodó. Cardenia sohasem akart uralkodó lenni, de nincs más választása, vicces jelenetek egész során át végül megkoronázzák és megkezdheti uralkodását…
A másik fontos helyszín a Mezsgye, az emberi civilizáció végpontja, mivel ide az Árnak csak egyetlen útvonala csatlakozik. Ugyanakkor a Mezsgye nem mesterséges űrállomás, hanem történetesen egy valódi bolygó, ahol az emberek akár külső segítség nélkül is képesek lehetnek megélni… A drámai konfliktus, hogy az Ár több száz év változatlanság után át fog alakulni, néhány útvonal megszűnik és helyettük újak alakulnak ki. Márpedig szállítási útvonalak nélkül az emberek nem tudnak minden űrállomáson életben maradni, így az eddig ismert birodalom várhatóan össze fog omlani.
A könyv stílusa mindenekelőtt: vicces, Scalzi mindenhol és mindenből viccet csinál. Aki szerette a Vének háborúja-sorozat poénjait, ezt is szeretni fogja: ahogy Cardeniát egy hosszú és dögunalmas ceremónia során megkoronázzák, ahogy Kiva, egy kereskedőház vezetője gyakorlatilag mindenkivel szexel, akit ér, amíg nem kell üzleti tárgyalásokra mennie, sőt az űrhajóknak is vicces nevei vannak… A könyv témája a kereskedőházak közötti intrikák és harcok, ami persze az emperátort is eléri: zajlik a harc a hatalomért, van némi akció és persze szex, de ezek szinte csak az alapot biztosítják az állandó poénkodáshoz.
Arra viszont figyeljünk fel, hogy az univerzum összes vezetője, így a könyv összes főszereplője nő: az emperátor, a kereskedőházak vezetői, az egyház vezetője, az űrhajó kapitánya, mindannyian szabad, okos, hatalommal rendelkező – és vicces – nők.
Nem gondolom, hogy Az összeomló birodalom jobb, mint a Vének háborúja volt: én ezt jobban élveztem, de eltérő a stílusuk. A Vének háborúja fontos kérdésekről szólt, filozofált, politizált és az emberiség jövőjét tárgyalta (és néha vicces volt). Ez a könyv lazább: itt is van űrháború és politika, de alapvetően a poénkodásról szól, egy máskülönben nagyon is érdekes, új sci-fi univerzumban. Nyilvánvalóan megéri elolvasni – az első fejezetek egyébként ingyenesen is elérhetőek, magyarul az Agave honlapján, angolul pedig a tor.com-on.
John Scalzi: Az összeomló birodalom
Agave Kiadó, 2017.
1 comment for “John Scalzi: Az összeomló birodalom”