Szalai Vivien: Stohl – őszintén

Furcsa úgy könyvet olvasni, hogy mindenki téged figyel a metrón. Nem tudtam eldönteni, hogy megvetésből vagy érdeklődésből figyelik a könyv borítóján figyelő Stohl Andrást – ráadásul pont a szabadulása napja volt…

A könyv a börtönbe vonulása előtt készült. Végig egyes szám első személyben beszél magáról, csak az elő- és az utószóban szól néhány szót az írónő, aki láthatóan elfogult az ismert színész iránt.

A könyvből nagyon sokat megtudunk Stohl Bandikáról, aki végig nyíltan beszél a pozitív és a negatív tulajdonságairól is. Végig az volt az érzésem, hogy tényleg őszinte, de ha nem, akkor is nagyon szórakoztató az olvasása. Érdekesek a színházi történetek, például hogy a balesete után hogyan vitte el a kocsija csomagtartójában a Nemzetibe Alföldi. A baleseteinek a leírása is élethű, annyira, hogy teljesen rosszul lettem ezen fejezetek olvasása közben.

Mesél a csajozásairól, az életében fontos szerepet betöltő nőkről és a szüleiről. Az édesapja különösen fontos volt az életében, és a könyvben az ő történetét helyezik a középpontba, mert megmagyarázza Stohl egész életvitelét. Ő persze isteníti, mert az apja volt és a szüleire nem haragszik az ember, de az egész mostani életvitelét meghatározza az apja viselkedése, azt is lehet mondani, hogy volt kitől tanulnia.

Az első néhány fejezetben felháborító és dühítő a stílusa. Folyton azzal védekezik, hogy ő egy örök  gyerek, és mivel egy gyerektől nem lehet elvárni, hogy érezze a tetteinek a súlyát, tőle sem lehet elvárni, hogy bármiért is felelősséget vállajon. Nem is akar felnőni soha, nem akar megváltozni.  Ő egy színész, aki már annyi mindent letett az asztalra, hogy nehogy már azt várják el tőle, hogy átlagos ember módjára viselkedjen. Bár a könyv elején úgy tűnik, hogy egyáltalán nem bánja, amiket tesz vagy tett, többször utal is rá, hogy semmit nem csinálna másképp, a további fejezetekből mégis az érződik ki, hogy nagyon jól tudja, hogy mindez nem helyes, és próbál megváltozni, mióta az új barátnőjével él.

Az olvasó számára a könyv végére nagyjából világossá válik, mit miért tett az ország Bucija, észrevehetően megváltozik a stílusa, talán még szerethető is. Olyan, mint egy valóságshow, betekintést nyerünk az életébe. Kiderül, hogy mennyire szereti a családja, ami elgondolkodtató: ha ennyire szerethető ember, ha így ragaszkodnak hozzá, akkor a sok rossz mellett is tudhat valamit. Sajnos nem ő az első és nem is az utolsó, aki ittasan vezet és kábítószert fogyaszt, csak az ő esetéről mindenki értesült. De ezért még nem rosszabb ember, mint más, aki ilyenre vetemedik – de nem is jobb azoknál semmivel.

Szalai Vivien: Stohl – őszintén
Alexandra Kiadó, 2011.