A harmadik részben megnyílt az út a többi naprendszer felé, amelyekben azonnal beköltözhető bolygók is találhatóak. A negyedik rész a legelső ilyen lakható bolygó elfoglalásának története.
Amíg Holdenék egymást ölték a galaxis újonnan megnyílt kapujában, egy űrhajónyi telepes átcsusszant köztük az új naprendszerbe, így elsőként foglalhatták el az Új-Föld nevű bolygót. Sikeresen le is telepedtek és lítiumot kezdtek bányászni, nemsokára megérkeznek azonban a „hivatalos” bolygófoglalók is, egy nagyvállalat munkatársai, akik szintén igényt tartanak az ásványkincsekre. Amikor a vállalat képviselői leszállnának a bolygóra, néhány telepes felrobbantja a siklójukat, mire a vállalati biztonsági főnökből kitör a gyilkos ösztön és a következő, immár sikeres leszállás után ő pedig a telepeseket kezdi gyilkolni. A felek közötti közvetítésre James Holdent kérik fel, aki kis csapatával szintén megérkezik a bolygó fölé, természetesen a protomolekula és Müller kíséretében.
Szokás szerint minden fejezet egy-egy szereplő nézőpontját követi: egy telepes férfi kétségbeesetten védi a családját, a biztonsági főnök helyettese a gyilkosságok közepette is próbálja megőrizni az emberségét, illetve egy biológus nő, aki elsőként tanulmányozhat egy eddig ismeretlen bioszférát. Árnyalt és izgalmas karakterek, kivéve a biológus hölgyet, aki szerelmes lesz Holdenbe: hadarni kezd, ha beszélnie kell hozzá, éjszaka az érintéséről álmodik és még a munkájára sem tud koncentrálni. Szerencsére miután egy kevésbé vonzó kollégájával szexelnek egyet, rögtön képes ismét a szakmájára figyelni – a szerzők méltatlanul primitíven látják a nőiességet.
A kötet sokkal kisebb teret és időt ölel fel, mint a korábbi részek, de nem kevésbé összetett és mozgalmas, mint azok. Az alapvető konfliktus a területfoglalási vita távol a külső beavatkozási lehetőségektől, és a helyzet csak fokozódik, amikor az emberi drámák közé bekavar a protomolekula is. A szereplők bajba kerülnek lent a bolygón és a felette keringő három űrhajóban is, Holden csapatának nincs könnyű dolga, ahogy egyensúlyozni próbálnak a telepesek, a vállalat és a protomolekula között.
A sorozat ezt megelőző, harmadik része kevésbé sikerült jól, mert a szereplők egysíkúak voltak és fárasztóak, a történet pedig sablonos. De ez a negyedik rész mindkét szempontból sokkal jobb: a dráma valódi, a szereplők izgalmasak, és különleges élmény látni, ahogy a világűr egy távoli kis bolygóján megpróbálnak életben maradni. A történetet pedig Avasarala zárja le azzal, hogy a Marson ülve kontextusba helyezi a bolygón történteket, és ezzel megnyitja az utat a következő részek felé.
James S. A. Corey: Cibola meghódítása (Térség-sorozat, 4. rész)
Fumax Kiadó, 2015.