A sorozat ötödik részében izraeli gyerekek és egy óvónő gyilkosai után nyomoz a már jól ismert páros, de a könyv ezúttal sokkal kevésbé sikerült jól: a történet lassú és vontatott, illetve ellenmond a krimik hagyományainak és az elemi logikának is.
A könyv elején egy zsidó óvoda mellett lelőnek egy zsidó óvónőt, majd nem sokkal később elrabolnak és hidegvérrel kivégeznek két tízéves, szintén zsidó fiút. A rendőrségnél az ügyet Alex Recht és a hozzá ismét csatlakozó Fredrika kapja meg, és micsoda véletlen, volt rendőr munkatársukat, Pedert is pont ekkor veszik fel az óvodába biztonsági főnöknek. Sőt, micsoda véletlen, az óvoda vezetői az előző részből megismert Eden segítségét kérik – ismét együtt van tehát a csapat.
A könyv első harmadában nem történik tulajdonképpen semmi. Alexék azt próbálják kitalálni, hogy az óvónő és a fiúk esete között van-e összefüggés, mire nagy nehezen kiderül, hogy a három gyilkosságot ugyanazzal a fegyverrel követték el. Sokkal többre sajnos ezzel se mennek, mert bár minden nyom Izraelbe vezet, az izraeli szereplők érezhetően titkolnak valamit a svéd rendőrök elől. Fredrika végül még Izraelbe is elutazik, hogy az áldozatok szüleinek múltjában kutasson, és talál is érdekes információkat, csak éppen a gyilkos személyéhez nem jut közelebb ezzel sem. A regény annyiban elgondolkodtató, hogy néha milyen reménytelen a rendőrök helyzete – bár nem tudom, mennyire életszerű, hogy a szülőknek fontosabb a múltjuk eltitkolása, mint a gyerekeik gyilkosát megtalálni.
Eden az, aki többé-kevésbé rájön, mi van a gyilkosságok hátterében, ő ugyanis szintén elutazik, és Londonban egy volt titkosszolgálati munkatársa elmeséli neki a lényeget. Minden részletet azonban ő sem tud kideríteni, és ezen az egész könyv koherenciája felborul. Egy krimi ugyanis akkor szép és szórakoztató, ha a főhős bátor és okos munkával kideríti, hogy ki gyilkolt meg és miért, itt viszont a szerző beszúrt néhány plusz fejezetet, amelyekben elmesélgeti az olvasónak, amit a nyomozók sajnos nem tudtak kideríteni… Kínosan rossz megoldás, ráadásul van egy égbekiáltó logikai hiba is a történetben: hogyan került a fiúk gyilkosához a fegyver?
A szerzőnő az utószóban megoszt néhány magánjellegű részletet arról, hogy mit jelent neki az írás, és hogyan született a regény. Alapvetően nem lett volna rossz ötlet, hogy Izraelről írjon, és hogy a palesztinok elleni háborúnak a katonák életére milyen hatása lehet még egy évtizeddel később is. A probléma, hogy a könyv svédországi részét nem találta ki jól és nem dolgozta ki rendesen: Alex és Fredrika nyomoz, küzd és próbálkozik, de hiába, és még az olvasó sem szórakozik jól.
Kristina Ohlsson: Dávidcsillagok (Fredrika Bergman és Alex Recht, 5. rész)
Animus Kiadó, 2014.