Bernáth László vonatkozó tankönyvei (Tanuljunk könnyen, gyorsan újságot írni, Műfajismeret) kiválóak, továbbá hihetetlenül gördülékeny stílusa van, közérthető, humoros, egyértelmű. Ezzel együtt sem tudtam rájönni, mi értelme volt ezt a könyvet megírnia.
A kötet célja tanácsot adni az interjú-adáshoz, de nem profik, hanem átlagemberek számára. Ez az alapállás annyira rossz, hogy néha már kínos volt a rengeteg okoskodás, hiszen az átlagember csak a legritkább esetben szokott nyilatkozni. Ha mégis, nincs ideje a könyv végigolvasásával felkészülni rá, vagy ha ideje lenne is, a könyv árát akkor sem éri meg, hogy a pár perces interjú annyival jobban sikerüljön. És innentől kezdve az egész könyv öncélú, Bernáth László üres széksorok előtt osztja ki az észt, például arról, hogyan kellene egy parasztembernek beszélnie, ha netán mikrofont tolnak az orra alá.
A másik nagy témakör, hogy miről kellene beszélnie az interjúalanynak, ezt viszont azért felesleges ebben a formában tárgyalni, mert az interjúalany csak a legritkább esetben választhatja ki önállóan a nyilatkozat témáját: az újságíró kérdez, az illető pedig vagy hajlandó beszélni arról, amiről kérdezték, vagy nem.
Ezeken kívül van még némi társadalomtudományi ismeret a tárgyalt foglalkozású emberek aktuális helyzetéről, amiből kiderül, hogy Bernáth László még a semmiről is olvasmányosan tud írni, de attól még az semmi marad, és vannak még nyomdahibák is (szerkesztő? korrektor?).
Bernáth László a nyilvános megszólalás összes műfaját tekintve képben van. A probléma az alapállás, a bútorbolti eladók kitanítása, miközben könnyedén lehetett volna olyan célközönséget találni, akiknek valóban szükségük lehet segítségre a nyilvános megszólaláshoz: tanárok, konferenciák előadói, kezdő politikusok, vagyis a célközönség jobb megválasztása esetén a könyv megírása sokkal hasznosabb munka lett volna.