Bár a könyv számtalan vicces és botrányos történetet tartalmaz, rám ennél sokkal nagyobb hatást tett Rod Stewart személyisége. Hogy nem szállt el, hogy kedves, jóindulatú és humoros maradt – Rod Stewart egy végtelenül szimpatikus rocksztár!
Azért a botrányok is érdekesek, amelyeket megélt, és szerencsére semmilyen témát nem kerül meg az önéletrajzában. Sőt, részletezi, néha pontosítja a róla szóló legendákat – sírásó például nem volt fiatalkorában, csak egy temetőben ő mérte ki a sírok leendő helyét, és profi focistának sem kérték fel, ennek a közelében sem járt. Mindenről alaposan, pontosan és őszintén ír, a saját hibáit is elismerve.
A legfontosabb témája természetesen a zene, részletesen bemutatja, ahogy amatőr gitárosból profi háttérénekes, majd szólóénekes lett, először zenekarokban, majd önálló sztárként, vagyis ahogy lassan, de alaposan végigjárta a szamárlétrát. Ugyanakkor a könyvben a zene mint téma onnantól, hogy világsztár lett, sajnos kissé visszaszorul. Annyiban persze logikus, hogy a közönség erről már hallott, olvasóként viszont hiányérzetem volt, amiért az ötven évnyi énekes pályafutása utolsó harmincöt évéről sokkal kevesebbet írt, mint az első tizenötről.
A magánéletének viszont minden rezdüléséről beszámol, annyira részletesen, hogy egy idő után el is vesztettem a fonalat a sok szőke nő és nagy ház között. Miután világsztár lett, egyik modell után jött össze a másikkal, házasságokat is kötött velük, gyerekeik is lettek, majd megcsalta őket és elváltak, mindezt különböző nagyméretű házakban élve. A kapcsolatai időben néha összecsúsztak, ilyenkor botrány volt, de lassan azért megkomolyodott, legalábbis egyre hosszabb ideig tartottak a házasságai.
A leírt történetek többsége a rocksztársággal együtt járó botrányos életvitelről szól. Rengeteget ivott, kábítószerezett, és bár részletesen nem fejti ki, de utal rá, hogy ő és a zenekara is sokat csajoztak. Az unalmas turnézást továbbá rendetlenkedéssel dobták fel, ők voltak például az úttörői annak a szokásnak, hogy a rockzenekarok tönkreteszik a szálloda berendezését. Ezekről végig viccesen, kedves stílusban mesélget – Rod Stewart ékes példája annak, hogy a rocksztárság és az őrült életvitel sem feltétlenül változtatja meg előnytelenül az ember személyiségét.
A könyv többnyire az időrendet követi, de az énekes egész életét végigkísérő témákról egy-egy összefoglaló fejezet is szól: a legendás frizuráról, az autókról, a fociról és a műkincsek gyűjtéséről. Meglehetős őszinteséggel ír a nehézségeiről is, például a hangjával kapcsolatban: rákkal műtötték közvetlenül a hangszálai mellett, illetve amikor ötvenéves korára már kevésbé bírta a színpadi ordítozást, a fülbe dugható, vezeték nélküli fejhallgató-kontroll mentette meg a karrierjét, mert kevésbé kellett hangosan énekelnie.
Tény, hogy aki eddig nem érdeklődött Rod Stewart iránt, annak az életrajza sem lesz különösebben érdekes. Aki viszont szereti a zenéjét, esetleg a rajongója, annak csakis ajánlani tudom a kötetet, mert a maga nemében kitűnő és méltó összefoglalása egy világsztár életének. A magyar kiadás megérte volna a kemény borítót, de így is igényes, ráadásul jó minőségű fotókkal illusztrálták, jó vételnek számít.
Rod Stewart: Rod – Önéletrajz
Trubadúr Kiadó, 2013.