Krimi és kísértettörténet egyben: a könyv olyan fiataloknak szól, akik már elég idősek halott emberek gonosz, bosszúálló szellemeinek kiirtásáról olvasni.
Történt ugyanis, hogy Londonban szellemjárás kezdődött, és a korábban csak elvétve előforduló kísértetek szinte ellepték a londoni éjszakát. Szerencsére a fiatalok egy része jól látja és hallja őket, így küzdeni is tudnak ellenük, főleg, hogy immár megfelelő fegyverek is rendelkezésre állnak ehhez. Ügynököket képeznek tehát gyerekekből, hogy éjszakánként járőrözzenek, valamint harcoljanak a kísértetek ellen.
Nem tudom, miért kell még ennyi év után is a Twilight ezerszer elcsépelt főszereplőjét másolni: a mi főhősünk is egy 16 éves, szerelemben járatlan, ráadásul bénácska lány. Lucy ezúttal a szellemirtásban bénázik, mert ha nem hallgat az ösztöneire, akkor abból lesz katasztrófa, ha meg hallgat, akkor abból. Szerencsére találkozik egy különc ügynökség-vezetővel, Lockwooddal, aki értékeli az ösztöneit, és egy idő után össze tudnak szokni annyira, hogy hatékonyan tudjanak kísérteteket űzni. Az pedig csak véletlen, hogy az illető egy mindössze néhány évvel idősebb, bátor, megnyerő mosolyú fiú…
A fenti sablonoktól eltekintve ez egy kifejezetten friss, jó humorú és jól összeszedett kalandregény, ami egyébként a borítón levő ajánlással szemben egyáltalán nem félelmetes. Igaz, a történet azt sem takargatja, hogy a kísértetek halott emberektől származnak, akik a haláluk miatt általában dühösek, bosszúvágyók és gonoszak, sőt ez a konfliktusok lényege. De nem is részletezi ezeket, az ügynökök például pont arra vannak kiképezve, hogy a kísértetek által keltett szomorúságon és kétségbeesésen gyorsan felül tudjanak emelkedni…
De ami a legjobban tetszett a könyvben, az a humora, a szerző vicces és eredeti, ezekből a kísérteties szituációkból nagyon jó beszólásokat hozott ki. Plusz ott van George, Lockwood másik munkatársa, aki alacsony, szemüveges és gusztustalan – ebben a részben még nem volt szerelmi szál, de ha a szerzőnek kitart addig a humorérzéke, Lucy-nak inkább vele kéne összejönnie, nem a nyálas Lockwooddal…
Ajánlom még a könyv ütősre sikerült bemutatóját is megtekintésre, mert hangulatos és ijesztő (viszont félrevezető: maga a regény maga közel sem ilyen rémisztő):
Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete (Lockwood & Co-sorozat, 1. rész)
Animus Kiadó, 2013.