Chris Anderson előző könyvei (Ingyen! és Hosszú farok) két tökéletesen egyértelmű témáról szóltak. Mindkettő visszavezethető volt az 1/x matematikai függvény alsó részének elemzésére, amivel Anderson megmagyarázta olyan internetes cégek sikerét, mint a Google, a Facebook vagy az Amazon. A Kreátorok témája azonban sokkal kevésbé egyértelmű, és itt nincs matematikai függvény sem, ami segítene a szerzőnek alátámasztani az állításait.
A kiindulópont már önmagában is furcsa: se sikeres cég, se XXI. századi tehetség, csak a szerző nagyapja, aki készített egy speciális locsolót, hogy megöntözze vele a ház mellett a füvet. A nagypapának ehhez még hosszas lakatosmunkát kellett végeznie, Anderson lelkesedését viszont a 3D-s tervezőprogramok és nyomtatók fűtik, amelyekkel még újabb és modernebb locsolókat lehetne készíteni. OK, a 3D-s nyomtatók valóban nagyszerűek, de abban már távolról sem értünk egyet, hogy milyen hatással lesznek ezek a készülékek a hétköznapi életünkre. Én például nem tervezem és igényem sincs arra, hogy saját locsolót nyomtassak, és Anderson egyéb példái sem keltették fel az érdeklődésemet, mint az egyedi bútorok vagy a saját fejem háromdimenziós szobor változata. A való világban, 2013-ban a tárgyakat Kínában gyártják nagy sorozatban és olcsón, a tárgyaink egyedisége iránti igény pedig sokkal szerényebb, mint ahogy azt a szerző elképzeli.
Ezután összefoglalja az ipari forradalom történetét a XVIII. századtól kezdődően, és megpróbál hasonlóságokat találni akkor és most között, halvány sikerrel. Valószínűtlen, hogy egy manchesteri 3D-s nyomtatókkal foglalkozó cég valódi mutatója lehetne a Harmadik Ipari Forradalomnak…
A rengeteg homályos és rosszul indokolt állítás után Anderson szerencsére rátalál a megfelelő témákra, mely szerint az internet megváltoztatta a termékek tervezési és gyártási folyamatát a nagy, a közepes és a kis cégek életében is. Igaz, néhány gondolat ezek közül ennél jobban is ki volt már fejtve a Wikinómia című kötetben, főleg a nagy cégeket érintők, de ettől még a szerzőnek igaza van és aktualizálta is őket. Az is helyénvaló, amit a kis cégekről és az egyéni kezdeményezésekről ír: új módszerek, anyagok, közösségek és gyártó vállalkozások jöttek létre, a szerző példái pedig okosak és jól használhatók. Ugyanakkor itt is akadnak még furcsa részek, például ha kínaiak ellopják és lemásolják a termékedet, majd azt eladják, Anderson szerint az jó neked, mert a terméked így nagyobb közönséget ér el és te jobban koncentrálhatsz a prémium termékeidre, illetve találhatsz tehetséges kínai szoftverfejlesztőket a vállalatodba… Ez utóbbi ötlet egyébként nem rossz, de a Wikinómia ezt is ugyanígy tartalmazta már.
Andersonnak ezúttal tehát nem igazán sikerült új, különösebben érdekes gondolatokat felvetnie, esetleg magyarázatot adni meglevő jelenségekre – ami egyáltalán igaz a könyvben, azt már a Wikinómiában is elolvashattuk. A könyv többi része pedig sokkal inkább a személyes lelkesedéséről, sőt – mivel 3D-s nyomtatókat árusító cége van – az üzleti érdekeiről szól. Ettől függetlenül a kisvállalatok és az otthoni kreatív ezermesterek is találhatnak benne érdekes gondolatokat, főleg azok, akik a mai, digitális korunkban is többre értékelik az atomokat, mint a biteket…
Chris Anderson: Kreátorok – Az új ipari forradalom mesteri
HVG Kiadó, 2013.