Egy lelkileg megroppant férfi szívbemarkoló története a reményről és az újrakezdésről.
Patet, az elmegyógyintézetből több év után frissen kiengedett férfit kizárólag egy dolog érdekli, hogy visszakapja a feleségét, Nikkit, akivel szerinte csupán „különidőn” vannak. Miatta edz, kulturálódik, próbál kedves és optimista lenni és próbálja megfékezni azt a fájdalmat és dühöt, ami benne tombol. Azonban annyira leköti a terve, hogy jobb férj legyen, hogy nem veszi észre a jeleket, amelyek szerint ők nem csak különidőn vannak, ahogy a képzeletében történt, és nem veszi észre a frissen megözvegyült Tiffany-t sem, aki, ha akarja, ha nem, mellé szegődik. A két sérült lélek pedig szavak nélkül is elkezd segíteni a másiknak. A történetet végig Pat szemszögéből látjuk, az ő gondolatait olvassuk, így csak arról kapunk információt, amire vissza tud emlékezni. Márpedig nem emlékszik túl sok mindenre, például arra sem, miért vannak Nikkivel különidőn és mióta. Ezek a részletek apránként kerülnek a felszínre, és ahogy Pat egyre jobban visszanyeri az emlékezetét, úgy áll össze a sok kis részlet egy egésszé, így érti meg Pat és az olvasó is a történteket.
A történetet karakterközpontú, nem történik benne sok minden, a szereplők jellemfejlődése kapja a hangsúlyt. Pat, a főszereplő rendkívül optimista, mindent az élet napos oldala felől próbál megközelíteni. Annyira küzd a jobb jövőéért, próbálja saját magát legyőzni, hogy még ha látjuk is, hogy a célja elérhetetlen, drukkolunk neki, hogy boldog legyen. A másik főszereplő Tiffany, aki férje elvesztését követően lelkileg még mindig össze van törve és magát okolja. Ő pont Pat ellentéte, és a durva, mogorva viselkedésével próbálja védeni az érzéseit. Ő nem tudja felvenni a „boldog vagyok” álarcot és pont emiatt kezd el Pat is bízni benne. Két „őrült”, akik próbálják megállni a helyüket ebben az őrült világban. Nagyszerű párost alkotnak még akkor is, amikor például Tiffany szó nélkül ott fut Pat sarkában, ő pedig eleinte frászt kap tőle, de amikor nem jön, már hiányzik neki. Ezekben a jelenetekben is rengeteg érzelem van, érződik, hogy mennyire szükségük van egymásra.
A könyvben nagy hangsúlyt kap a szülők drámája is. Az anyuka próbál mindenkinek megfelelni, erőn felül összetartani a családot, miközben a magának való apa nagyon lassan indul el az úton, hogy kapcsolatot teremtsen a fiával, azt is kizárólag az amerikai foci meccsek alatt. Sajnos nem derül ki, hogy miért alakult így a kapcsolatuk, az amerikai foci azonban nagy szerepet kapott a történetben, ez kovácsolja össze Patet és a családját, de még a pszichológusával is ez segít összebarátkozni. Aranyosak voltak azok a részek, amikor felpörögve mindenki az Eagles csapat csatakiáltását zengte, bár egy európai olvasó számára talán túl sok szó esik erről a témáról.
Van a könyvben egy rész, amit nagyon ötletesen oldott meg az író. Mivel Pat úgy tekint az életére, mintha film lenne, gondolatban összemontázsolt egy részt, ami a könyvben is pár mondatos részletekből áll, képekbe tömörítve, ami éppen történik. Ezek nagyon „látványosak” és elég viccesre is sikerült őket megírni.
Bár a könyv nem tartozik a vicces történetek közé, mégis sok benne a poén, ami kicsit fellazítja a súlyosabb témát, a bánatot. Érzelmes, de nem érzelgős, nem válik giccsessé. Értelmes, humoros, szívszorító történet, amit szinte mindenki élvezni fog.
A könyv borítója a film alapján készült, azonban aki a film miatt olvasná el, készüljön fel, hogy szinte csak egy-két alapötlet egyezik meg a könyvvel. A film is aranyos és élvezhető, de a könyvből nem sok mindent tartottak meg a szerkezeti vázon kívül. A filmhez viszonyítva egy drámaibb, kevésbé romantikus történetre számítsunk, de amelyet szintén érdemes megismerni!
Matthew Quick: Napos oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2013.