Te jó ég, ez a Vámos mennyire tud írni! Vajon ki lesz a kortárs írok közül, aki a mi nemzedékünkről legalább ezt megközelítő minőségű regényt tud majd írni? Erre gondoltam már az első fejezetek olvasása közben is.
Vámost Miklós új regénye úgy kezdődik, mint azok az ifjúsági könyvek, amelyeket még a rendszerváltás előtt olvastunk el. Emlékszünk még a Delfin-sorozatra, amelyekben egy csapat gyerek, egy nyár, egy tábor szerepelt? Hát ilyen hangulattal kezdődik ez a regény is. Egy csapat gyerek egy nyári táborban, akik örök hűséget fogadnak egymásnak.
De aztán a gyerekek felnőnek, lázadó egyetemisták lesznek, aztán pártemberek vagy lúzerek, emigrálnak és elválnak, tönkremennek, újraházasodnak és rákosak lesznek. Az történik velük, ami a való életben is: egy generáció tagjainak életét követjük végig, a vérszerződést kötött nyolc ember és a hozzájuk csapódó “külső” tagok sorsát. Életük azon pontjain találkozunk velük, amikor többé-kevésbé együtt vannak, vagyis a közös táborozás alatt, a szilveszteri bulikon, a közös kirándulásokon stb. Ráadásul a közös naplójukon keresztül látunk bele az életükbe, amit hol egyikük, hol másikuk ír, változó lelkesedéssel és stílusban – sőt, amikor a technika már lehetővé teszi, e-mailek, SMS-ek is helyet kapnak a szövegben. Különböző emberek, különböző életkorban, minden fejezet teljesen más stílusú, Vámos mindegyikben új és új módszerekkel hozza őket hozzánk egyre közelebb.
Szédületes az írói eszközök skálája, bőven ontja elénk a szellemes és virtuóz megoldásokat, és félelmetesen pontosan, átgondoltan használja őket. Mindezt úgy, hogy nem egyáltalán nem erőltetett. Vámos igazzy író. A hab a tortán a szenzációs, finom humora, amibe apró kikacsintások is beleférnek, például utalások Vámos saját műsoraira a tévében.
A könyv a szüleink nemzedékéről szól, akik még köztük élünk, hatnak ránk, ők a munkatársaink, a szüleink, a példaképeink, az ellenségeink. A generációk közötti szakadék egyáltalán nem olyan széles, és így a Szitakötő sem csak egy korosztálynak szól: mindenkinek való.
A nagyszerű olvasmányélményből csak a vége lóg ki, amikor átmegy sci-fi-be: a Nyolcak néhány tagjával a jövőben is találkozhatunk. A múlt, amit a könyvben Vámos ábrázol, a mi múltunk is, a jelen a mi jelenünk is, ezekkel könnyű azonosulni. De ez a jövő, ez nem a miénk, ez csak Vámosé, ezzel én nem tudok mit kezdeni. Érthető egyébként, hogy miért ilyen a vége, rengeteg mindent elmond az íróról ez az utolsó rész, hogy hogyan látja a világot és mit gondol róla, de itt túlságosan előtérbe kerül ő maga (ha egyáltalán lehet olyan, hogy “túlságosan”). Mindenesetre az utolsó fejezet lesz, akinek nem fog tetszeni, annak ellenére sem, hogy előtte csak úgy falta a regényt. Ettől függetlenül természetesen érdemes elolvasni mindenkinek, azoknak pedig, akik eddig is szerették Vámos Miklós műveit, egyenesen kötelező.
Vámos Miklós: Szitakötő
Európa Kiadó, 2012.