Befejező darabjához érkezett a norvég szerző 3500 oldalas, 6 kötetes, gigantikus regényfolyama, amely az első öt könyv írásáról és fogadtatásáról tudósit, és nem mellesleg a szövegbe ékelődik egy 400 oldalas Adolf Hitlerről szóló esszé is.
Karl Ove Knausgård 1968-ban született Oslóban. Harminc éves volt, amikor első regénye megjelent, és mindössze kétkötetes, alkotói válságban szenvedő szerzőnek mondhatta magát, amikor 2009-ben nekilátott, hogy papírra vesse saját életet. A 2011-ig terjedő röpke három év alatt írta és jelentette meg a Harcom hat kötetét, amit Norvégiában többen olvastak el, mint előtte bármit. Társadalmi esemény volt minden egyes rész megjelenése, a közönség pont úgy várta az újabb és újabb részeket, mint a televíziós sorozatok esetében. Az első kötet (Halál) a Kristiansand közelében eltöltött kamaszkor története, melynek középpontjában az apa jóval később bekövetkezett halála áll. A második rész (Szerelem) az író második feleségéről, Lindáról szól, ebben kapcsolatukról, közös életükről és a gyermeknevelésről vall a tőle megszokott, kendőzetlen őszinteséggel. A Játék, a ciklus harmadik darabja a Tromøya szigetén az apai terror árnyékában eltöltött, nem éppen felhőtlen gyermekkor krónikája, míg a negyedik kötet (Élet) az író utolsó gimnáziumi évéről és az azt követő egy évről tudósít, amikor is Karl Ove segédtanítói állást vállal egy észak-norvégiai halászfaluban, s nem mellesleg megteszi első írói szárnypróbálgatásait. Az utolsó előtti kötet, az Álmok szinte lineárisan veszi végig az írónak azt a 14 évét (1988-tól 2002-ig), amit Bergenben töltött, s amiről ő maga így ír a könyv legelső oldalán: „Rettenetes egy időszak volt”.
A monumentális, 3500 oldalas regényfolyam befejező kötete önmagában is monumentális: 1100 oldalával kis híján a teljes terjedelem egy harmadát adja, tulajdonképpen három könyv is kitelne belőle. És valóban ténylegesen is három részre osztható a Harcok alcímet viselő kötet. Az első rész körülbelül 400 oldalon a sorozat első kötetének megjelenése előtti időszak történéseit mutatja be a Knausgårdtól megszokott aprólékos részletességgel. 2009 szeptemberében járunk: a szerző a regény kezdetén Malmőben él második feleségével, Lindával és három gyerekükkel; az első Harcom regény megjelenésre készülve interjúkat ad és fényképek készülnek róla. A második kötetből tudjuk, hogy a fikció fogságából kitörni akaró író 2008. február 27-én éjjel fél 12-kor kezdte el megírni a saját életét. Vállalkozásában mindenki a valódi nevén szerepel, ekkor ugyanis Knausgård nem számolt még a lehetséges következményekkel. Amikor elkészült a kézirat, minden szereplőnek elküldte, hogy nézzék át azt a részt, ahol ők is szerepelnek, hogy amennyiben igény van rá, meg lehessen változtatni kiadás előtt a neveket. Kicsit tartott a reakcióktól, de arra a családi botrányra, ami végül is kitört egyáltalán nem volt felkészülve. A regényben Gunnar néven szereplő apai nagybátyja ugyanis nemcsak saját és családtagjainak nevét szeretné megváltoztatni, hanem meg akarja akadályozni a könyv publikálását is. Perrel fenyegeti őt és kiadóját egyaránt, mert az egész könyvet merő hazugságnak tartja: szerinte az író apja nem lakott két évig az anyja (vagyis Karl Ove nagymamája) házában, mindössze halála előtt két hónapot. Apja nem is volt alkoholista, teljesen normális életet élt, nem itta magát halálra, hétköznapi szívroham végzett vele. Ebből fakadóan természetesen az sem igaz, hogy a ház, ahol meghalt, üres üvegekkel, vizelettócsákkal, ürülékhalmokkal és rothadó ruhákkal lett volna tele. Gunnar akciójával eléri, hogy Knausgård kételkedni kezdjen abban, hogy hitelesen ábrázolta-e gyerekkorát és apja halálának körülményeit. Teljesen elhatalmasodik rajta a bűntudat és az aránytalan kétségbeesés, de apai teendőit mégsem hanyagolhatja el. Karl Ove mindenki nevét megváltoztatná Gunnar kedvéért, de az apjáét nem, hiszen nem csak az első könyv, hanem az egész Harcom-univerzum központi figurája ő, aki ezért nem szerepelhet más néven; a dilemmát úgy oldja meg, hogy egyáltalán nem írja le a nevét…
Itt kezdődik a kötet második nagy része, amely A név és a szám címet viseli, és tulajdonképpen nem más, mint egy a főszövegbe beillesztett 400 oldalas esszé (a kötet e részéért Knausgård 2020-ban elnyerte az egyik legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Médicis-díjat esszé kategóriában). Nagyon színvonalas szöveg, de nem könnyű olvasmány: sok egyéb mellett tartalmaz egy igen aprólékos és részletes elemzést Paul Celan Szűkmenet című verséről, ahonnan elérkezünk a Holokauszthoz, majd a nemzetiszocializmus természete kapcsán előkerül Adolf Hitler személye, és az ő Mein Kampf-ja is. Knausgård egészen unortodox módon nem egy földöntúli szörnyetegnek látja Hitlert, hanem egy nagyon is emberi alaknak, aki azonban sohasem látott borzalmakat szabadított a világra. A Mein Kampf-ban Hitler sorra veszi saját gyermek- és fiatalkorának eseményeit és a vele történtekből (zsarnok apa, a szeretett anya halála, a sikertelen művészi karrier, a bécsi hajléktalan lét, végül az Első Világháború tapasztalatai) vezeti le sajátos világlátását. Tulajdonképpen ezt végzi el Knausgård is saját Min Kamp-jában is, de ebben ki is merül a két írás hasonlósága. Ebből a kötetből sem derül ki túl sok a ciklus címadására vonatkozóan, annyi azonban bizonyos, hogy a címválasztás következménye a Mein Kampf beemelése, és nem fordítva. Hitler könyvével először a nagyszülői ház takarítsa közben, halott apja holmijai között találkozik a szerző, de csak jó 10 évvel később, mikor már javában írja ezt a regényciklust, kezdi el olvasni, hogy valamit mondjon is róla.
A betoldott esszé után folytatódik a történet: egyre-másra jelennek meg az újabb és újabb kötetek, míg végül a szöveg utoléri önmagát: Karl Ove már ezt, a hatodik kötetet írja. Az elbeszélő folyamatosan tudósít arról is, hogy éppen milyen körülmények között írja a szöveget, és hogy már be kellene fejeznie a kiadója és családja által szabott határidők miatt. A regény háromnegyedéig minden mérföldkőnek tekinthető eseményt maga mögött hagy az idővonal, de folyamatosak a jelen idejű betoldások is. A szöveg reflexivitása is átlép egy újabb határt: az előző kötetek utóélete jelentékenyen visszahat a hatodik megszületésére, ugyanis a kommentált események (kiadói tárgyalások, interjúk, kötetbemutatók, sajtómegjelenések) egy része valóban jelen idejű a Harcok írásával. Jelen kötet és talán az egész regényfolyam tetőpontja a 987. oldalon érkezik el, amikor is a szerző előkerült dokumentumok és egy orvos levele alapján rádöbben, hogy mégiscsak jók az apja halálával kapcsolatos emlékei, vagyis nem ő, hanem Gunnar hazudik, és ekkor, egyetlenegyszer leírja az apa nevét: Kai Åge Knausgård.
A hatodik kötet rohamírása közben bekövetkezik egy nem várt, szomorú esemény is: Linda mániás depressziója annyira elhatalmasodik, hogy kórházba, pszichiátriára kerül. Rossz belegondolni, hogy Linda, aki a második kötet házasságuk részleteit kiteregető epizódjait is nagyon rosszul viselte, vajon milyen lelkiállapotban olvashatta tulajdon összeomlásának részletes krónikáját. Az utolsó 200 oldal egészen naplószerű: az író folyton jelzi, hogy milyen napon hány óra hány perc van, mikor éppen ezt írja. Végül 2011. szeptember 2-án reggel 7 óra 7 perckor befejezi regényt, és vele az egész ciklust is természetesen, és leírja az utolsó félmondatot: „igazán élvezem, hogy nem vagyok többé író.” (1096. oldal).
Karl Ove Knausgård Harcom című regényfolyamának zárókötete az egész ciklus esszenciája is, de kétségtelenül valamelyest a körön kívül áll és a többi kötetet fogadtatásáról tudósít, meg persze arról, hogyan változik a meg a szerző saját élete is a siker hatására: hogy mindenhol a saját képét látja, hogy felismerik az utcán, és hogy a repülőgépen mellette ülő utas éppen róla olvas újságcikket. A szöveget kettévágó 400 oldalas esszébetét nem könnyű olvasmány ugyan, de bizonyára senkinek sem szegi kedvét, aki a ciklus előző öt kötetét is olvasta.
Karl Ove Knausgård: Harcok – Harcom 6.
Magvető, 2021.