Egy képzeletbeli, Debrecenhez közeli hajdúsági faluban, Vastaván játszódik Fehér Béla legújabb regénye. Hogy mikor is, az már jobb kérdés, mert jelen és múlt, valóságos és képzeletbeli, hétköznapi és különleges végletesen össze van keveredve a könyv oldalain. Persze az, hogy a cselekmény nem mindig könnyen követhető, nem is annyira lényeges, mert a regény központi elme maga a nyelv, mint az irodalom alapanyaga, amúgy Esterházy Péter szellemében. És a humor, ami minden mást elvisz a hátán.
Fehér Béla 1949-ben született Debrecenben. Író, újságíró, méghozzá elég termékeny szerző: 1990 óta 22 a neve által fémjelzett kiadvány jelent meg, többségében regények, ami azt is jelenti, hogy átlagosan évente előrukkol valamivel. Írói munkássága sokszínű: regényei mellett vannak tárcanovellái, lehangoló komédiái, de még gasztronómiai tárgyú kollabjai is. Itt az olvaslak.hu-n eddig három könyvéről írtam recenziót. Magáról azt vallja, hogy soha semmit nem szeretett igazán komolyan venni az életben, hogy ez általában mennyire igaz rá, nem tisztem eldönteni, de az biztos, hogy erre a regényre ez maximálisan érvényes, hiszen az Ördögcérna az, amit nehéz komolyan venni, bár az is igaz, hogy maga a szerző sem várja ezt el tőlünk.
Az Ördögcérna ötlete Esterházy Péter álregényként már évek óta érlelődött Fehér Béla fejében (és íróasztala fiókjában), az ötletet aztán elvetette, átdolgozta, kibővítette, míg a 2020-as év karanténja idején Keszthelyre kötözve végül meg is írta, s bár az Esterházy Péter álregényből végül semmi sem marad, csak a nyelv, ami a történet helyett a regény központi elemévé válik, illetve egy EP nevű szereplő a Nyugatos színben. Na de mégis: mit kínál nekünk az Ördögcérna? Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy varázslatos és mesés a könyv, abban az értelemben mindenképpen, hogy itt a természetfeletti teljesen hétköznapi. A másik a sikamlós, sőt eléggé vaskos humor minden elsöprő áradása, néhol bizony már a jó ízlés határmezsgyéjén éppen, de azon végül soha nem átbillenve.
A regény maga négy szálon, négy különböző elbeszélő, négy teljesen más nyelvén fonódik, gabalyodik össze. Az első szín a jelenben játszódik, ennek elbeszélője a szerző. A vastavai Sárga Pipacs vendégfogadóban, melynek tulajdonosa jelenleg IV. Rideg; filmesek szállnak meg, akik a Zöldvendéglő című filmet forgatják a környéken. Itt részletes betekintést kapunk a forgatócsoport mindennapjaiba, még a készülő film jeleneteibe, illetve a jelenlévők rendkívül kusza magán- és szexuális életébe is. Elég egyhangú a filmesek élete: felkelnek, forgatnak, berúgnak, lefekszenek (valakivel), felkelnek és forgatnak megint. Közben különös, megmagyarázhatatlan dolgok történnek a fogadóban: motoszkálás a pincében, kaparászás a falakban, mígnem egyik éjjel egy hatalmas répát is találnak.
A második történetszál nagyjából száz évvel korábban a jelenlegi fogadós nagyapjának, II. Ridegnek az idejében játszódik és egy vaskos paksaméta tartalmazza, amely a II. Rideg emlékiratai címet viseli, így ennek értelemszerűleg II. Rideg az elbeszélője. Híres magyar, a Nyugat folyóirathoz kapcsolódó literátorok érkeznek fürdőkúrára Vastavára, és a Sárga Pipacsban szállnak meg. Itt van Ady Endre, Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Juhász Gyula, Hatvany Lajos, Szerb Antal, Babits Mihály, sőt a történet egy pontján csatlakozik hozzájuk EP is. Nagyon szórakoztató és nem kevéssé szókimondó II. Rideg elbeszélői stílusa, aki egy a valóságban soha, senki által nem beszélt archaizáló műnyelven szólal meg. Fehér Bélától hasonló nyelvi kísérletet korábban a Kossuthkifliben figyelhettünk meg. Párhuzamba állítható egyébként az első és a második szín: a filmesek és a nyugatosok hasonlóan bohém társaság, itt is, ott is különös dolgok történnek, és persze feltűnik ismét az óriási répa…
A harmadik szál elbeszélője a péklapátom repkedő puttó, vagyis a Péklapáton Utazó Tobogán, aki Fehér Béla 1990-es Zöldvendéglő című regényéből repült át ide (nem mellesleg ennek a könyvnek a megfilmesítésén dolgoznak a filmesek). Tobogán (aki hajdan egyszerű péklegény volt) fentről a magasból (szó szerint és átvitt értelemben is) látja a történéseket. Mindaz, ami a való életben megmagyarázhatatlan, számára nyilvánvaló, hiszen át tud járni az egyik világból a másiba, a valóságból a mesék birodalmába, ahol mindenféle démonok, ördögök, mesebeli lények, hétfejű sárkányok a maguk hús-vér valójukban léteznek, és néha átkerülnek a másik világba, ide hozzánk: a vastavai Sárga Pipacsba.
A negyedik elbeszélő pedig Lexicus, vagyis az önjelölt polihisztor és helytörténész Berettyó Gyula, aki az ördögszar után kutat. Száz évvel korábban, még a nyugatos írók fürdőkúrája idején rejtélyes, kénköves szagot árasztó ürülékhalmot találtak a Sárga Pipacsban, ami sokáig megvolt még egy üvegben a református parókián, de sajnos időközben elveszett. Berettyó Gyula a nyomokat követve az ördögszar több vastavai megjelenéséről is tudomást szerez, illetve homályos beszámolókra lel egy különös kísértő felbukkanásával kapcsolatban. S milyen meglepő: a nyomok a jelenben is a Sárga Pipacsba vezetnek, ahol egy átjáró volna abba a másik, levegőn túli világba, melyen keresztül az ördögök szabadon járnak-kelnek.
Az óriási répa, ami a történetben többször is felbukkan (mindannyiszor sikamlós megjegyzésekre adva okot) valójában természetesen nem répa, hanem az aszandkoró gyökere. Az aszandkóró az ernyősvirágzatúak rendjébe és a zellerfélék családjába tartozó növényfaj. Nevezik még undorkórónak, ördöggyökérnek, illetve büdösgyantagyökérnek is. A történetben szintén többször megjelenő ördögszar pedig a népi neve az aszandkoró gyökerének beszáradt gyantájának, amit Indiában fűszerként használnak. A másik növény, ami központi szerepet kap a regényben, és amire a cím is utal: az ördögcérna. Az ördögcérna a lícium másik neve, ami a burgonyafélék családjába tartozó növénynemzetség, melybe cserjék és kis fák tartoznak. A nevezetes debreceni líciumfa, amely a Református Nagytemplom szomszédságában, az egykori püspöki palota előtt látható, a közönséges ördögcérna egyik példánya. Az ördögszekér pedig (eredetileg ez lett volna a regény címe) az ördögcérna pusztában görgő termése, de az ördögcérna, mint cím árnyaltabb, hiszen a növény ága-bogait, meg a föld alatti, nem látható részét is jelenti, a regényben pedig csomó minden van, ami nem látszik, ere utal ez a cím.
Érdekes írás Fehér Béla Ördögcérna című regénye, mert bár a történet nem mindig könnyen követhető, és azt sem merem állítani, hogy a különböző történetszálak és epizódok kikerekednek a végére, hogy legalább megsejtsük, hogy mi a történet, a szerzővel közös utunk vége, de mégis könnyen olvasható, mert a rengeteg nyelvi játék, stílbravúr és a bőven áradó humor végül elviszi a hátán az egészet. Mondjuk a szerző deklarált célja nem is az volt, hogy elmeséljen egy érdekes történetet, hanem hogy a nyelvről mondjon valamit, és ennek a célnak ez a könyv maximálisan eleget tesz.
Fehér Béla: Ördögcérna
Magvető, 2021.