Semmiképpen sem klasszikus szakácskönyv Dragomán György új kötete, sokkal inkább irodalmi receptgyűjtemény, kulináris utazás, amely az írás, a főzés, az olvasás és persze az evés elválaszthatatlan egységét hirdeti, vagyis magát a teljes életet és annak örömét tárja elénk. Dragomán elképesztően szenvedélyesen, de alázattal ír és főz, kutatja ízek titkait, bátran kísérletez, és az egyes receptekhez ízeket, emlékeket, kalandokat kapcsol: kötelező darab.
Dragomán György 1972-ben született Marosvásárhelyen, 1988 óta él Magyarországon. Az ELTE angol szakán diplomázott, első regénye 2002-ben jelent meg Pusztítás könyve címmel, ezt eddigi legnagyobb sikere, A fehér király követte 2005-ben, melyet több mint 30 nyelvre fordítottak le. Termékeny szerző, jelen kiadvánnyal bezárólag 22 saját írás, koprodukció illetve műfordítás köthető a nevéhez, számtalan jeles irodalmi díj birtokosa. Írói stílusára különösen jellemzőek a súlyos, nehéz, nyomasztó témák és történetek, ezért rendkívül üde színfolt ez a könnyű, humoros, életigenlő könyv.
Manapság a gasztronómia reneszánszát éli, egyre-másra nyílnak a fine dining éttermek, séfekből lesznek sztárok, szaporodnak a főzős műsorok a tévében, akárcsak a tematikus csatornák és weboldalak, és egyre kevesebb az olyan ismert ember, aki még nem adott ki saját szakácskönyvet, szóval nem nagy kunszt ilyesmivel mostanság előállni. Azonban Dragomán György esetében kicsit másként áll a történet, ő már kiskora óta főz, olvas szakácskönyveket és már jóval több, mint 20 éve hobbiszakács: „én meg már tizenöt éve szuvidáltam a pulled porkot, amikor még magyar neve se volt szegénynek” (323. oldal), önálló rovata van a GoodFood című gasztro folyóiratban és saját internetes oldalairól is ismert ilyen irányú tevékenysége. A receptek, írások többsége már megjelent másutt, voltaképp követőinek közfelkiáltása vezetett a Főzőskönyv megjelenéséhez.
Hogy az elején tisztázzuk: a Főzőskönyv minden kétséget kizáróan szakácskönyv, de nem a megszokott formában, inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy a szakácskönyvek olyas evolúciójához tartozik, melyből Magyarországon eddig Polcz Alaine Főzzünk örömmel! című munkáját, Váncsa István Lakomáját és persze Cserna-Szabó András kapcsolódó műveit ismerhettük. Dragomán minden recepthez egy történetet, egy élményt, egy emléket kapcsol, s gyakorta ezek sokkal fontosabbak az egyes írásokban, mint a hozzávalók ismertetése vagy az elkészítés folyamatának leírása. „Örüljetek!” – gyakorta ezzel a felszólítással fejezi be írásait a szerző, s nem véletlenül: olyan életöröm és életigenlés süt ezekből az írásokból, melyhez más felszólítás egyszerűen nem dukál. Dragomán György szenvedélyes író és szakács, aki egyik tevékenységben sem ismer pardont: számtalan régi ételt őriz, s persze alkot újakat, bonyolult recepteket egyszerűsít, és éppoly lelkesen bonyolít egyszerűeket. Bátran kísérletez tovább, ha úgy érzi valami még nem tökéletes, ha a kirakó valamely darabja még nem került helyre: így kutatja apja gulyáslevesének, vagy éppen a mantovai sütőtökös raviolinak a titkát. Reggelihez, ebédhez és vacsorához is kiváló társ lehet a konyhában Dragomán György könyve: praktikus és lebilincselő, melyből a szükséges eszközökkel, fortélyokkal, technikákkal is megismerkedhetünk, de tisztába jöhetünk akár a laktobacilusok, akár a vadélesztőtörzsek mikrobiológiai működésével is. A receptek közé más színű (kissé tán sárgásabb) oldalakon tárcák, novellák, regényrészletek ékelődnek be a szövegbe, tovább mélyítendő a mondanivalót, de lehet kár volt értük, mert annyi pluszt nem adnak hozzá az egészhez, mint amennyire kizökkentik az olvasót.
Nézzük milyen fejezetei vannak a könyvnek! A Bevezetőben arról vall, hogy „Főzésről írni majdnem olyan jó, mint főzni. Főzésről olvasni majdnem olyan jó, mint enni.” (5. oldal) Őt kikapcsolja, kizökkenti az írásból, arról nem is beszélve, hogy a főzésnek kézzel fogható eredménye van, ami jó esetben még finom is. Az első fejezet a fontos konyhai eszközöket ismerteti, úgymint pucoló, kések, lapító, mozsár, kukta, jaccard, acéllap a sütőbe és a vaslábos. Ezeknek az eszközöknek a leírása (miért kell, milyen legyen) nemcsak érzékletes, de rettentően vicces is.
Majd ráfordulunk a kenyérre: olvasunk a gyerekkori vajas kenyérről, az otthon tenyészett kovászról, a pizza sütésről, a kenyér rudakról és a vaslábosban sült parasztkenyérről is. Aztán jön a bagett, a focaccia receptje. A következő fejezet címe: Kamrába valók, és azokat a dolgokat sorolja Dragomán, melynek az ő kamrájában helye van, itt olvashatjuk többek között a vaníliakivonat, a tárkonyecet, a zakuszka vagy épp a kacsarilette házi készítésének mikéntjét is. Külön fejezetet szentel a szerző a szörpöknek, italoknak is, azután már jönnek a reggelik, vacsorák, majd a levesek, főételek végül a desszertek zárják a sort. A több mint 400 oldalas könyv végén a köszönetnyilvánítások és a tartalomjegyzék között egy nagyon hasznos névmutatót is találunk, ami megkönnyíti az egyes ételek fellelését a kötetben.
Dragomán György Főzőskönyve valóban egy főzős könyv, ami az egészen kezdő szakácsoknak is tud számukra is elkészíthető receptet mutatni (bár kétségtelen, hogy feltételez némi konyhai alapismereteket), míg a tapasztalt otthoni élményszakácsok is megizzadhatnak más kihívásoknál. De nem csak azoknak lesz élmény ez a könyv, akik otthonosan mozognak a konyhában, hanem éppen ellenkezőleg azoknak is, akik még csak nem is terveznek főzni, hiszen ők is szoktak enni, nekik is vannak ételekhez kapcsolódó emlékeik, élményeik, történeteik. Dragomán szellemes, humoros, de tökéletesen megírt mondatai, történetei mindenki számára remek olvasmányt nyújtanak. Hogy őt magát idézzem itt a végén: „Jó étvágyat! Egyetek! Örüljetek!”
Dragomán György: Főzőskönyv
Magvető, 2020.