Frida Kahlo minden idők talán legjelentősebb női festőművésze, a leghíresebb mexikói festő és kulturális ikon. Az ő életét mutatja be ez a mágikus elemekkel tarkított, de hiteles dokumentumokból építkező regény.
Aki valamennyire ismeri a képeit (melyek fél évet töltöttek 2018-ban Budapesten, a Nemzeti Galériában), az rögtön sejtheti, hogy a művész élete sem lehetett könnyű, ahogy a művészete sem az. Frida minden képe szorosan kötődik saját életéhez, a vele megtörtént eseményekhez, s ahhoz a fizikai, testi kínhoz, melyből bővel részesült. Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón néven született Mexikóvárosban, 1907-ben. 18 éves volt, amikor egy buszbalesetben súlyos, egész további életére kiható sérüléseket szenvedett: testét átfúrta egy vascső, aminek következtében gerince három helyen eltörött, s jobb lábának csontjai is szilánkosra törtek, csoda, hogy életben maradt.
Haghenbeck regényének ezen a pontján megjelenik a misztikus, mágikus realista szál: Frida átkerül a holtak birodalmába, ahol lefátyolozott nő képében megjelenik neki Halál Keresztanya. Azt az egyességet ajánlja Fridának, hogy visszaengedi valamennyi időre, de cserébe Frida minden évben halottak napján mutasson be neki áldozatot, pompás, mindenféle finomsággal megrakott oltárt állítva és minden esztendőben adjon vissza magából is valamit a kapott időért cserébe: boldogságot, egészséget, szerelmet. A halottak napi oltárra szánt csemegék receptjét tartalmazza ez a bizonyos füveskönyv, mely a regény címét adja, s melyből minden fejezet végén ízelítőt kaphatunk mi magunk is. Vagyis a Frida füveskönyve nemcsak mágikus realista életírás, de mexikói gasztronómiai utazás is egyben, s ilyen minőségében igazán különleges könyv. Ugyanis kevesen tudják, hogy Frida nemcsak zseniálisan festett, de ugyanilyen jó volt a konyhában is.
A baleset után több mint két évet vett igénybe a lábadozás, s miközben nyomta az ágyat, unalmában kezdett el festeni az addig is ügyesen rajzoló lány. A festészethez való viszonya különleges volt, nem volt meg benne az a küldetéstudat, ami arra sarkallta volna, hogy nagy festő, híres művész legyen, csak saját örömére festett, meg nyilván terápiás céllal, nem is gondolta, hogy amit ő csinál, az másokat is érdekelhetne. Ennek ellenére a képek hozták össze férjével, a nála 21 évvel idősebb, akkor már világhírű, kommunista festővel, Diego Riverával, akinek egy alkalommal kikérte a véleményét a képeiről, s aki felismerte a Fridában rejlő zsenialitást.
A könyv hosszasan és részletesen taglalja Diego és Frida házasságát, amelyről Frida azt írja, hogy életének második nagy balesete volt. Frida ugyanis nem véletlenül volt már Diego harmadik (és azután negyedik) felesége, mert Diego alkatilag alkalmatlan volt a monogámiára, rengeteg szeretőt tartott, Fridát lépten-nyomon megcsalta, s nem csak idegen lánykákkal, festőtanoncokkal, de Frida húgával is. Ettől a ponttól kezdve Frida magára nézve sem érezte kötelezőnek a házastársi hűséget, szeretői között vegyesen találunk férfiakat és nőket is. Közéjük tartozik Muray Miklós magyar származású fotográfus, Lev Trockij orosz kommunista forradalmár és politikus (akit épp a Rivera házaspár kérésére fogad be Mexikó), Georgia O’Keeffe amerikai festőművésznő és Chavela Vargas Costa Rica-i énekesnő is.
Frida további nagy fájdalma, hogy a balesete folyományaképpen nem lehetett anya. Rettenetes traumát okozott számára vetélése, melyet természetesen képen is megörökít, majd az abortuszok sorozata. A könyvből részletesen megismerhetjük a házaspár amerikai éveit is, azt a folyamatot, ahogy Frida egyre ismertebb és elismertebb művész lett, kezdve egy másokkal közös mexikói tárlattal, ami után önálló New York-i, majd párizsi kiállítás következett, ahol többek között megismerkedett Ernest Hemingwayjel, Salvador Dalival és Pablo Picassóval is, aki egyébként igen nagyra értékelte művészetét.
A második világháború után Frida állapota rohamosan romlik: rettenetes fájdalmak gyötrik folyamatosan, csak morfiummal és alkohollal képes átvészelni az egymás után sorjázó napokat, miközben gerincproblémái miatt kerekesszékbe kényszerül, később fél lábát amputálni kell, végül 1954-ben 47 éves korában éri a halál. Úgy tűnik, ennyi haladékot tudott kieszközölni a Halál keresztanyjától…
A könyv erénye, hogy képet kaphatunk, milyen fantasztikus energiákkal rendelkező nő lehetett Frida Kahlo, aki olyan elszántsággal kapaszkodott az életbe, mintha nem csak betegség és boldogtalanság lett volna osztályrésze. Összetett személyiség volt, akiben megfért egymás mellett a kommunista öntudat, a harcos egyházellenesség, a misztikus hagyomány, a női varázserő és a férfias energia. Nagyon érdekesek és egzotikusak a Mexikót bemutató részek, és a receptek is hozzáadnak ahhoz a letaglózó illat, kép és fény orgiához, ami a könyvből árad.
A könyv hatalmas hátránya azonban, hogy bár sokat megtudunk Frida életéről, valójában elsikkad, mintegy mellékesen van csak megemlítve, hogy egyébként festett is. Ahhoz képest, hogy milyen híres és befutott festő lett, csak mellékszálként jelenik meg a művészete. Konkrét festményei egy-két kivételtől eltekintve megemlítésre sem kerülnek, pedig életének ez a vetülete az, ami miatt halála után hatvan évvel is tömegeket képes megmozgatni. A másik hátrány, hogy az életrajz is olyannyira elnagyolt, olyan ugrássokkal halad, hogyha valaki nincs eleve képben Frida életével kapcsolatban, akkor nem fogja érteni. Én például utánaolvastam a neten Frida életének és megnéztem minden jelentősebb festményét, így nagyjából átjött az élmény, de Haghenbeck könyve önmagában kevés az üdvösséghez.
Mindent összevetve a Frida füveskönyve egy misztikus elemekkel átitatott életrajz, amely egy különleges nő különleges életét mutatja be egzotikus receptekkel és csipetnyi humorral fűszerezve. Bár közel sem tökéletes könyv, kis utánaolvasással bárki számára élvezetes olvasmány lehet, Frida rajongóknak pedig úgyszólván kötelező.
Francisco G. Haghenbeck: Frida füveskönyve
Libri Kiadó, 2018.