Oravecz Imre: Ókontri (A rög gyermekei, III. rész)

Oravecz Imre monumentális trilógiájának zárókötetében az „ókontri” kifejezés az idegenbe szakadt magyarok keveréknyelvén az óhazát, Magyarországot jelöli, amiből máris sejthető, hogy az Ókontri a visszatérés, a hazatelepülés regénye lesz.

Oravecz Imre eredendően költőnek, esszéistának indult, de a 2007-ben első alkalommal megjelent Ondrok gödrével bizonyította, hogy a regényíráshoz is különös tehetsége van. A trilógia minden ízében egységes: ugyanazt a dokumentarista, szociografikus hátterű realista nagyprózát képviseli mindegyik kötet, ugyanazt a lassan hömpölygő, szinte eseménytelen történetvezetést tárja elénk, mely a leghétköznapibb dolgok aprólékos leírásával halad előre, teletűzdelve akkurátus tájleírásokkal éppúgy, mint ismeretközlő betétekkel.

Egyvalamiben mégis különbözik az Ókontri a másik két kötettől, ebben ugyanis a szerzőnek nincs akkora szabadsága a történetvezetésben, hiszen az 1938 és 1956 között történteket meséli el. Ez pedig történelmünknek egy szomorú, de elég sűrű időszaka: világháborúval, vészkorszakkal, szovjet megszállással, kommunista hatalomátvétellel, diktatúrával, kuláktalanítással, forradalommal; vagyis a történelmi környezet folyamatos változása dinamikusabb tempót diktál ebben a regényben.

Az első kötet 1857-ben kezdődött, a harmadik pedig 1956-ben ér véget, így a trilógia éppen száz évet felölelve mutatja be a család sorsán keresztül a magyar társadalom történetét a paraszti élettel, kivándorlással, otthontalansággal, útkereséssel, nyelvváltásokkal, a hagyományos életforma nyomtalan eltűnésével együtt.

A történet ott folytatódik, ahol a Kaliforniai fürj véget ért: a gyerekek felnőttek, szétszéledtek, az öregek a farmon élnek, földet művelnek. Az Ókontri főszereplője Steve Arvai lesz, aki a könyv elején befutott ember: háza van a városban, saját autóval jár, autószerelőként dolgozik, van egy mexikói felesége és együtt nevelik a nő kisfiát, Georgie-t. Élete azonban rövid idő alatt darabokra hull: a válság miatt elveszíti munkahelyét, hűtlenkedő felesége egy szép napon Georgie-t is hátrahagyva lelép. Steve hazaköltözik a szüleihez, és apja mellett kezd el dolgozni a gazdaságban, és itt jön az alapkonfliktus, ami kísértetiesen emlékeztet az Ondrok gödrében megírt problémára: apa és fia összekülönböznek a földművelésen. Steve szálas növényeket óhajtana termelni, de apja letorkolja, mondván ez a föld nem is alkalmas arra, meg sok vele a vesződség, a gond, anyagilag sem éri meg. Ehelyett ő a marhatenyésztést jelöli meg követendő irányként, egy alkalommal hosszú beszédet is mond Steve-nek arról, hogy az Egyesült Államokat a marhatenyésztés tette azzá, ami. Ahhoz, hogy a saját lábára állhasson, a maga ura lehessen, Steve-nek is át kell kelnie az óceánon, csakhogy ellentétes irányban, vissza az „ókontriba” ahol az apjának földjei, öröksége van.

A regény terjedelmének nagyjából ötöde játszódik Kaliforniában, miután Steve és nevelt fia mindenüket pénzzé téve felkerekednek, hogy Szajlán kezdjenek új életet. Sajnos Steve roppant szerencsétlen időpontban, 1938-ban, a második világháború előestéjén érkezik Magyarországra, amiből sejthető, hogy ez nem egy fáklyás menet lesz, sokkal inkább szenvedéstörténet. Steve az Egyesült Államokban született, ott szocializálódott, a társadalmi együttélés normáit ott sajátította el, magyarul nem nagyon beszél, minden ismeretét (a Magyarországra vonatkozóakat is) ott szerezte, akárcsak demokrata beidegződéseit is. Ezen tapasztalatokkal felvértezve érkezik az óhazába, s ezek fényében lesz igazán kontrasztos, amit itt tapasztal. Lehetetlen állapotok közé kerül: már a vonaton a határőr megalázza, majd a budapesti vámvizsgálat alkalmával egy könyv miatt keveredik gyanúba… innen kellett volna visszafordulnia.

Steve (vagy ahogyan Szajlán hívják: Stiff) álma, ami miatt hazajött, kezdetben megvalósulni látszik: gyarapodik, földeket, traktort, motorbiciklit vesz, házat épít, megnősül, saját fia is születik, Jancsika; de végül mindent elsöpörnek a történelem viharai. S nem csak az álmok foszlanak semmivé, de az a kultúra, az a közeg, tradíció is, amiből egykor szárba szökkentek. Ennek a nyomtalanul eltűnt paraszti kultúrának állít emléket Oravecz Imre a trilógiával, akárcsak a regényciklus alapját jelentő verseskötettel, a Halászóemberrel. Steve szemével látjuk, hogy mennyire törvényszerűen pusztul el minden a háború előtt, alatt és után: ő is, akárcsak mindenki más, játékszerként sodródik a nyomorító hatalmak által diktált történelmi viharban. Ami mozgástere marad, azt kitöltik a leghétköznapibb tevékenységek: a növényeket el kell vetni, a termést be kell takarítani, az állatokat meg kell etetni, s a végén szembesülni azzal,  hogy az összes tevékenység végösszege nulla, nem marad semmi, talán nem meglepő, hogy a regény végén Steve a családjával együtt nincstelen földfutóként a zöldhatáron menekül Ausztriába…

Elképesztően sok regiszteren szól az Ókontri is: benne van a földszeretet, az állatszeretet, a teremtő munka, a párkapcsolatok különös dinamikája, a szexualitás, de úgy, hogy nem válik romantikus múltidézéssé, de nem is fullad bele a naturalizmusba sem és a szociografikus pontosság dacára sem válik társadalomtörténeti munkává. A nyelvezete is éppen ilyen kevert: a magyarba keverednek angol, orosz, német szavak; megjelennek benne a hétköznapi beszélt nyelv közhelyei, a hivatali nyelv és a tájnyelv is (megtudhatjuk, hogy mi a csáté, a cepe, a herőce, a kossó, a mocsolya stb.)

A trilógia kötetei közül ez a legszemélyesebb alkotás, hiszen az itt leírt időszakról Oravecz Imrének már vannak saját tapasztalatai, emlékei (pl. lőszergyűjtés). Az 1943-ban született Jancsikát önmagáról mintázta az író, a Kanadában született és oda folyton visszavágyó Henry-Imre alakjában pedig az apja valós élettörténete jelenik meg. Ahogyan az Ondrok gödre kapcsolódott a Halászóember című verseskötethez, úgy az Ókontri is kapcsolódik hozzá, de itt a kapcsolat még szervesebb, már nem csak motívumok, események, történetek kerülnek át a regénybe, hanem konkrét személyek, sőt komplett versek is szó szerint.

A rög gyermeki regényciklus megírásával Oravecz Imre hatalmas tettet hajtott végre: előtte talán senki sem szólt ilyen sallangmentesen, ilyen objektíven, ilyen pontosan a mára már teljesen eltűnt hagyományos paraszti életformáról. A regény és a ciklus másik vetülete, a kivándorlás-bevándorlás kérdésköre viszont ma is olyan aktuális, mint volt ötven, száz, százötven évvel ezelőtt. Jelen állás szerint ezzel a kötettel véget ért a ciklus, viszont eléggé kurtán-furcsán, ráadásul egy új élet kezdetén, ami mindenképpen magában hordozza egy újabb folytatás lehetőségét, ráadásul egyáltalán nem tűnik indokoltnak éppen 1956-ban lezárni a történetet. Úgyhogy zárszóként reméljük, Oravecz Imre meggondolja magát és mégis folytatja a ciklust. Túl jó ez ahhoz, hogy itt legyen vége!

Oravecz Imre: Ókontri (A rög gyermekei, III. rész)
Magvető Kiadó, 2018.