A fiatal svájci író harmadik regényében minden megvan, aminek egy könnyen olvasható, de nem túl mélyenszántó lektűrben lennie kell: kutya, barátság, szeretet, összetartozás, féltékenység, tévedések, félreértések, családi titkok, mesés gazdaság, valami rejtélyes és fenyegető tragédia, és persze a mindent legyőző szerelem. Más kérdés, hogy mindez egységbe rendeződik, vagy marad egymás hegyére-hátára dobált alkatrészek halmaza.
Aki olvasta Dicker első, magyarul megjelent regényét, Az igazság a Harry Quebert ügyben címűt, ismerőként köszöntheti Marcus Goldmant, mert ezt a történetet is ő meséli el. Marcus a harmincas évei elején jár, de máris gazdag és világhírű író, aki már első könyvével a kritikusok és az olvasók kedvence lett, akinek kegyeiért éppúgy versengenek a filmstúdiók, mint a Broadway. Most a könyv jelenidejében, 2012-ben új könyv megírásához készülődik, amihez ideiglenesen New Yorkból a floridai Boca Ratonba költözik, hogy ott remetei magányában a munkára tudjon koncentrálni. Eleinte azonban nem ír, csak jön-megy, vásárol, úszik a tóban, esténként pedig a verandán ülve sörözik és sakkozik a szomszédjával. Egy nap azonban egy a kutya jelenik meg a portáján, s amikor visszaviszi gazdájához az elkószált ebet, kiderül, hogy az nem másé, mint Alexandra Nevillé, a világhírű énekesnőé, akit korábban megbonthatatlannak hitt szerelem fűzött Marcushoz, aki nyolc évvel korábban dobta őt a Tragédiával összefüggésben. Azóta epekednek egymás után, s most itt lenne a lehetőség, hogy szerelmük újra szárba szökkenjen, de ezt sajnos számtalan tényező gátolja, melyek közül az egyik Kevin, Alexandra jégkorongozó pasija…
Az Alexandrával való találkozás adja Marcusnak az ötletet, hogy új regényében a Tragédiát írja meg, amiről az olvasó a könyv ezen pontján még semmit sem tud, csak hogy 2004. november 24-én történt és hogy rettenetes volt. Ahhoz azonban, hogy a történet szálait alaposan megismerhessük és megérthessük, 1989-ig kell visszamennünk, amikor a három Goldman unokatestvér még csak kilenc esztendős. Innen ismerjük meg történetüket, de nem lineárisan, hanem az időben ugrálva a három idősík között, melyek a Tragédia előtti időszak: a Goldman-banda története (1989-2004); a Tragédia utáni időszak: Marcus és Saul bácsi élete (2004-2011); illetve a regény jelenideje: az írás és a nyomozás eseményei, ugyanis Marcusnak ki kell nyomoznia, hogy tulajdonképpen milyen körülmények vezettek a Tragédiához (2012).
A Goldman családnak két ága volt: a montclairi (ehhez tartozik Marcus) és a baltimore-i. A Montclair Goldmanok középosztálybeli életet élnek, a Baltimore-ok gazdagok. Mindkét családnak egy-egy fia születik 1980-ban: Marcus, illetve Hillel, a szintén 1980-as születésű Woodrow-t pedig a baltimore-i ágban fogadják be. Marcust vonzza a Baltimore-ok fényűző élete és két unokatestvérének társasága, ezért a New York melletti Montclairből, amikor csak teheti, Baltimore-ba megy, hogy velük lehessen. Ők hárman alkotják a Goldman-bandát, akiket összefűz a szeretet, a testvériség és a barátság, amely kötelékről azt gondolják, hogy elszakíthatatlan. Később azonban csatlakozik hozzájuk a gyönyörű és izgalmas Alexandra, aki mindegyikük szívét megdobogtatja, és rájönnek, hogy van, amin nem osztozhatnak meg hárman…
Ez tehát az alapállás, amiből sok évvel később következik a Tragédia, amely köré az egész történet szerveződik. Ennek a következményeiről döbbenetes dolgokat tudunk meg már a regény elején: a baltimore-i Goldmanok teljes bukása, Saul bácsi például immár egyedül él Miamiban egy kis házban, és egy szupermarketben dolgozik polcfeltöltőként. Marcus (immáron híres íróként) gyakran meglátogatja, de hogy pontosan miért történt minden úgy, ahogyan történt, az számára is csak 2012-ben válik világossá, amikor megírja új regényét, A Baltimore fiúkat, és ezzel máris egy érdekes regény a regényben szituációban vagyunk.
Dicker jól meséli el a történetet, a nosztalgikus családregény felől koncentrikus körökben haladunk egyre beljebb a Tragédia felé, amivel kapcsolatban minden mozaik csak az utolsó oldalakon kerül véglegesen a helyére, így mindig megmarad a könyvben a feszültség, ami az olvasó érdeklődését képes szinten tartani. Ettől függetlenül messze van a tökéletestől Dicker regénye. Tele van egymásra dobált klisékkel: a gazdagság képei, ahogy Marcus dicsőíti a Baltimore-ok életét, hogy kivétel nélkül mindenki híres a könyvben, hogy Hillel már kilenc éves korában jobban érvel bármely tanáránál, hogy Woody minden idők legnagyobb amerikai futball tehetsége, aki egymagában képes középiskolai és egyetemi bajnokságokat eldönteni…
A történetvezetésre jellemző, hogy kivétel nélkül minden fordulat teljesen fatális véletlenek következménye, így A Baltimre fiúk sorsszerűsége a mitológiáéval rokon. Például Alexandra, miután kétszer teljesen elveszíti a kapcsolatot a Goldman fiúkkal, mindkétszer úgy kerül vissza a történetbe, hogy véletlenül épp a szomszédjukba költözik – márpedig ehhez az Egyesült Államok meglehetősen nagy ország…
A karakterek sincsenek mélyen megrajzolva, inkább csak skiccek, van egy jellemző tulajdonságuk, de ettől még nem tűnnek úgy, mintha élnének. Dicker kísérletet sem tesz arra, hogy elhitesse velünk, hogy ez a történet tényleg megtörténhetett volna, pedig egy olyan történet kapcsán, ami az elmúlt 25 évben játszódik az Egyesült Államok keleti partvidékén, ez reális elvárás lenne.
Janus-arcú könyv tehát Joël Dicker munkája: van egyfajta fojtogató atmoszférája, amikor a legidillikusabb részeken is átdereng a Tragédia fenyegető előérzete, de a klisékből és fatális fordulatokból felépített, közhelyes karakterekkel feltöltött hihetetlen történet nem túl eredeti. Ettől függetlenül egyszer el lehet olvasni, mert úgy van megírva, hogy izgalmas és letehetetlen, meg a sztoriban is van ennyi, de semmiképpen nem nevezhető korszakos nagyregénynek.
Joël Dicker: A Baltimore fiúk
Libri Kiadó, 2017.