A francia szerző monumentális regénye modern eposz a háborúról és az azzal járó emberi nyomorúságról. A szélsőjobboldali eszmékkel szimpatizáló hős egy Milánóból Rómába tartó öt órás vonatúton egy belső utazást is folytat: végiggondolja saját életét gyermekkorától kezdve az előző estéig, illetve a Mediterráneum történetét a trójai háborútól napjainkig.
A regény története a reális idősíkon egyszerű: a francia apától és horvát anyától származó Francis, aki harcolt a délszláv háborúban, majd a francia hírszerzésnél húzott le néhány évet, most saját szakállára dolgozik. Felszámolta párizsi életét, új nevet és személyazonosságot szerzett, teletömött egy bőröndöt a Földközi-tenger térségének konfliktusairól, népirtásairól, háborús bűnöseiről tanúskodó dokumentumokkal, hogy azt a Vatikánnak eladva, az érte kapott pénzen új életet kezdjen Rómában a szerelme oldalán. Vonatútja alatt azonban végiggondolja az életét, szörnyeteg mivoltát és megpróbálja legalább saját maga számára megmagyarázni és elfogadhatóvá tenni azt.
Francis tehát csak látszólag mások, voltaképpen önmaga elől menekül, de a hosszú vonatút alatt rájön, hogy ez illúzió, senki sem szökhet el saját múltja elől. Rájön, hogy az élete olyan, amit logikusan ugyan el lehet magyarázni, ok-okozati viszonyokkal le lehet írni, de elfogadhatóvá tenni nem lehet. Az erőszakos cselekmények, a legyilkolt gyerekek és öregek, a megerőszakolt nők, a halomra lőtt foglyok, a felgyújtott városok sehogyan sem lesznek elfogadhatóak még akkor sem, ha ilyen eseményekből áll össze a Zóna egész történelme. A Zóna pedig nem más, mint a Földközi-tenger térsége: Európa, a Balkán, a Közel-Kelet és Észak-Afrika; Tangertől Velencéig és Isztambulig; Barcelonától Bejrútig és Alexandriáig.
Érdekes regény, de rettenetesen nehezen olvasható: közel 600 oldal 24 fejezetre osztva, bekezdések, párbeszédek és tulajdonképpeni történet nélkül, átlag negyven oldalas mondatokkal. A regény szövege nem más, mint a vonaton utazó Francis lelkében dúló zaklatott és levegő után kapkodó monológ, ami a nem eléggé elkötelezett olvasókat könnyen elriaszthatja. A szövegmonstrum sodrásában mindössze három rövid pihenő található, a 4. a 13. és a 20. fejezet, melyek egy (szerintem fiktív) libanoni szerző Rafaël Kahla háborús elbeszélését tartalmazzák. Ezeket Francis olvassa el a vonatút alatt, hogy addig is szabaduljon saját gondolataitól, ez a betét tehát egy érdekes könyv a könyvben megoldás. Kahla elbeszélésében természetesen vannak bekezdések, mondatok és párbeszédek.
A szövegben, tagolatlansága dacára három különböző sík jelenik meg: a Milánó és Róma közötti öt órás vonatút, sorban az állomásokkal, a Zóna története rengeteg háborúval, vérengzéssel, kegyetlenkedéssel, és az elbeszélő Francis saját története, gyerekkorral, háborúkkal, szerelmekkel. Ez utóbbi tulajdonképpen nem más, mint egy különös beavatás a férfikor és a háború misztériumába. Erről tanúskodik a könyvben többször visszatérő fordulat: „a férfikorban minden nehezebb”.
Énard regényének talán legkülönösebb jellemvonása, hogy a Mediterráneumban évezredek óta, a könyv szerint a trójai háború óta dúló konfliktusokat egységben, egyetlen folyamatosan dúló csatározásként ábrázolja, mert a történelmet alaposan ismerő Francis alkoholtól és drogoktól bódult fejében minden mindennel összefügg. A volt katona és kiugrott kém belső monológját emlékek, külső benyomások és szabad asszociációk vezetik. Így kerülnek egymás mellé látszólag össze nem tartozó dolgok: saját életének elemei, a délszláv háborúk, a Holokauszt és egyéb népirtások, több ismert ember élettörténete, a pun háborúk, a lepantói csata, a világháborúk, Konstantinápoly eleste, a napóleoni hadjáratok, az intifádák, az algériai függetlenségi háború… Nem is csoda, hiszen az emberiség történelme is javarészt konfliktusok és háborúk története, mert az emberek éppen olyanok, mint a könyv oldalain újra és újra megjelenő görög istenek és mitológiai alakok: civakodók, kicsinyesek, bosszúállók, irigyek és kapzsik. A számtalan mitológiai hivatkozás is erősíti az eposzi jelleget, akárcsak a harcosok kegyetlensége és szent hite. A könyv voltaképpen két dolgot állít: ilyen a Háború és ilyen az Ember.
Talán még soha nem ábrázolták ennyire plasztikusan, pontosan és kézzelfoghatóan a háborút, amit nem kívülről látunk, nem hadjáratokról és stratégiákról olvasunk, hanem benne hasalunk a lövészárokban, érezzük a lőpor szagát, halljuk a lövéseket és robbanásokat, a csontok roppanását, a halálsikolyokat, látjuk a vér fröccsenését, a kizsigerelt holttesteket. Látjuk Vlahó gránát letépte jobb kezét, és a legjobb barát, Andrija saját mocskában heverő tetemét, s ha mindezt látjuk, akkor belátjuk, hogy miért menekül a főhős az emlékei elől, s miért remél az alkoholtól és a drogoktól enyhülést. Persze Francis története nem annyira különleges, épp olyan, mint minden háborút megjárt katona története…
Énard félelmetes ismeretanyagot gyömöszölt bele a könyvébe, tele élettörténetekkel és dokumentarista aprólékossággal feltárt és megírt helytörténeti adalékokkal, sorsok, helyek, nevek és évszámok összefüggéseivel, eszméletlen töménységben. Az ábrázolás végtelenül realista (néha naturalista), miközben a leírt események valóságértéke teljesen nyilvánvaló. A könyv érdekessége, hogy számtalan ma is élő (vagy legalábbis a francia eredeti 2008-as megjelenésekor még élt) személy történetét is feldolgozza, közülük tizennyolcat a köszönetnyilvánításokban meg is nevez. Van magyar vonatkozású is közöttük, a tipikus zónai hátterű író, zsurnaliszta, harcos és forradalmár Eduardo Rózsa-Flores, akinek a történetét a 155. és a 166. oldal között olvashatjuk. Számtalan zónai vonatkozással rendelkező alkotó is felbukkan a könyvben, csak az ismertebbek a teljesség igénye nélkül: Lowry, Burroughs, Brasillach, Pound, Choukri, Cervantes, Caravaggio, Proust, Rilke, Joyce.
A könyv lenyűgöző és monumentális tablója a háborúnak és Mediterráneumnak, amely annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány, valóságos díjözönt és nemzetközi elismertséget hozott szerzőjének. Dokumentarista alapossággal és drámai feszültséggel meséli el tárgyát, finoman és aprólékosan rajzolja meg a férfi lelkét családdal, neveltetéssel, barátokkal és harctéri bajtársakkal, nőkkel, alkohollal, drogokkal együtt. Figyelemre méltó írás, mégsem ajánlható mindenkinek, hiszen sem tartalma, sem nyelvezete nem kényezteti el az olvasót.
Mathias Énard: Zóna
Libri Kiadó, 2017.