Hogyan lesz egy szellemileg és érzelmileg is sérült, ám tehetséges fiatalemberből nekrofil sorozatgyilkos? Erre a kérdésre ad választ McCarthy először 1973-ban megjelent remekműve, amely kétszáz, rémálomba illő oldalon foglalja össze egy antihős egyenes vonalú bukástörténetét.
Az 1933-ban született McCarthy jelenleg az egyik legjelentősebb kortárs amerikai író, de útja a csúcsra hosszú és rögös volt: munkái eleinte visszhangtalanok maradtak, s még az anyagi biztonság is elkerülte. Bár első regénye az 1965-ben megjelent The Orchard Keeper volt, a kritika először az 1985-ös Véres délkörökre (Blood Meridian) figyelt fel, de az anyagi sikert csak az 1992-es Vad lovak (All the Pretty Horses) hozta el, míg a nagyközönség számára a neve a 2005-ben megjelent regénye, a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Man) 2008-as, négy Oscar-díjat nyert filmes feldolgozásáig ismeretlen maradt.
McCarty a sötétség nagymestere, művei többségében a Földön jelen lévő Gonosz foglalkoztatja. Stílusa szikár, mondataiban a vesszőket teljesen mellőzi, párbeszédei a szövegbe ékelődnek, minimalisták, néha a filozofikusság határán mozognak. A fordító, Mocsáry Júlia kiválóan oldotta meg a feladatot: a leíró részek zökkenőmentesek, az amerikai Délen élő eldurvult emberek torz nyelvezetének magyarra ültetése is tökéletes.
A történet a ’60-as évek elején játszódik a Tennessee állambéli Sevier megyében. „Vagy kitalál magának egy másik életvitelt vagy talál magának egy másik lakóhelyet hozzá valahol a világban” – figyelmezteti a seriff a 27 éves Lester Ballardot, amikor összetűzésbe kerül a törvénnyel, holott ekkor Ballard számára már nincs opció, már túl van azon a határon. Pedig „ő is Isten gyermeke, talán éppúgy mint te”, csakhogy neki minden másként, rosszul alakult: még gyerek volt, amikor az anyja lelépett és sose jött vissza, az apja pedig felakasztotta magát a csűrben. Árvaházban nevelkedett, már gyerekként is durva volt és erőszakos. Fiatal felnőtt, amikor a végső csapást elszenvedi: a megye kiforgatja örökségéből, és a házat a feje fölül árvereztetik el. Ő pedig kiszorul az erdőbe, pár dollár van mindössze a zsebében, egy puska a kezében, meg a gúnya, ami rajta van: egyedül maradt a világ ellen. Egy romos kunyhóban húzza meg magát, gyűjtöget, vadászik (bámulatosan jól lő célba), mókusragut főz magának, hiányos öltözetében fagyoskodik, mígnem egy hideg, havas téli reggelen a Frog hegyi fordulóban az út mellett olyasmit talál, ami egy csapásra megváltoztatja az életét és olyan mederbe tereli, ahonnan végképp nincs visszaút…
McCarthy vonzódik a Lester Ballard-féle karakterekhez, de ők ettől még nem lesznek rokonszenvesek. Bár értjük, hogy mi miért történik, hogyan csúszik egyre lejjebb a figura, míg a civilizáció maradék máza is lehullik róla, és végképp eltávolodik az elfogadott társadalmi normáktól, de azonosulni nem tudunk vele. Igaz, a szerző nem is kér ilyet, nem magyaráz túl semmit, nem érzelgősködik, nem próbálja felmenteni „hősét”, csak hidegen, tárgyilagosan és a humor legapróbb morzsáját is mellőzve elmesél egy történetet.
A történet zord hegyvidéken játszódik, amelynek vad szépségébe belerondít az ember: az erdőben romok, rozsdásodó vas-szörnyetegek, és szemét, szemét mindenütt. Ebben az Isten nélküli, elhagyatott, kietlen és szétdúlt világban tengődik az érzelmileg és valószínűleg szellemileg is sérült Ballard, aki egyébként annyira nem is lóg ki a környezetéből, mint első pillantásra várnánk, mert a világ, ami körülveszi, önző, részvét nélküli és intoleráns, benne minden ember csak a saját érdekére tekintő megkérgesedett szívű, torz alak, aki a boldogságot hírből sem ismeri. Ez a közösség volt az, amely az árva fiút sohasem támogatta. Nem féltek tőle, de bosszantotta és idegesítette őket, ezért száműzték az erdőbe, a mérhetetlen magányba és nélkülözésbe, hogy ott vademberként próbáljon túlélni. Minden rettenet, ami később bekövetkezik, erre a magányra és a kielégítetlen szexualitásra vezethető vissza, így kezd el uralkodni Ballardon a perverz, beteg vágy és így lesznek vásárban lőtt plüss állatok és halott lányok a társai, miközben magában beszél, és egyre sokkolóbb, brutálisabb, aberráltabb tetteket hajt végre.
McCarthy stílusa három alapvető komponensre bontható szét, amelyek különböző arányban keveredve jelennek meg minden írásában: a déli gótika, a western és a posztapokaliptika. Az Isten gyermekében (már csak a hely szelleme miatt is) a déli gótika az uralkodó elem. A regény kíméletlen pontossággal ábrázolja a legalapvetőbb fizikai szükségleteket, az elállatiasodást, a kegyetlenséget és a könyörtelenséget, amely olyannyira jellemző a szerző Délen játszódó történeteire.
Az Isten gyermeke Lester tömör, minden pozitív árnyalat nélküli bukástörténete, amelyben egy kitaszított, magányos lélek pszichopata gyilkossá változik, s olyan útra tér, mely nyilvánvalóan zsákutca. Hátborzongató, megrendítő olvasmányélmény, amely további gondolkodásra indít a társadalom és az ember természetével kapcsolatban.
Cormac McCarthy: Isten gyermeke
Magvető Kiadó, 2017.