Polgári, ám problémás családban élő kisgyerek, zenész, újságíró, majd humorista felnőtt – Galla Miklós kétségtelenül ember, sőt személyiség, de hogy pontosan milyen, az nem mindig derült ki még az önéletrajzából sem.
A kis Miklósnak látszatra igazi polgári gyerekkora volt egy jómódú családban: az édesapja közgazdász volt, az édesanyja újságíró, a nagymamája vállalkozó, és csak az iskolában döbbent rá, hogy másoknak nincs háztartási alkalmazottja. Otthon olvastak neki, cirkuszba, moziba és társaságba vitték – nem csoda, hogy négyévesen „nyomdakészen” beszélt. Az édesanyja viszont valójában nem szerette őt, például amikor kórházba került egy téli táborból, egyáltalán nem látogatták meg, és a szülei házassága is rossz volt, ezeknek a rossz hatása is látszik a későbbi életén.
Az iskolában például borzalmas tanuló volt, aki gyakorlatilag soha, semmit sem tanult. Viszont világot látott: Tanzániában éltek néhány évig, ahol kitűnően megtanult angolul, és aztán Londonba is eljutott, ami az adott társadalmi helyzetben különleges lehetőség volt. Élénken foglalkoztatta a zene, Londonban is főleg a lemezboltokat járta, illetve a humor, már tizenhét éves korában rendszeresen közölték az írásait a Ludas Matyiban.
A húszas éveit félig újságíróként töltötte, a Magyar Ifjúság című lapba írt popzenei témájú cikkeket, félig pedig másodvonalbeli popzenészként. Különböző együttesek tagja volt, amelyekkel mérsékelt sikereket értek el. Meglepetésként élte meg, amikor a GM49 megtöltötte a lágymányosi művelődési ház nagytermét, majd a Budai Ifjúsági Parkban ezerhatszáz fős, saját közönségük lett. 1983-ban ennek ellenére megpróbált disszidálni Angliába, sikertelenül, a hosszabb távolléte viszont a zenekar végét is jelentette.
A kényszerű hazatérés után látta, hogy milyen sikeresek Laár András vicces versei, bemondásai a KFT koncerteken a dalok között. Rávette, hogy állítsanak össze ezekből egy önálló műsort kettesben, ebből nőtte ki magát a Laár pour Laár társulat, majd amikor Laár hosszabb időszakra elvonult meditálni, a Holló színház. Az önéletrajz viszont innentől kezdve kevésbé részletes és érzékletes, elsősorban a pályafutása egyes szakaszait mutatja be. Felsorolja, hogy mikor, hol, kivel és mit adtak elő, színházban és tévében, de a lexikális adatokat kevésbé mélyíti el az érzései, gondolatai leírásával, vagy az események hátterének bemutatásával.
Amit mégis leírt, abból az derül ki, hogy Galla Miklós magányos ember lehet. Húszéves kora óta egyedül él és nem is tudja elképzelni, hogy alkalmazkodjon valakihez. Aztán amikor rákos volt, és „urológiai területen” megműtötték, a társulata egyáltalán nem tudott róla, előadás sem maradt el, és még a bátyjának is csak utólag szólt – amennyire a könyvből kiderül, ugyanúgy egyedül feküdt a kórházban, mint gyerekkorában. És van még egy téma, amit végig kikerül: a szerelem, a könyvből nem derül ki, hogy volt-e, és ha igen, kibe szerelmes életében.
A könyv végén még kitölti a helyet négy humoros írásával, ami ráadásul egy korábbi könyvében is megjelent már, plusz négy olyannal, amit újonnan írt. De ez már nem sokat változat azon, hogy a gyerek Miklóst még közeli jó barátnak éreztük, a felnőttet inkább csak távoli, elfoglalt és valószínűleg eléggé magányos ismerősnek.
Galla Miklós: Jé, Galla is ember!
Jaffa Kiadó, 2014.