A sivatag után most egy sokkal barátságosabb, bár sokkal nedvesebb és kiszámíthatatlanabb környezetbe kalauzol minket a szerző: a fiúknak ezúttal a dzsungellel kell megküzdenie.
Amint már hozzászokhattunk, élethű tájleírásokkal kezdődik a történet. Beck, Peter és Peter családja a nyaralásukat töltik Indonéziában, ahol Peter, az édesapja és Beck kikapcsolódásként ellátogatnak a Bohongit Orangutánmenedékhez. A menedék egy tűzhányó lábánál, a dzsungelben található, és a fiúk nagyon izgatottak, hogy közelről láthatják az orangutánokat. Mivel ők a leginkább érdeklődők a csoportból, az idegenvezető meglepetéssel is szolgál nekik, megmutatja, hogyan nevelik az önkéntesek az árván maradt orangután bébiket. A fiúk annyira fellelkesülnek, hogy megkérik Peter apját, hadd maradjanak a túra után is a menedékben, majd később az idegenvezető visszaviszi őket a szállásukra. Itt szokás szerint megkérdőjelezhető a történet valósághűsége: egy apa sem hagyná a tizennégy éves fiúkat a dzsungelben, idegenekkel. De erre a fordulatra volt szükség ahhoz, hogy bekövetkezhessen a szokásos katasztrófa, amikor a kirándulásból túlélőtúra lesz.
Mikor visszafelé autóznak a szállásukra, az épp kitörni készülő vulkán földrengést okoz, ami miatt letérnek az útról és belehajtanak egy fába. A idegenvezető sajnos rögtön szörnyethal az ütközés során, a két fiúnak pedig a vulkánkitörés miatt menekülőre kell fognia. Az autóból magukhoz vesznek minden olyan eszközt, ami később a segítségükre lehet, aztán nekivágnak a dzsungelnek. Útközben nem csak a növényekkel és az állatokkal gyűlik meg a bajuk, hanem az esővel és az állandó párával is. Az előző kötetben a víz hiánya volt a gond, most pont az ellentéte: a nedvesség miatt sokkal több a baktérium a dzsungelben, mint a száraz sivatagban. Az ütközésnél Becknek megsérül a karja, neki leginkább arra kell ügyelnie, hogy ne fertőződjön el. Vízben és élelemben sem szenvednek hiányt, leginkább az állatok azok, akitől tartaniuk kell.
Mint mindig, ebben a részben is újabb túlélő praktikákat ismerhetünk meg. Megtanuljuk, hogy melyik állattól mennyire kell tartani a dzsungelben, például ha mocsaras folyó partjára tévedünk, az biztos, hogy hemzseg a krokodiloktól.
A túlélő praktikák mellett Bear Grylls ismét nagy hangsúlyt fektet a természet védelmére. A fiúk illegális fakitermelőkkel találják szembe magukat, akik ugyanúgy üldözni kezdik őket, mint az előző részben a gyémántkereskedők. A szerző felhívja a figyelmünket arra, mennyit ártanak ezek az emberek azzal, hogy kivágják a fákat és elpusztítják az orangutánok lakóhelyét. Végül most is maga a természet menti meg a fiúkat az üldözőiktől, jelen esetben a tigris, aki az egész útjukat láthatatlanul végigkíséri. Végül összetalálkoznak vele, de kiderül, hogy a tigrisnek a fakitermelő sokkal étvágygerjesztőbb…
A Bear Grylls könyvekre általában is az egyszerűség a jellemző (és nem csak erre az ifjúsági sorozatra). Az egyszerű történet mellé viszont olyan pluszt ad a túlélő praktikákkal és a szép tájak leírásával, amivel érdekessé és élvezhetővé teszi a könyvet. Szinte megelevenedik előttünk a helyszín – engem ismét elvarázsolt.
Bear Grylls: A tigris ösvényén (Túlélés teljesítve #4)
Jaffa Kiadó, 2014.