Cselszövés, harc, mágia, bosszú, mindez közel nyolcszáz oldalon, rendkívül szórakoztató stílusban megírva.
A történet Monza és Benna, egy testvérpár meggyilkolásával indul. Ők Orso nagyherceg zsoldos seregeit vezetik, de a hírnevük túlnő a munkaadójukon, ezért kegyetlen vég vár rájuk. Monza azonban túléli a gyilkossági kísérletet és bosszút akar állni az öccse haláláért. A testileg és lelkileg is meggyötört nő csak a célt látja maga előtt, nem válogat, minden lehetőséget megragad, ami előremozdítja. Összeállítja csapatát: Reszket egy északalföldi barbár, egy fegyenc, aki a számok bűvöletében él és babonásan követi az utat, amit a számok mutatnak neki. Morveer méregkeverő, akit bájos asszisztensével együtt fogadnak fel, és mindenki tart tőlük. Vitari amolyan női mindenes, kém, üzletkötő és harcos, valamint a csapat tagja lesz a részeges Cosca tábornok is, aki szárnyai alá vette és elindította Monzát a hadvezéri pályán, mígnem pont a nő árulását követően lett számkivetett. Monza tehát egy válogatott, megkeseredett legénységgel indul útnak, hogy az öccse haláláért felelős hét embert megöljék. Nem válogatnak a fegyverekben, rengeteg hullát hagynak maguk mögött az út során, a csoportot pedig nem csak kívülről fenyegeti veszély, hanem egymást sem szívlelik igazán.
Az alaptörténet egyszerű, a szokásos mászkálós fantasy rengeteg kalanddal, akcióval és egy kevés mágiával. Végig pörög, nincs unalmas része a könyvnek, a szerző teletűzdelte csavarokkal, politikai, taktikai játszmákkal, egyéni sorsokkal, míg végül főhősünkkel együtt mi is rájövünk, hogy ő csak egy kis hangya a bolyban és nem minden fekete-fehér, ahogy az elsőre látszik, valamint senki sem ártatlan. Minden szereplő összetett személyiség, részletes képet kapunk a motivációjukról, gondolkodásukról, érzelmeikről.
Abercrombie nagyon élvezetesen tud történetet mesélni, frappánsan fogalmaz, bár a rengeteg trágárság az elején furcsa volt, ahogy a nagyon részletesen leírt véres jelenetek is. Mindez azonban olyan jó humorral társul, hogy önkéntelenül felnevetünk a harci jelenetek közepén is, amikor a csapattagok egymásnak szólnak be, vagy például az olyan abszurd jeleneteken, mint amikor Monza és Reszket a fájdalmaik csillapítására füveznek, amikor megtámadják őket. Reszket az ajtó mögé áll, hogy meglepje a támadókat, de elkezd röhögni … néhány fordulatnál csak mereszthetjük a szemünket, de ettől lesz ez a könyv más, élvezetesebb, mint az átlag.
A könyvet nem érdemes a kissé semmimondó fülszövege alapján megítélni, a fordítás és általában a kiadás azonban minőségi munka. Kivéve egy szót, a „drótostót” fölött nem tudtam napirendre térni, hogy ebbe a szövegkörnyezetbe hogy sikerült belefordítani. Aki tehát szeretne egy emlékezetes, eredetien megírt, tartalmát tekintve azonban régimódi fantasy történetet olvasni, bátran vágjon bele, és Abercrombie nevét is érdemes lesz megjegyezni!
Joe Abercrombie: Hidegen tálalva
Könyvmolyképző Kiadó, 2014.