Érezhető, hogy ez volt Luke Delany első könyve és nem profi regényíró, ezt azonban ellensúlyozza a rendőri munka hétköznapjainak nagyon pontos ismerete. Az eredmény egy izgalmas krimi egy őrült sorozatgyilkosról és egy szintén elborult nyomozóról.
A regényben a már megszokott módszer szerint, felváltva van egy-egy fejezet a nyomozásról és egyes szám egyes személyben a gyilkos tevékenységéről. A gyilkos motivációja nincs túlságosan elbonyolítva: gyerekkorától érzi, hogy ő más, felnőttkorában pedig ezt a másságát jól előkészített és szinte lenyomozhatatlan gyilkosságokban éli ki. A sikeres gyilkosságok után pedig úgy érzi, hogy mivel bárki élete felett rendelkezhet, ő hatalmas, sőt egy igazi isten…
Sean Corrigan nyomozóban viszont emberére talál, Seant ugyanis gyerekkorában bántalmazta az apja, amitől a lelkivilága hasonlóképpen elborult. Szerencsére ő jóra használja ezt az adottságot, ugyanis az a specialitása, hogy felismeri az őrült gyilkosokat akkor is, ha normálisnak látszanak. Ezúttal is felismeri az őrült gyilkost egy kétgyermekes családapában, sikeres üzletemberben, és mindent megtesz, hogy börtönbe juttassa. Ez a felállás egyébként hasonló a Dexter-sorozatban is, csak az itteni Sean-Dexter nem öli meg a hozzá hasonló őrülteket, hanem szorgos munkával összegyűjti utánuk a hajszálakat és ujjlenyomatokat a tetthelyen, majd letartóztatja őket.
A szerző tapasztalatlansága leginkább a párbeszédeknél érhető tetten, amelyek szörnyen mesterkéltek, főleg Sean nyomozó és a felesége párbeszédei, amelyek egyenesen fárasztóak. A nő szájából hangoznak el olyan háttér-információk, amelyekből Sean gyerekkoráról kaphatunk képet, de a való világban (és a jól megírt regényekben) egyetlen feleség sem meséli el a férjének, hogy annak milyen volt a gyerekkora, miután az hétköznap este hazaért a munkából…
Viszont ugyanez a szerző húsz évig volt rendőr Londonban, és ennek köszönhetően kitűnően tudja ábrázolni azt, ahogy a rendőrök a jogszabályok keretei között maradva megpróbálják elkapni a gyilkost. A könyv 60. oldalán a nyomozó rá is jön, hogy ki a tettes, a 120. oldalon letartóztatja – a drámai fordulat, hogy nincs ellene bizonyíték. Ezért Sean a törvények, a felettesei, kollégái, ügyvédek, üzletemberek és újságírók sokszögében mozogva próbál bizonyítékot szerezni egy olyan gyilkos ellen, akinek pont az az erőssége, hogy ne hagyjon maga után semmilyen bizonyítékot. A skandináv krimik jellegzetessége, hogy a rendőri munkát a maga hétköznapi valójában mutatják be – itt is erről van szó, csak Londonban, brit rendőrökkel, és társadalmi mondanivaló nélkül, a végén egy meghökkentő fordulattal.
Luke Delaney első regénye tavaly májusban jelent meg angolul, és a szerző nagyon gyorsan megírta két folytatását is, sőt két előzmény-történetet is hozzá – kíváncsian várom, a magyar fordítások milyen ütemben fogják ezeket követni!
Luke Delaney: Hideglelés
Jaffa Kiadó, 2014.