Bornai Tibor, a Balatoni nyár című sláger szerzője és énekese riportkönyvet írt arról, ahogy a feleségével körbeutazta a Balatont. Különösebb mondanivalója nem volt vele, de a riportok érdekesek, kellemes így ismerkedni a tájjal és az emberekkel, illetve együtt nosztalgiázni a szerzővel.
Bornai Tibornak számtalan barátja és ismerőse él a Balaton körül, akikkel előre megbeszélt időpontokban találkozott és beszélgetett, illetve néha spontán is szóba állt emberekkel. Megtekintett továbbá kiállításokat, épületeket, részt vett helyi sport- és kulturális rendezvényeken. Közben autózott, éttermekben evett, szállodákban lakott, és beszámol arról, ami ezekből számára érdekesnek tűnt. Az én kedvencem a sok szereplő közül egyértelműen a siófoki hajléktalan volt, akivel örömmel találkozik a fél város és látja el őt pénzzel és étellel… Később Bornai szinte csak véletlenül botlott bele a repülő hollandi világbajnokságba – nem sokan tudtak róla még a közvetlen környéken sem. Meglátogatta a fonyódi Szúnyog-sziget volt gondnokát, a jeles horgászt, egy szintén fonyódi divattervező barátját, beszámol a keszthelyi pincér bunkóságáról… Beszélget éttermek vezetőivel, a kulturális élet helyi képviselőivel, hajóskapitánnyal, badacsonyi borászokkal, mind-mind különleges emberek sajátos világlátással, véleménnyel és történetekkel. Bornai különleges helyekre is elvezeti az olvasót, mindjárt a könyv elején például a Kádár-nyaralóba (ez a fejezet az Olvass bele portálon is elolvasható, ajánlom), a szigligeti alkotóházba, a zánkai úttörőtáborba…
A könyv irodalmi értelemben Eötvös Károly: Balatoni utazásának megismétlése, de azt én még nem olvastam – bár Bornai könyve most kétségtelenül kedvet csinált hozzá. Amihez viszont hasonlítani tudom, az Moldova György riportkönyvei, főleg, hogy a beszélgetések szerkesztettsége kifejezetten emlékeztetett Moldova stílusára. Egyrészt ugyanolyan jól választott partnereket a beszélgetésekhez, másrészt ugyanolyan jól meg is szerkesztette a szövegeket.
A legfontosabb mondanivalója, hogy a Balaton: szép, ahogy a környéke is, és ezt az érzést tehetséges szerzőként nagyon jól vissza tudja adni. Szívhez szóló egy-egy mondata, bekezdése a Balaton szépségéről, a badacsonyi hegyekről, borokról és így tovább. A társadalmi kérdéseket viszont a konyhai filozófia szintjén intézi el, többször felmerül például az „értékvesztés” jelensége, amit a szerző főleg abból vett észre, hogy az éttermekben „tuc-tuc” zene szól – ilyenkor elég nyilvánvaló Bornai frusztrációja. Továbbá rendszeresen szembeállítja a minőségi vendéglátást a pénzkereseti lehetőséggel, mintha az igényes vendéglátás nem is lehetne nyereséges, holott pont az derül ki a könyvéből, hogy az igényes, jó minőségű ételt és kedves kiszolgálást nyújtó vendéglátóhelyek tudnak hosszabb távon is fennmaradni.
Elköveti azt a hibát is, amit korábban a Balatoni szívhalászat című kötet szerkesztője, hogy magával a vízzel szinte egyáltalán nem érintkezik. Június volt, mégsem fürdött meg a tóban, nincs vízibicikli és Balaton-átúszás, napozás, nincs sör és nincs lángos, ahogy a szerelemről sincs szó. OK, egy ötvennyolc éves házasembertől nem is várható, hogy csajozni kezdjen a strandon, ha viszont nem alacsonyodik le ahhoz, amiért az emberek ténylegesen odamennek a Balatonra, az élményei is kevésbé fognak hasonlítani ahhoz, amiért mások nosztalgikusan gondolnak vissza rá. A szerző ehelyett kultúrházakat látogat, könyvtárat, irodalmi szalonokat, temetőket… egy ilyen kört Salgótarján körül is pont így tehetett volna.
Amikor viszont csak úgy csónakázik egyet Kenesén, arról varázslatosan ír, ha csak fél oldalt is, és a későbbi Kékszalag-győztesekkel való vitorlázás is izgalmas. És persze a kötet útikönyvként is hasznos: a balatonboglári Lengyel-Magyar Barátság Háza mellett legalább hússzor elsétáltunk már a nyaralások során, és Kenesén is kellemes sétát ígér, ha meg akarjuk nézni például, meddig ért régen a Balaton…
Bornai Tibor: Ültünk a mólón
Ab Ova Kiadó, 2014.
1 comment for “Bornai Tibor: Ültünk a mólón”