Focis tündérmese nyolc év körüli fiúknak, ha a gyermekünk a világbajnokság miatt úgyis naphosszat arról álmodozik, hogy egyszer ő is híres focista lesz…
A történet szerint a válogatott focista éppen 11-es rúgáshoz készülődik – a kapus ördögi, fekete ruhás, piros szemű ábrázolása zseniális -, és közben visszagondol arra, ahogy felismerték a tehetségét. Pepe ugyanis alacsony növésű gyerek volt, az iskolában alig mert megszólalni, nem ment se a számtan, se a nyelvtan – a labdát viszont állandóan rúgta, sőt a felkelő Napot is egy nagy labdának látta… Van Pepének egy kiskutyája is, aki szintén szeret labdázni, csak a szabályokat nem tartja be, és egy kis padtárs-barátnője is, akinek bármikor kiöntheti a lelkét – a könyv azoknak a fiúknak való, akik ezekből magukra ismernek.
Pepének a bátyja is focizik, és a történet leginkább a báty körül bonyolódik. Ő ugyanis szintén ügyes focista, annyira, hogy egy játékosfigyelő is megtekinti az egyik meccsen. Mivel addigra Pepét is bevették néha a csapatba, mit tesz isten, a kritikus mérkőzésen is szükség lesz a kisöcsre, aki a stresszes bátyját is túlszárnyalva berúgja a győztes gólt… Ezután a játékosfigyelő őt választja ki, ami miatt a bátyja vérig sértődik, amíg egy baleset miatt a kórházban ismét egymásra nem találnak a testvérek…
Nem mondhatni, hogy nagyon meglepő fordulatokat vesz a történet, de egy futball-rajongó fiú lehetséges problémáit és álmait jól körüljárja a könyv, miközben a család fontosságára, megbocsátásra és kitartásra tanít. A nyelvezet sem szenved a focista-közhelyektől túlságosan, a vége pedig szintén egy bazi nagy gól, immár a válogatottban…
Silas Larate: Rúgd be, Pepe!
Tea Kiadó, 2014.