Az elsőkönyves Anthony Ryan magánkiadású fantasy regénye nagy sikert aratott, és mire a kiadók is érdeklődni kezdtek utána, óriási rajongótáborra tett szert. Nem is alaptalanul!
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy a cím egyfajta megérzésre utal a könyvben, nem trancsírozós, vérfolyatós történetet takar. Vaelin al Sorna az alpiri nép Reménységének gyilkosaként, a végső párharcra utazva meséli el élete történetét. Apja, az Egységes Királyság hadura tíz évesen beadta a fiát a Hatodik Rendbe. Azok, akik a kiképzést és a próbákat túlélték, a Hitet védelmező legjobb harcosokká válnak, és halálukig hűek maradnak összekovácsolódott csapatukhoz. A könyv első fele fejlődésregény, megismerjük és látjuk felnőni Vaelint és Rendtestvéreit. A történet kizárólag a Rendre korlátozódik, mert ahogyan Vaelin, mi sem tudunk meg semmit a királyságban történő eseményekről. De az író úgy bontakoztatja ki a jellemfejlődésüket, motivációikat, hogy nem válik tőle unalmassá vagy vontatottá a leírás: Vaelin érzései hitelesek, átérezhetőek és cselekedetei is logikusak, öröm olvasni.
A könyv felétől aztán főhősünknek egyre többet kell használnia a tanultakat, gyermeki naivitása is kezd elillanni, miközben csatákba indul a Hit védelmében, és egye több dolgot lát, tapasztal meg világa intrikáiból és árulásaiból. Anthony Ryan borzasztó jó mesélő, részletesen, mégis izgalmasan van tálalva a történet. Az alapja egyszerű, mégsem hiányzik ennél nagyobb szabású cselekmény. A csataleírások is fantasztikusan jók, mintha ott állnák a harctéren és lassított felvételben látnánk minden részletet.
Vaelin fejlődése végig nyílt, láthatjuk a reakcióit, mit-miért tesz, amikor az első kétségek felütik a fejüket és amikor önmagával kell szembeszállnia. A körülmények hatására változik meg mindig, a legtöbb esetben nem sok beleszólása van, merre viszi az élet, emiatt sérül, de még így is igaz és jó ember marad. Még Janus királyt is számon kéri, amikor egy hosszabb okfejtést követően megkéri a királyt, mondja már el őszintén, hogy az eddig elmondottakból mi az igazság… Persze megkapja, érvek helyett a nyomósabb indokot is, hogy miért kell bizonyos dolgokat megtenni…
Az alaptörténet tehát egyszerű és klisés, de a fantasy területen kevés újdonsággal lehet már találkozni. Ezt a regényt viszont a stílusa összetartja annyira, hogy élvezhető és izgalmas legyen, mindenképpen érdemes elolvasni azoknak, akik szeretik a fantasy történeteket, alapos személyiségfejlődéssel, sok harccal – de még milyen harccal – és előre ki nem található történettel. A borítót sajnálom csak, hogy az eredetihez képest megváltoztatták – a jelenlegi szép, de a könyv mintha ifjúsági regény lenne (pedig nagyon nem az), viszont a kemény borítás sokat dob rajta.
Anthony Ryan: A vér éneke
Fumax Kiadó, 2014.