Teljesen más ez a könyv, mint amit a fülszövege ígért: csak kisebb részben szól a 15 éves Etgar és a harmincas Macy kapcsolatáról, a témája főként a súlyosan depressziós tinédzser több napos, alkohollal, erőszakkal és szexszel súlyosbított mélyrepülése.
Etgar azért depressziós, mert sok-sok évvel korábban, még kisfiúként ő talált rá a halott nagyanyjára, és azóta állandóan a halállal foglalkozik: beteg videókat néz a Youtube-on, bezárkózik és a túlélésről néz tévéműsorokat. A barátnője az anyját veszítette el, úgyhogy egymás társaságában fojtják el a rettegésüket a haláltól, isznak és vadul szexelnek, a szüleik pedig ahelyett, hogy pszichológushoz vinnék őket, rájuk hagyják.
A történt kezdetén Etgar rájön, hogy a barátnője, élete egyetlen valódi támasza megcsalta. Érdekes megoldással jön rá egyébként, iskolapélda kellene legyen informatikából: ne hagyjuk, hogy a pasink böngészője tárolja a jelszavunkat… Mindez sajnos pont a tavaszi szünet elején történik, amikor Etgar szülei is elutaztak, úgyhogy a fiú otthon, egyedül, háborítatlanul fojthatja alkoholba a bánatát. Emellett verekedik a sráccal, akivel a barátnője megcsalta, majd felnőttnek adja ki magát a chaten és virtuális szexbe kezd egy csinos, harmincas anyukával, akivel később személyesen is találkozik. A könyvnek számtalan tanulságos része van a részegségről, a tinédzserek szexuális életéről és az internetről is, és szerencsére mentes minden mellébeszéléstől vagy képmutatástól. Érdekes módon az egyetlen kivétel a végén az Etgar és Macy közötti szexuális aktus, amit a szerző az addigiak után meglepően szemérmesen írt le.
Ahhoz képest viszont, amit a cím és a fülszöveg ígér, három alapvető eltérés is van. Az első, hogy a fülszöveg szerint a könyv „végtelenül vicces”, a valóságban azonban az égvilágon semmi vicces nincs benne. Arra is megtévesztően utal a fülszöveg, hogy a történet lényege Etgar és Macy kapcsolata, ezzel szemben a Macy-vonal csak egy mellékszál. A harmadik, hogy bár a könyv címe Vladimir Nabokov: Lolita című klasszikusára utal, a hasonlóság kimerül abban, hogy a vége felé egy felnőtt egy tinédzserrel szexel benne. Különbség viszont, hogy ez a könyv nem a felnőtt érzéseiről szól, a felnőtt nem is szerelmes, és persze a megírás sem szépirodalmi minőségű…
Ezektől függetlenül érdemes a könyvet elolvasni, mert attól, hogy nem olyan, mint a Lolita volt, és hogy nem vicces, még egyáltalán nem rossz. A legnagyobb erénye, hogy őszintén és részletesen tárja fel egy mélyen depressziós fiú lelkivilágát. Legyen annak oka a halál vagy bármi más – íme, ilyen egy tizenöt éves kamasz, ha megzuhan (érdekes módon az iskolai tanárokról egyáltalán nincs benne szó).
A megírás minősége pedig változó, a mélypontok mellett (miért kell a koszos, illetve ondóval teli zoknit a falhoz vágni? mit akart ezzel a szerző üzenni?), színvonalbeli magaslatok is vannak. Etgarnak a barátnője miatt érzett fájdalma például tökéletesen átélhető a könyv alapján, az abortált gyerekükhöz írt levele pedig Podmaniczky Szilárd: Kisgyerekek emlékiratai című novelláihoz hasonló, engem gyakorló szülőként kifejezetten mélyen érintett.
Ben Brooks: Lolito
Agave Kiadó, 2014.