Bár tokkal-vonóval együtt sem több ez könyvecske, mint 70 oldal, de annál tömörebb hangzás, karakán, néhol nyers véleménynyilvánítás, már-már rapszövegként zakatoló sorok, könyörtelen rímek, átpolitizált társadalomkritika és persze igazi versek sorjáznak elénk, miközben mind több kérdés üt szöget a fejünkben.
Erdős Virágnak 1993 óta jelennek meg kötetei, részben versek, részben drámák és részben novellák alkotják munkásságát. Műveire jellemző a szociális érzékenység és a kisebbségek melletti kiállás. Ez a kötet sem kínál mást mondandójában, vagyis a kulturális mátrix, amelybe magát a költőnő belehelyezi, adott. A kötet megjelenését nagyobb várakozás előzte meg a 2012-ben kijött Ezt is elviszem magammal című Kistehén felvétel miatt: a szöveg, ami ebben a kötetben is megtalálható, Erdős Virág szerzeménye, és erre utal a kötet címe is. Vári György kritikus, irodalomtörténész és publicista a költeményt a 2012-es esztendő versének választotta: „Valami bizarrul tiszta, mégis nyers poétikusság közegében éled újra a politikai versírásnak egy olyan tradíciója ebben a versben, amelyről azt hittem, végleg, feltámaszthatatlanul halott”.
Én nem akarnék itt politikával előhozakodni, de a verseskötet tartalma erősen átpolitizált, és az is kaparja a csőrömet, hogy van-e egyáltalán a XXI. század Európájában létjogosultsága annak a politikai versírásnak, melyről még Vári is azt gondolta korábban, hogy feltámaszthatatlanul halott. Ugyanis ez nem Petőfi, de még csak nem is József Attila kora, itt parlamentáris demokrácia van és négyéves politikai váltógazdaság, amely viszonyok között a direkten politizáló versek, amelyek akár az örökkévalósággal is csókolódzhatnának máskor, egyszerű politikai publicisztika módjára alkalmazott és napi műnemmé satnyulnak, és mint szalmaláng hamuhodnak el. Mert kit fog ötven év múlva az érdekelni, hogy milyen volt 2013-ban az aktuálpolitikai helyzet, amikor egyesek vagonírozással riogattak?
Vagyis ezek a költemények vélhetően gyorsan avulnak majd, holott a művészet az egyediben képes megragadni az általánost, és az aktuálisban, a maiban az örökkévalót, ezért van az, hogy gyakran több száz évvel ezelőtt készült műalkotások mélyen megérintenek bennünket, mert föl tudunk fedezni bennük valamit, ami ránk is vonatkozik. Viszont ki olvassa manapság a húsz évvel ezelőtti lapok vezércikkét? Alighanem kevesen. Tehát legyenek ezek a versek bármilyen frappánsak, érzékenyek, polgárpukkasztóak, bajuszhúzogatóak, nem többek, mint versbe szedett publicisztikai írások az aktuálpolitikai helyzetről, a társadalmi feszültségekről, szociális érzékenységről, vagyis az alapanyaguk annyira mai, hogy nehezen elképzelhető, hogy időtálló értékké nemesednek majd.
Ez azért is szomorú, mert a versek egyébként kifejezetten jók, annyi báj, kellem, rím, szójáték, konnotáció halmozódik föl bennük, melyek meg sem érthetőek klasszikus értékek és izig-vérig kortárs trendek egyidejű ismerete nélkül. Kimondottan hosszú versek találhatóak a kötetben, így nem is csoda, hogy mindössze 13 van belőlük. Jellemzőek a refrénként visszatérő ismétlődések: „na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen” (na most akkor), de van olyan is , hogy csak egy szókapcsolat ismétlődik hosszan, csak persze mindig másképp folytatódik „szóljatok légyszi a” (szóljatok légyszi a) és így tovább.
A témák Erdős Virág habitusának és világnézeti meggyőződésének ismeretében nem különösebben meglepőek: nagyon érzékenyen rezonál a társadalmi különbségekre. Ezek kétségtelenül léteznek, de az ő elmondása alapján úgy tűnik, hogy van egy többség, amely egy már meglévő előítélet alapján eleve kizár egy kisebbséget (például a cigányságot), és onnan kezdve esélyt sem ad neki, sőt ahol tudja, tovább nyomja lefelé. S noha ebben vannak igazság-magvak kétségkívül, azért a való világ közel sem ennyire fekete-fehér, s a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése sem csak azon áll, hogy azt a többség aktuálisan akarja-e vagy sem.
De nekem ezek a versek tetszenek, a tehetséget nem lehet és nem is szabad soha elvitatni, engem is magával ragad az egyedülálló zeneiség, még akkor is, ha a tartalommal nem értek egyet. És nem is csak azoknak ajánlom elolvasását, akik ugyanúgy gondolkodnak, ugyanúgy látják a világot, mint ő, hanem mindenkinek, hiszen az Erdős Virág által felvetett társadalmi, szociális kérdések konstruktív megvitatása, véleményeink ütköztetése talán hosszú távon segít kiutat mutatni a látszólagos kiúttalanságból.
Erdős Virág: ezt is el
Magvető Könyvkiadó, 2013.