Az A. J. Kazinski álnevű szerzőpáros új könyve Az utolsó igaz ember című regényük folytatása, egyben lelkileg megrázó, vallásos témájú történet, amely hangulatában megegyezik elődjével, a csattanó viszont ezúttal hatásosabb lett.
Az előző részben Niels és Hana romantikus filmekbe illő megismerkedésének lehettünk tanúi, ahol Niels egy rendőr, Hana pedig a kissé buggyant tudós szerepében tetszelgett. Most időben jóval előrébb járunk: Hana és Niels immár összeházasodtak, átélték a mézesheteket, elmúlt az a bizonyos rózsaszín köd is, amely a friss szerelmesekre jellemző, és a kapcsolatuknak egy válságos időszakát élik át. Hana teherbe esik, emiatt elhidegül a férjétől, ami mindkettőjüket megviseli, Niels munkájára is erősen kihat, ezért a mindennapokban egyik ostobaságot a másik után követi el.
Már a könyv elején kiderül, hogy a történet élvezetéhez Az utolsó igaz emberhez hasonlóan elő kell vennünk a keresztény vallás iránti való érdeklődésünket: a könyv alapötlete a túlvilág létezése, a szereplők végig a túlvilágot és azt a békességet keresik, amit ott vár rájuk. Ehhez kapcsolódóan öngyilkosságoknak és újraélesztéseknek lehetünk tanúi, és ha alapból nem hiszünk a halál utáni életben, sajnos a könyvet sem tudjuk majd kellőképpen élvezni.
Szintén hasonlóan ez előző részhez, több szálon fut a történet. A könyv elején egy túlvilágot kereső férfibe és nőbe botlunk, akikről ekkor még nem derül ki, valójában milyen szerepük lesz a későbbiekben. A nő épp a túlvilágon jár, a férfi pedig visszahozza onnan, majd később kiderül, hogy Dicte nem önszántából volt a helyszínen, hanem a férfi fogva tartja. Sikerül elmenekülnie, de a férfi üldözni kezdi, majd egy hídra kerül, ahonnan leugrik, és ekkor kerül a képbe Niels, akit kihívnak az esethez. A továbbiakban az öngyilkosság körül forognak az események: Niels a saját testi épségét is feláldozva beleveti magát a munkába, de közben végig gyötrik a személyes kétségei. A nyomozás során Niels és az olvasó is jobban elmerülhet a túlvilági életben, és új szereplők is felbukkannak, akiknek szintén köze van a nőhöz és a túlvilági élethez is.
A harmadik szál egy bolondok házába zárt fiatal lányról szól, akinek az édesanyját még kisgyermekkorában meggyilkolták. A lány azóta nem beszél, mi viszont betekintést kapunk a – nem túl derűs – gondolataiba. Egy ötéves szemszögéből látjuk, hogyan halt meg az édesanyja és az milyen hatással volt rá, számomra ezek a jelenetek voltak a legmegrázóbbak. Sokáig semmi értelmét nem láttam ennek a szálnak a könyvben, ugyanis a Niels-féle nyomozás eleinte teljesen más irányba tart, de persze idővel erről a szálról is kiderül, milyen fontos szerepe van a nyomozásban.
Sokáig az öngyilkosságot elkövető nő életét követhetjük, emiatt egy idő után vontatottá is válik a könyv, néhol Hana vívódása zökkentett ki az egyhangúságból. Csak a könyv harmadik harmadában kezdenek világossá válni a szerepek, Hana lelkiállapota rendeződik és fontos szerephez jut, a főszerepet pedig az addig feleslegesnek vélt, bolondok házába zárt lány és az édesapja kapja.
A kelleténél ismét jóval hosszabb a könyv, a Niels-féle nyomozás több helyen ellaposodik. A hangsúlyt nem a sokkal érdekesebb bolond lányra és a túlvilággal kapcsolatos kérdésekre fektették, hanem a lány gyilkosának felderítésére, aminek fontos szerepe lesz, de maga a nyomozás ettől még unalmas. Niels szenvedésére igazán nincs is magyarázat, akció pedig, ami felrázott volna a monotonitásból, szinte nem is volt, csak a könyv végén, de az érdeklődésemet az sem korbácsolta fel eléggé.
A.J. Kazinski: Álom és halál
Animus Kiadó, 2013.