Az urban fantasy kiemelkedő alakja öt év után ismét varázslatos erejű történettel jelentkezett.
A történet középpontjában egy hétéves fiú áll, akit egyáltalán nem gyereknek való dolgok vezetnek el a Hemsptock-házhoz. A földút végén álló épületben három nő lakik: nagymama, anya és lánya, és utóbbi elhiteti vele, hogy a közeli halastó maga az óceán. Az addig jámbor életet élő, könyvmoly fiú élete fenekestül felfordul: szembe kell néznie a halállal és sok minden mással is. Utazása során egyedül csak a Hemsptock-család tagjaiban bízhat, az ő segítségük révén fedezi fel a felnőttek világát.
Neil Gaiman neve már lassan egy évtizede egyet jelent a magyar olvasók számára is az igényes fantasy irodalommal. A szerző az Amerikai istenekkel bizonyította, hogy fenekestül fel tudja forgatni a műfaj szabályait, és azóta minden művében (legyen az akár novella, akár meseregény) megfigyelhető a saját szájíz szerinti változtatás. Így van ez az Óceán az út végén esetében is: a meglehetősen gyenge lábakon álló, unalomig ismételt alapszituáción csavar egyet a történet folyamán, amitől a regény teljesen egyedivé válik. Finom utalást kapunk leghíresebb alkotására, a tíz kötetes Sandman képregénysorozatra is, és szerepel a szerző kedvelt szimbóluma, a hármas hölgykoszorú is, akiknek tagjai egy-egy generáció képviselői (a nevük kötetről kötetre változik).
Annak ellenére, hogy az ötvenes évei közepén járó szerző igen népszerű az olvasók között, nem mondható termékenynek. Az Óceán az út végén öt év kihagyás után jelent meg, így az igazán fanatikusoknak valódi gyöngyszem ez a kötet. A keletkezés történetéhez hozzátartozik, hogy eredetileg novellának indult ezt a sztori is, ám később Gaimant annyira magával ragadta a cselekmény, hogy „kénytelen” volt hosszabban kifejezni magát. Noha hozzá kell tennünk, hogy a könyv terjedelme nettó 160 oldal, tehát nem ez a szerző leghosszabb műve, ezért érdemes lenne inkább a kisregény megnevezéssel illetni.
A főhős kissé szánni való, de ezt inkább keserédes szájízzel, semmint gúnnyal telve merem kijelenteni. Kis fekete cicáját, kit a világon a legjobban szeretett, elütötte egy autó, a születésnapjára egyik meghívott sem megy el, így egyedüli barátaiként a könyvek maradtak. A gondok elől a történetek közé menekül, ott keresi rájuk a választ, amikor zsenge kora ellenére felnőttes problémákkal szembesül. Az életben elért célokról, a változásokról, az idő múlásáról, a felnőtté válásról, a háláról és más fontos emberi érzésekről olvashatunk Gaiman szokásos stílusában és fantáziájával. Ugyanakkor a szerző most egy új oldalát is megmutatja: ilyen kidolgozott mondavilágra, tele szebbnél szebb szóképekkel és mondatokkal, még nem volt példa egyik művében sem.
Érdemes volt várni erre a kötetre, és csak remélni lehet, hogy a következő Gaiman-mű nem újabb öt év múlva lesz esedékes…
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Agave Könyvek, 2013.
1 comment for “Neil Gaiman: Óceán az út végén”