Amir és Efi két gyerek, akik a II. világháború után, már Izraelben születtek, a holokauszt-túlélők két és feledik generációjához tartoznak, és bár kíváncsiságuk szinte kielégíthetetlen, szinte semmit nem tudnak a háborúban történtekről. A felnőttek ugyanis nem beszélnek.
A „két és feledik” generáció a szerző leírása alapján olyan holokauszt-túlélők gyermekei, akik a világháborút még gyermekként élték át. A kezdetéről esetleg még emlékeik sincsenek, így életük sokkal kisebb részét hagyták hátra a Pokolban, egészségesebb lélekkel vágtak neki az új, háború utáni létezésnek. Amir, és Efi szülei nem őrültek bele a borzalmakba, de azzal ők is egyetértenek, hogy emlékeik nagy része túlságosan szörnyű lenne gyermekeiknek.
A történet egy furcsa hangulatú lakótelepen játszódik, lakóit sorsuk hasonlósága teszi zárt közösséggé, kevés a gyerek, a felnőttek közt nem ritkák a bolondok vagy különös szerzetek. Mind súlyos, néha alig felfoghatóan szörnyű emlékeket cipelnek magukkal. A gyerekek pontosan érzik e titkok terhét, és szeretnék megfejteni őket, ennek érdekében még némi ravaszkodástól, kis zsarolásoktól sem riadnak vissza.
Az író három részre osztotta a regényt. Az első szól a gyermekkorról, amikor Amir és Efi még kíváncsiak, de nem tudhatnak meg semmit, csak elcsípett, apró információkat, amelyeket aztán fáradtságos munkával próbálnak egésszé összeállítani. A második részben már felnőttek, tudásszomjuk csillapodott, de az idősebbek épp ekkor nyílnak meg. A történeteik kikívánkoznak belőlük, a főszereplők pedig már „elég nagyok”, hogy meghallgathassák őket. Ebben a részben található „Józef nagypapa” és „Apa” története, két részletesen elbeszélt holokauszt-történet. A harmadik részben a főszereplő a saját fia kapcsán elmélkedik arról, hogy sikerült ugyan túlélni a népirtást, de ugyanígy a háborús bűnösök leszármazottai is köztünk élnek. A vétkesek többsége elkerülte a valóban súlyos büntetést, az emberek nem változtak, a borzalmak bármikor újra megtörténhetnek.
Ahogy a történet, úgy sajnos a színvonal sem egységes. Az első rész igen jól sikerült, bár kellhet egy kis idő, amíg megszokjuk a hangulatát. Lassan kezdődik, a nagypapák bemutatása közben bevallom, elfogott a nyugtalanság, hogy mikor kezdődik már a történet. Később aztán könnyű belefeledkezni, kiderül, hogy nem is annyira a történet a lényeg, inkább a mesélés hangulatában van a szépség. Valószínűleg önéletrajzi ihletésű lehet a regény (erre utal az is, hogy a szerző saját nevét adta a főszereplő kisfiúnak), sok apró részlet teszi egészen személyessé, átélhetővé. Olyan érzés olvasni, mintha magunk is ott ülnénk egy rokoni összejövetelen egy idős nagynéni vagy nagybácsi lábánál, és hallgatnánk az emlékeit sosem látott, távoli rokonokról, a régmúlt világ eseményeiről. Ennek a fejezetnek nagy erénye még az egészen újfajta megközelítés, könnyű átélni a gyerekek frusztrációját: Izraelben születtek, lépten-nyomon a „holokauszt” szóba botlanak, iskolai rendezvényeken emlékeznek meg a nemzeti gyászról, dolgozatot kell róla írniuk, és noha szüleik révén személyes érintettségük is van, mégis, a világon szinte bárki többet megtudhat a témáról.
A második fejezetben két tragikus történet bontakozik ki teljesen, és néhány másik részleteiben. Végre megkapják a várt szörnyűségeket, akik a holokauszt borzalmaira éhesen vették meg a könyvet (ha eljutnak idáig az olvasásban), de az író mintha kissé eltávolodna, a hangvétel hűvösebb lesz. Az első rész alatt könnyű volt elfelejteni, hogy regényt tartunk a kezünkben, de most újra eszünkbe jut.
A befejező rész ezek után már csalódás, az író persze szeretett volna komoly és fontos összegzést adni, de a gondolatai nem túl eredetiek, és túl hosszasan is fejtegeti őket. Valójában nincs rosszul megírva, de a megelőző részek színvonala után fakónak és unalmasnak tűnik a hosszúra nyúlt befejezés.
A kötet csaknem hatszáz oldalas, de súlyos tartalma ellenére nem nehéz olvasmány. Vannak egészen magával ragadó vagy elgondolkodtató részletei. Kiváló mű lehetett volna, de néhány felesleges, vagy eltúlzott momentuma miatt „csak” egy jó regény lett belőle.
Amir Gutfreund: A mi holokausztunk
Európa Kiadó, 2013.
1 comment for “Amir Gutfreund: A mi holokausztunk”