A szerkesztő Deres Péter olyan darabokat válogatott össze, amelyeket hazánkban is színpadra állíthatnának. Ez magyarázza a kötet sokoldalúságát is: bármely színházigazgató találhat benne olyan drámát, melyre az ő színházának szüksége van. Találunk benne klasszikus nagydrámát, abszurd darabot, neoszürreális művet, drámát két középkorú és egy idős színésznőre, játékot három nyolcvan éves vagy annál idősebb színészre, női monodrámát és végül konkrét szereposztás nélküli, kísérletező, újító, interaktív színházat is.
A négyszáz oldalas könyvben hét kortárs svéd szerző jelenik meg egy-egy darabbal. Lars Norén Háborúja nyitja a sort; Norén dekraláltan a legnagyobb név a kortárs svéd drámairodalomban, az irodalmi Nobel-díj állandó esélyese. Több munkája jelent már meg magyarul, sőt a kötetben található írását is előadták már felolvasó színházban 2005-ben a Millenárison. A darab egy széthullott családról szól a harmadik világ egy háború sújtotta országában. A régen halottnak hitt apa egy nap váratlanul hazaállít: igazából nem hiányzik senkinek, a felesége már új társat talált , a nagyobbik lánya prostituált lett és a kisebbiknek sincsenek már illúziói. Egyetlen vágy hajtja őket: kivándorolni, ha lehet, akkor Németországba. Az apa, aki már senkinek sem kell, ezt csak azért nem látja, mert a háborúban megvakult.
A második drámát a korábban gyermek- és ifjúsági darabokkal befutott Gunilla Boëthius jegyzi. Ő korábban már sikert aratott egy abszurd családi drámájával, és ezt a vonalat követi a kötetben szereplő írása A föld fia is. Az alapötlet szürreális: egy fiatal párról szól, akiknek a gyermeke, Kalle, egy erdőben, teljesen mozdulatlanul, derékig földbe süllyedve született. Ebben a pozícióban kénytelen végignézni családja keserves küzdelmeit a hosszú, sötét és farkasordítóan hideg svéd telekkel, a konfliktusokkal, és végül a hétköznapi véggel, a széthullással.
A következő írás a Lopott ékszerek Kristina Lugn tollából, aki 2006 óta a Svéd Akadémia örökös tagja. A főszereplő Rune, a befutott pszichiáter, aki szexuális kapcsolatot létesít egyik betegével, a depressziós és öregedő írónővel, Majvorral, az önbizalom-növelő terápia részeként. Majvor ennek hatására beleszeret orvosába, de Lugn azt sejteti velünk, hogy ez az érzelem sem igazi, ahogy jönnek-mennek és beszélnek a darab szereplői, egyre inkább azt érezzük, hogy minden társas viszonyulás csak a magányt próbálja leplezni, s hogy az egyén saját létezését is csupán a boldogság illúziójával próbálja igazolni.
A könyv középső darabja a Szörnyek Niklas Rådströmtől. A szerző rendkívül sokoldalú: munkásságát verseskötetek, regények, drámák, esszékötetek és filmforgatókönyvek szegélyezik. A Szörnyek 1997-ben jelent meg, és témája miatt igen nagy port kavart. Megtörtént esetet dolgoz fel: 1993-ban, Liverpoolban két tíz éves fiú egy bevásárlóközpontból elcsalt egy 2 éves kisfiút, majd a város külterületén brutálisan meggyilkolták. Az esetet médiahírek, rendőrségi tárgyalások, kihallgatások jegyzőkönyvei alapján dolgozta fel a szerző, mégpedig igen egyedi módon, az antik tragédiákra jellemzően kórust és karvezetőt használ, de az összes felmerülő szerepet ugyanaz a négy színész játssza. A darab interaktivitásra törekszik, a nézőt is be kívánja vonni a darabba. Végső célja a számvetéskészítés mind a színészek, mind a nézők, és nyilván az olvasók esetében is: nekünk mi a felelősségünk ebben a konkrét ügyben és általában a jelenséggel, a társadalom eldurvulásával kapcsolatban?
A ötödik dráma Jonas Gardell írása, a címadó Jegesmedvék. A kiinduló helyzet békés: két harmincas nő érkezik édesanyjuk 72. születésnapjára. Azonban az idill nem tart soká, folyamatos veszekedések, indulatos összecsapások, dühből elkövetett cselekedetek, üvöltözések, ordibálások és a közöttük kialakuló nyomasztó csend következik. A bomba a darab végén robban a harmadik testvér, az író Gabriel televíziós interjújával. A tragikomédia tanulsága, hogy az emberek csak azért ragaszkodnak a családi kötelékekhez, hogy a magányukat enyhítsék.
Az utolsó előtti Mattias Andersson drámája, az erős című Szex, drog, erőszak, mely címével ellentétben „játék az öregségről”. Egy idősek otthonában játszódik, ahol három kb. 85 éves ápolt szabadságharcba kezd és elhatározzák, hogy bepótolják mindazt, amit hosszú életük során eddig elmulasztottak. Szórakoztató helyzet- és jellemkomédia veszi kezdetét, amely a Jegesmedvékhez hasonlóan elkomorodik, de Andersson színei nem lesznek olyan matt feketék, mint Gardelléi. Mindent összevetve ez a kötet hangulati tetőpontja.
A gyűjtemény utolsó darabja Lisa Langhsethtől A karmester szeretője. Ez egy igazi monodráma, egyetlen szereplője a 23 éves Katarina. Ő csapongó, és egyértelműen tébolyodott monológjában vall félműveltségéről, korábbi társas kapcsolatáról, szüleihez fűződő viszonyáról, valamint arról a teljesen egyoldalú szerelméről, amely a befutott, sikeres és nem mellesleg családos karmesterhez fűzi. Sejthető, hogy a végeredmény itt is a magány lesz.
A válogatást az is motiválta, hogy ezek a darabok Európa nagy színpadain már bizonyítottak, könnyen színre vihetőek, különleges szcenikai megoldásokat, díszleteket nem igényelnek. Stilárisan tehát sokszínű a kiadvány, azonban a hangulati elemekről ez már nem mondható el: borzasztóan depresszív, sötét tónusú írások valamennyien, még a két leglazább, talán vígjátékinak mondható alapötletre épülő darab, a címadó Jegesmedvék és Andersson Szex, drog, erőszakja is az idő előrehaladtával elsötétedik, s mindkettő egy-egy végtelenül magányos monológgal zárul. Magányról, a társas kapcsolatok lehetetlenségéről, elhagyatottságról, öregségről, kudarcról vall a kötet minden egyes sora.
Jegesmedvék – kortárs svéd drámák
Napkút Kiadó, 2012.