Nem mindennapi kiadvány: bolgár haiku gyűjtemény, ráadásul két nyelven: magyarul és bolgárul. Az alábbiakban ebbe a Napkút kiadó által közzétett gyöngyszembe fogunk belelapozni, megpróbáljuk megragadni a látványt vagy mögötte az érzést, míg a végére talán mi magunk is nekiállunk haikut faragni…
A haiku versforma eredetileg Japánból származik, és a XVII. század folyamán egyre nagyobb népszerűségre tett szert. A klasszikus haiku háromsoros, moraszáma pedig rendre 5-7-5-ös, ezt leszámítva formailag kötetlen, noha a sorok akár rímelhetnek is. A haikut erős zeneiség jellemzi részben a forma ritmusa, részben pedig az egyes hangzók hangulati érétke miatt. Ami igazán fontos ezen versforma esetében, az a tartalom. A három sor egyike (az első vagy a harmadik, egy képet, egy látványt vagy egy gondolatot tár elénk, a másik két sor, pedig erre reagál: bővíti metaforává, hasonlattá. Nézzünk erre rögtön egy példát a kötetből: „A vihar után / ezer nap ragyog / a korlát esőcseppjeiben” (Zornica Harizanova, 99. oldal). Jelen esetben tehát az első sor annyit tesz, mint a második és harmadik sor együtt, vagyis 1 = 2+3.
Az én-központú nyugati verseléssel szemben itt a természeti képek puszta rögzítése zajlik és a versben semmi nem utal a szubjektum állapotára, ezt hívják „éppen ilyen-elvnek”. Miután a szerző nem értékeli az elmondottakat, sokkal fontosabb a befogadói gesztus, a viszonyulás a vers által felidézett képhez. Hagyományos tematikája erősen kötődik a természethez: állandó témái az évszakok, növények, állatok, ünnepek. Ez annyira rányomta bélyegét a műfajra, hogy Japánban régen nem is a költők személye, vagy a korszakok szerint csoportosították a verseket, hanem csak témájuk szerint.
A haiku a XX. század elején jelent meg más nyelvek irodalmaiban és gyors terjedésnek indult. Bulgáriában azonban csak jelentős késéssel, 2000. óta létezik szervezett haiku élet, és az első kiadványok is még csak nyomokban tartalmaztak haikukat, valójában kritikátlanul minden három soros verset beválogattak ezekbe az antológiákba. Mára ez sokat változott, kitisztult a bolgár haiku közösség, és minőségi alkotások sora látott napvilágot.
Jelen kötet darabjait Petar Csuhov bolgár költő, a haiku világszerte elismert művelője válogatta, szerkesztette és az előszót is ő írta. Az antológia 55 kortárs bolgár költő 159 alkotását vonultatja fel, párhuzamosan bolgár és magyar nyelven. A szerzők életkora igen változatos, a legidősebb 1932-ben született, míg a legfiatalabb 1993-ban! Feltűnő a női költők abszolút többsége, 39 hölgyre mindössze 16 úr jut. A kötetben szereplő alkotók közel fele még Bulgáriában sem szerepelt így, egy kötetben.
A kitűnő magyar fordítások, illetve az utószó Szondi György munkáját dicséri. Az igényes, bár kissé komor tónusú illusztrációkat Vincze Judit és Szirma Sziromahova készítették. A Más-más csönd című antológiát nemcsak hazánkban, hanem Bulgáriában is forgalmazzák, sőt a Szófiai Nemzetközi Könyvvásáron is bemutatták.
A gyűjtemény versei csak ritkán követik a hagyományos haiku 5-7-5-ös szótagszerkezetét, vagyis ilyen értelemben modernnek tekinthetőek, de egyéb tekintetben, tematikájukban, felépítésükben valódi haikukkal állunk szemben. A képek álomszerűek, sokszor mégis szinte kézzel foghatóak, plasztikusak. Arra csábítják az olvasót, hogy mélyedjen el benne, hangolódjon rá, lásson a mélyére és tegye fel magának a kérdést, hogy számára mit jelent mindez. Erre a kötet csekélyke terjedelme miatt a nyájas olvasónak minden lehetősége megvan, hiszen folyamatosan olvasva előszóval, utószóval együtt is, egy óra alatt lazán befejezhető. Ettől azonban mindenkit óva intenék, egy haiku antológiát ugyanis nem azért olvas az ember, hogy kipipálhassa, hogy na, ez is megvolt, hanem a mögöttes gondolatokért, a szemlélődés, a kontempláció kedvéért, hogy fékezzen a körülötte rohanó világban és elmerengjen egy pocsolya vagy egy falevél fölött, ahogy azt a szerzők is teszik.
Témaviláguk könnyen csoportosítható. Gyakoriak az évszakok:
Ősz.
A piacon fügét
lop egy fiú.
(Anamarija Koeva, 123. oldal)Tél.
Fehér ingemen
folt. (Radoszlav Csicsev, 117. oldal).
Az éjszaka képei:
szerelmes éj
autólámpák fényei
bolyonganak a mennyezeten
(Alekszandra Ivoljova, 81. oldal)Holdtalan éj.
A kertben
gyümölcs pottyan. (Konsztantin Dimitrov, 55. oldal).
A jeles napok, ünnepek:
halottak napja
kinyitom apám
fekete ernyőjét
(Petar Csuhov, 65. oldal)Szent Bálint-nap
combom lejtőjén
egy hangya
(Roszica Pironszka, 93, oldal).
Az eső:
Minden esőcsepp
után –
más-más csönd”
(Ivan Metodiev, 35. oldal)égzengés
mindenki siet
csak az eső nem
(Darina Deneva, 87. oldal).
További témák a kötetből, már példák nélkül: a város képei, falvak, elhagyatott épületek, növények, állatok, havazás, a hét napjai és még lehetne sorolni.
Kellemes meglepetés ez a könyvecske, még azoknak is, akik korábban nem terveztek volna haiku antológiákat forgatni. Mindenki találhat benne olyat, amelyen hosszabban el tud tűnődni, amiben örömét leli, s nem kizárt hogy maga is kísérletet tesz arra, hogy egy látványt, egy érzést ilyen módon öntsön formába. Még én is, miután elolvastam a kötetet, lefekvés után az ágyban, azon kaptam magam, hogy haikut faragok. Pedig sose szerettem korábban a haikut. Sose.
Petar Csuhov (szerk.): Más-más csönd – Различна тишина
Napkút Kiadó, 2012.