Habár a legtöbb Harry Hole-sztori önmagában is élvezetes olvasmány, a Leopárd több tekintetben is kapcsolódik a korábbi részekhez. A Hóembernek közvetlen folytatása, sőt a két kötet együtt alkot egységet, hiszen a korábbi kötet sorozatgyilkosa is tiszteletét teszi, hogy segítse a nyomozást.
Harry élete a Hóember-ügy után fenekestől felfordult, éppen ezért igyekszik minél távolabb kerülni hazájától. Hongkongban próbál elrejtőzni, egyedüli társai csupán a drog és az alkohol. Kaja Solness, a fiatal nyomozónő mégis hamar a nyomára bukkan, és megkéri, hogy térjen vissza Oslóba, ahol két nőt gyilkoltak meg azonosíthatatlan eszközökkel. Mivel Hole az egyetlen az országban, aki sorozatgyilkosokra specializálódott, kénytelen elfogadni a munkát, amely terápiaként sem utolsó. Jo Nesbø remekül ábrázolja Hole lelkivilágát: érthető módon megviselte őt a hóember-gyilkosság leleplezése és annak következményei.
A kötetben nem csak a sorozatgyilkosság felderítése és Harry személye, hanem a megváltozott hatalmi helyzet is izgalmas. Az effajta ügyek felderítése a gyilkossági osztály helyett a Kripos, vagyis a Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe tartozik. Az újonc Mikael Bellman igyekszik fényt deríteni a gyilkos kilétére, ettől várva előléptetést. Hatalmi pozíciójának megtartása érdekében könyörtelenül átgázol mindenkin, miközben elfelejti, hogy mi is a tényleges feladata. Tehát Holénak nem csak a saját érzéseivel, valamint a rafinált, nyomokat nem hagyó gyilkossal, hanem egy törtető mitugrásszal is meg kell küzdenie.
A Leopárd eddig a legvéresebb, legkegyetlenebb része a sorozatnak. Utólag a szerző is elismerte, hogy vannak eltúlzott lépések a könyvben, de most már nincs mit tenni, gyenge idegzetűeknek ezért inkább nem ajánlott az elolvasása. Szerencse, hogy a kötetben szereplő gyilkológép csak Nesbø fantáziavilágában létezik…
Jo Nesbø: Leopárd
Animus Kiadó, 2012.