Végre megjelent a Tövisek Hercege folytatása, ami változatlanul sötét, véres, kegyetlen fantasy, időnként gyönyörű mondatokba csomagolva.
A regény ott folytatódik, ahol az első véget ért, azaz négy évvel Renar trónjának elfoglalása után. Jorg már majdnem felnőtt király, akinek a vára alatt Nyíl hercegének húszezer fős csapata gyülekezik, szemben az ő pár száz fős csapatával, miközben az egyik szövetségesének lányát készül elvenni. Az első részhez hasonlóan most is több szálon futnak az események, a 18 éves Jorg menyegzőjének napja, és a 4 évvel korábbi, trónfoglalás utáni évek a két fő szál. Ami új, az a harmadik történetszál, Katherine naplóbejegyzései Jorgról és a velük történtek a lány perspektívájából. Ez a nézőpont újdonság, de határozottan pozitív és érdekes.
A cselekmény hozza az előző részből megszokott színvonalat. Ha önmagában valamelyik rész nem túl érdekfeszítő, akkor is lesz valamilyen szerepe a későbbiekben. Az író előre kitalált mindent, de csak lassan bontakoznak ki az összefüggések, és a történet sokkal bonyolultabbá vált. Jorg érzelmesebb, észreveszi a tettei hatását, a következményeket. 14 évesen még nagyon hirtelen volt, most kezd felnőni, jobban átgondolja a dolgokat, mielőtt cselekszik. Sokkal normálisabb a gondolkodása, de nem veszíti el a „személyes varázsát” sem, a viselkedése továbbra is kellőképpen borzalmas és kifacsart, mégsem tudjuk megállni, hogy megértsük és megkedveljük őt. Kapott pár pofont az élettől, az apjától is már kiskorától kezdve igencsak kemény leckékben részesült, királyként pedig foglalkoznia kell a népével, így felelősségteljesebbé válik. Az okfejtésein időnként hangosan fel lehet nevetni, annyira találóak vagy éppen abszurdak. Nyíl hercegével például azért száll szembe, mert bár tudja, hogy Orrin jó uralkodó lenne, és a próféták is azt mondják neki, hogy álljon félre a megjövendölt császár útjából, ez neki kihívás, hogy megmutassa, ő irányítja a sorsát, az nincs előre megírva.
A többi szereplő kevésbé jelentős, és fogyatkozik is a csapat, de új szereplők, új mágusok is feltűnnek. A Testvérekről ebben a részben többet tudunk meg, jobban megismerjük őket. A fejezeteket ezúttal is néhány mondatos gondolatok választják el egymástól, amelyekben róluk kapunk árnyaltabb képet. Két nő is fontos szerepet tölt be, az egyikük Miana, Jorg felesége, aki meglepően erős egyéniség fiatal kora ellenére, szinte már hasonlóak, a másik Katherine, a mostohaanyja húga, akivel már az előző részben is találkoztunk, akire Jorg vágyik, ismeretségüket mégis inkább a gyűlölet határozza meg. Sageous, a már ismerős pogány mágus továbbra is kegyetlenül belepiszkál a fejekbe és az álmokba, borzalmas dolgokat okozva, de sokan mások is visszatérnek még, hogy bonyolítsák a helyzetet. Egyre többet tudunk meg a régmúltról is, az Építők világa előtti időkről, időnként felbukkan egy-két tárgy, elmélet, nézet, ami eddig elfeledve pihent.
A Tövisek Királya szerencsére nem a szokásos átvezetés a harmadik, befejező részhez, hanem fontos dolgokat tudhatunk meg belőle és jelentős események történnek benne. A stílusa továbbra is szenzációs, sőt, úgy gondolom, a második rész felülmúlja az elsőt, több benne az ütős párbeszéd, gondolat, egyre szaporodnak azok a részek, amelyeket csak azért olvasunk el újra, mert élvezetes vagy elgondolkodtató. A fordításért Gy. Horváth László ismét dicséretet érdemel, ismét igényes, remek mondatokat írt. Ajánlom a könyvet azoknak is, akik még csak most fognak hozzá a sorozathoz: lendüljenek át a vér, a kegyetlenség és szenvedés miatt érzett viszolygáson, nem bánják meg! Jorg pedig a következő részre még nagyobb célt tűzött maga elé: császár akar lenni. És továbbra sem érdekli, hogy erről mások mit gondolnak.
Mark Lawrence: Tövisek királya (Széthullott birodalom-sorozat, 2. rész)
Fumax Kiadó, 2013.