Jonathan Franzen: Javítások

Az amerikai irodalom fenegyerekének tartott Franzen legújabb könyvét, a Szabadságot tavasszal jelentette meg az Európa Könyvkiadó, most pedig itt az előző, az eredetileg 2001-ben megjelent Javítások. Aki azt szerette, ebben sem fog csalatkozni, bár ilyen nagy, társadalmi problémákat boncolgató regényeket nem árt a megfelelő sorrendben olvasni, hiszen a kettő megjelenése között tíz év telt el: az író idősebb lett, megtörtént 9/11 és a világ is töretlenül haladt előre a maga útján, vagyis a felvevő környezet is megváltozott.

Akárcsak a Szabadság, úgy a Javítások is az amerikai nagyregény (great American novel) műfajába sorolható. Ez a forma ugyan a XX. század elején kihalt, de Franzen vélekedése szerint ma is van létjogosultsága az ilyen jellegű mély társadalomelemzésnek. A műfaj lényege, hogy szemben a posztmodern szépirodalommal, felhagy minden öncélú művészieskedéssel és realista módon az egyén és a társadalom problémáira, illetve a kettő között kibomló feszültségekre helyezi a hangsúlyt. Ez természetesen együtt jár némi terjedelemmel, vagyis nem csoda, hogy a kötet majdnem 630 oldalas.

A regény a Lambert család egy őszét meséli el, a kitérőkkel és vargabetűkkel együtt pedig összesen néhány évét. A főszereplők a hetvenen túli Lambert házaspár Enid és Alfred, valamint gyerekeik, a 43 éves Gary, a 39 éves Chip és a 32 esztendős Denise. Alfred Lambert aktív korában roppant szigorú, ellentmondást nem tűrő családfő volt, valódi zsarnoka feleségének és gyerekeinek, a regény idejében azonban már előrehaladott Parkinson-kórban szenved és egyre kevésbé ura önnön testének is. Felesége, Enid kétségbeesetten próbálja egyben tartani az egyre inkább széthulló családot, rendben tartani az öreg, hatalmas közép-nyugati házat és ápolni férjét. A legidősebb gyerek, Gary csak látszólag sikeres ember: habár kimondottan jó körülmények között élő, elismert, vezető bankár, akinek szép családi háza van Philadelphiában, gyönyörű felesége és három fia, a felszín alatt azonban depresszióval és alkoholproblémákkal kínlódik. A középső, Chip egy nőügy miatt elbukta szépen induló egyetemi karrierjét és a regény történetének idején éppen egy színdarabot ír, valamint állás nélkül sodródik és kész csőd az élete anyagi és morális értelemben egyaránt, húgának, Denise-nek is tartozik 22 000 dollárral. Denise pedig befutott séf, egy elit philadelphiai éttermet vezet, a magánéletben azonban közel sem ilyen sikeres: túl van egy váláson, ami után a nők felé fordul az érdeklődése, később pedig tovább bonyolódik az élete, egyszerre kezd szexuális viszonyt főnökével, a Generator nevű étterem tulajdonosával és annak feleségével. Édesanyjuk, Enid álma, hogy 48 év házasság után még egyszer, utoljára összehozza az egész családot karácsonyra a szülői házba. Voltaképpen ennek a karácsonynak, a hozzá vezető eseményeknek, valamint „utórengéseinek” a története a regény cselekménye.

A regény erénye, hogy a Lambert család életén keresztül át tudjuk tekinteni a kilencvenes évek társadalmának állapotát, ráadásul nem csak az Egyesült Államokban, hanem általában a nyugati világban. Részben arra láthatunk rá, hogy az utca, a környék, a város által látott példás polgári életek a zárt ajtók mögött közel sem annyira példásak. Ebben a társadalomban (ami valljuk be, a miénk is) sokkal, de sokkal fontosabb az, hogy mások milyennek látják az életünk minőségét, mint amilyen az a valóságban. Párhuzamot lehet vonni az üzletekben kapható paradicsom és az emberek élete között: a paradicsom csak akkor adható el, ha szép, nagy, valósággal kicsattan, jóllehet semmi íze sincs, ha azonban ronda volna és finom, akkor a kutyának sem kellene. Tehát a fő mérce a család megítélése esetén sem a harmónia, a szeretet, a bizalom, egymás kölcsönös segítése és megértése, hanem az otthon presztízse, hogy milyen az ingatlan és hol áll, a család tagjai milyen autóval közlekednek, hol nyaralnak, mekkora esküvőt képesek tartani (jó nagyot kell, de mindenesetre nagyobbat, mint a szomszéd gyereke), milyen állásuk van, mekkora a befolyásuk és a többi. Enid és Alfred tisztességben őszültek meg, felneveltek három gyereket, Alfrednak jó állása volt, de az életük mégsem volt ideálisnak mondható. Ezt a gyerekeik utólag már tisztán látják, mindhárman meg is kezdik szabadságharcukat az ellen az élet ellen, amit a szüleik éltek, és mindhárman más módszert választanak arra, hogy elrontsák a saját életüket.

Létezik egy másik szemlélet is, egy globális: hogyan, miként láthatta a nyugati társadalom a szovjet befolyás alól frissen felszabadult keleti blokk államait, illetve az ott uralkodó állapotokat. A kép csöppet sem kedvező, sőt kifejezetten lesújtó. Van egy fiktív szín (mint Shakespeare-nél a cseh tengerpart), amit Franzen Litvániába helyez. Ezt én, aki itt élek inkább Üzbegisztánba képzelném, míg az üzbégek lehet, hogy Csádba. A történetnek ez a vonala egy kis csoportról szól, amit egy helyi oligarcha vezet, és a célja, hogy amerikai polgároknak látszólag darabonként adja el az egész országot, majd a pénzzel csendesen lelépjenek. Később egy parlamenti választás után zavargások törnek ki, megbénul a mobiltelefon-szolgáltatás, leáll a repülőtér, az úton pedig milíciák rabolják ki az utazókat (menekülőket). A történetnek ez a része, jóllehet érthető, hogy mit keres a regényben, mégis kilóg belőle, és mint ilyen, a leggyengébb része az egésznek: egy olyan gyenge pont, ami a Szabadságból szerencsére hiányzik.

Franzen Javítások című regénye nagyszerű munka, de a Szabadságtól mind összetettségében, mind történetvezetésében, mind a látás és láttatás módjában elmarad. De mivel egy évtizeddel korábban is jelent meg, azt kell mondanunk, hogy az író önmagát minden tekintetben felül tudta múlni anélkül, hogy ehhez új életet kellett volna kezdenie, vagy radikálisan más irodalmi útvonalon kellett volna elindulnia. Akik még nem olvastak eddig Franzent, azoknak azt javaslom, hogy kezdjenek hozzá haladéktalanul, viszont ha elfogadnak tőlem egy tanácsot, tartsák be az eredeti időrendi sorrendet.

Jonathan Franzen: Javítások
Európa Könyvkiadó, 2012.