Makkai Sándor: Holttenger

Makkai Sándor regénye kereken 90 éve jelent meg először, és az erdélyi békeidők utolsó, immár borzalmakkal átszőtt hónapjaiba nyer bepillantást az olvasó.

Dr. Katona László frissen végzett királygyűrűs filozófus előtt kitárult a világ. A pezsgő Város-hercegnőn, Kolozsváron töltött egyetemi évei után „holtig eljegyezte magát a tudomány géniuszával”. Megkapta a nagy állami ösztöndíjat külföldön folytatandó filozófiai tanulmányok céljára, így a professzori állásig nem is lesz megállása. Csakhogy közbeszól a háború: a külföldi ösztöndíjról már nem is álmodhat, katonának gyenge, frontlelkésznek túlképzett, a gimnáziumi hitoktatói állás túl merev számára. Elkeseredésében és persze dacból elvállalja egy mezőségi apró falu, Virágos lelkipásztori szolgálatát, környezete legnagyobb megdöbbenésére. Sáros ősz, kemény tél, reménytelennek tűnő munka, sorozatos csalódások, és egy tiltott szerelem kialakulása várja. Volt szobatársa, András a szomszédos Tóvölgye lelkésze mindent megtesz László sikeres beilleszkedéséhez, és a segítségére lesz András menyasszonya, Edit is, aki Virágos helyettes tanítónője…

Felvetődik a kérdés, vajon számít-e, hogy ez a nem túl bonyolult történet voltaképpen hol is játszódik. A Mezőségen mintha ha a skót felföld dombjait róná az ember: a föld kietlen, apró falvak messze egymástól. Csak a hullámzó, dombos vidék, itt-ott kisebb erdőséggel megtűzdelve. A 6000 km2 területű, Erdély kellős közepén fekvő dombvidék szinte teljesen elrománosodott, de erről csak nagyon kevesen vettek tudomást. Az itt élő magyarság és szászság az évszázadok során arányaiban harmadára csökkent, osztozva a magyar birtokosok által betelepített románsággal, és az idők során szinte észrevehetetlenül beszivárgó cigánysággal. E négyes kulturális tégely rendkívül izgalmas formációt hozott létre táncban, dalokban és hiedelmekben is.

László minden erejével azon dolgozik, hogy kiszakítsa a fizikai és szellemi mocsokból a sáros-poros kis falu egyszerű és vad, de valahol mélyen igaz szívű parasztjait. Itt szembesül igazán azzal, milyen az elhagyatott paraszti világ. A mezőségi (és ezen belül a virágosi) parasztot mindenki szidja, bármerre jár. A román falvakkal nincs gond: alázatosak, nem akaratoskodnak. Bár, mintha mostanában lenne valami a levegőben, amiről a román pópa csak félmondatokban utal az ifjú lelkésznek, de semmi komoly, ezt is kezelni fogják a helyi urak… Az biztos, hogy a háború után minden átalakul. De Lászlónak más gondjai vannak, hiába próbál bármit tenni, fejleszteni, a falu nem akar változni. Romantikus illúziókat kerget kórházról, takarékszövetkezetről, szellemi-gazdasági fejlesztésről, de süket fülekre talál. Sőt, mikor járvány tör ki a faluban, reakcióival magára haragítja az egész falut, ami az állásába kerül.

A könyv megdöbbentően aktuális üzenet azoknak, akik még hisznek abban, hogy a vidéki világ (és nem mellesleg az erdélyi vidéki világ) bajai közel száz év alatt változtak bármit is. Keveset olvasunk, és még kevesebb korabeli irodalmat, és rácsodálkozunk a problémákra, amelyeken már rég a hátunkon hordunk.

Makkai Sándor önéletrajzi ihletettsége külön ízt ad a történetnek. Az író, aki egyben az Erdélyi Református Egyház kiemelkedő alakja, püspöke is volt, Kolozsvárott végezte a teológiát, majd rövid tanítás után Vajdakamaráson (Virágos) vállalt lelkészi szolgálatot. Két évvel később tért vissza a kincses városba teológiát tanítani. A regény tehát nem fikció, Makkai saját tapasztalatait írja le, egyedül a szerelmi szálakat mintázta kollégáiról, de ez mit sem csorbít az ő romantikus alkatán. Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, akit érdekel a két világháború közötti erdélyi irodalom: Makkai Sándor társadalmi regénye kiállta az idő próbáját.

Makkai Sándor: Holttenger
Kráter Kiadó, 2012.