Ann Aguirre: Menedék (Razorland trilógia, 1. rész)

A Menedék Ann Aguirre első young adult könyve, amellyel az írónő máris hatalmas népszerűségre tett szert. A könyv egy kegyetlenebb típusú YA regény, a disztópikus regényekre jellemzően sok benne az erőszak és a félelem. Pörgős, izgalmas, akciódús, nincs benne üresjárat. Igaz, nem egy kiemelkedő remekmű, inkább egy zombis akciófilmhez hasonlóan izgalmas és feszült, de jól olvasható és végig fenntartja az érdeklődést.

A világ egy fertőzés miatt szinte teljesen kipusztult. A főszereplő, Pikk egy enklávéban él a New York csatornarendszerében már nemzedékek óta. Mivel a körülmények miatt hamar elsorvad az ember, csak gyerekek élnek ott, a legidősebb aggastyán is csak huszonöt éves. A föld alatti társadalom szabályai nagyon szigorúak: az ott élőket a jellemzőik alapján három csoportra osztják: a nemzőkre, az építőkre és a vadászokra. Így tartják fenn a minimális egyensúlyt, hogy ne haljanak ki, ugyanis nem csak a fertőzések és az élelemhiány, hanem a csatornarendszerben vadászó zombiszerű Korcsok is tizedelik az embereket. Ebből a világból váratlanul száműzik Pikket és vadásztársát, Fakót. Mivel az enklávéból már nemzedékek óta nem jártak a felszínen, Pikk szkeptikusan áll a túlélésükhöz.

A történet és a leírás stílusa bármennyire egyszerű is, élvezhető, izgalmas és letisztult. A helyszínek jól kiépítettek, nagyon jól el lehet őket képzelni, valóságosak és félelmetesek. A sötét alagútrendszerben csak a lépéseik számolásával igazodnak el a szereplők, miközben nem tudhatják, honnan bukkannak elő a Korcsok, ez még az olvasónak is elég frusztráló, éppen ezért nagyon izgalmas.

A felszíni környezet már ismerősebb lehet, az összeomlott világot a túlélő bandák dúlják, ez szinte minden posztapokaliptikus regényben ugyanígy van. Erőszakosak, nagyképűek, a testi erejük a fő fegyverük. Mégis úgy alakul, hogy a Pikket és Fakót fogságba ejtő banda feje, Kósza, és Tegan, akit a banda szexuális kielégülés céljára használt, velük tartanak Északra egy jobb világ reményében.

Az író igazán jól festi le a környezetet, képszerűen van leírva a lenti világ, New York metró- és csatornahálózata a vérszomjas Korcsokkal, a fenti, lepusztított városrom és a vidéki táj is. Mindezt anélkül, hogy túlterhelne a részletekkel. Ann Aquirre remekül eltalálta az arányokat. Sok alapvető kérdést hagy megválaszolatlanul, hogy miért történtek az események és miért így, bár olvasás közben ennek a hiánya még nem tűnik fel, csak utólag belegondolva.

A szereplők kedvelhetőek, de nem nagyon vannak kidolgozva. Pozitív például, hogy Pikk eleinte hisz a rendszerben, amiben felnőtt, és csak fokozatosan támadnak kételyei. Negatív viszont, hogy a könyv felénél bevettek két másik főszereplőt is, ami már egy kicsit sok, pláne, hogy az írónő elköveti a mostanában szokásos hibát, hogy az éppen megfelelő arányban feltűnő romantikus szálba beleerőltet egy szerelmi háromszöget is. Remélem, hogy a folytatásban ez valahogy el fog tűnni!

A könyv végén található egy rövid jegyzet, amelyben a szerző összefoglalja a vizsgálódásait, hogy milyen jövőképet képzelne el egy hasonló világpusztulás után, némi logikai alátámasztást próbálva adni a felvázolt világnak.

A Fumax kiadó meghagyta az eredeti borítót, ami igen látványos, domborodó, fémes hatású. A fordítás nagyon jó és a szerkesztéssel sem voltak szemet szúró problémák. Az egyetlen nagyobb hiba, hogy a könyvről sehol nem lehet alapból megtudni, hogy folytatásos, csak keresgélés útján jöhet rá az ember, hogy ismét egy trilógiával van dolgunk.

Mivel a történetben még nem érték el a kívánt célt, miközben a Korcsok alkalmazkodnak és okosodnak, várható, hogy mi lesz a folytatásban, inkább az a kérdés, hogyan lesz megírva, mennyi izgalmat tartogat.

Ann Aguirre: Menedék
Fumax Kiadó, 2012.