A könyvnek már a borítója is párizsi hangulatot idéz, a kézbevétel pillanatában pedig elrepített az 1900-as évek Párizsába és megszűnt számomra létezni a külvilág.
Hemingway és felesége megismerkedésével kezdődik a történet, ahogy egy távkapcsolatból kialakul a szerelem. Az írónő nagyon választékosan és élethűen jellemzi már ezen időszakukat is, nem fárasztja az olvasót unalmas részletekkel, nem magyaráz túl egy-egy történetet, ráadásul a fejezetek maximum tíz oldalasak, és mindig kiegyenlíti egymást a leírás és a párbeszéd.
Mégis az esküvőjük után válik igazán érdekessé a könyv. Sokat utazgatnak, és hiába kevés a pénzük, mégis megtalálják a romantikát egymás társaságában. Bár Hadley soha nem válik igazi francia feleséggé, nagyon igyekszik mindenben eleget tenni férje elvárásainak. Elképesztő személyiség, minden nőnek példaértékű lehet az alkalmazkodókészsége. Igaz, hogy abban az időben már vénlányként ment hozzá Ernesthez, talán ennek tudható be az is, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a férfihoz, egy napot sem bír elviselni a társasága nélkül. Látható az is, hogy Ernestnek és Hadleynek is problémáik vannak az idegeikkel – jobb párt nem is találhattak volna egymásnak! A történtek előrehaladtával szemtanúi lehetünk az önmegvalósító nő kibontakozásának is: hajformájukkal és öltözékükkel a nők minél jobban a férfiakra akartak hasonlítani.
Meglepő volt számomra, hogy az alkoholtilalom ellenére folyamatos ment az ivászat. A nők is keményen nyomták a tömény italokat, még a szoptatás sem tartotta vissza őket. Lehet, hogy csak művész körökben vitték ennyire túlzásba, de sokszor előfordult, hogy ébredés után whiskyvel és nem kávéval kezdték a reggelt. Bár a szegénységet másképp talán nem is lehet elviselni, Hemingway meg is említette az egyik párbeszédben, hogy nem bízik az olyan emberben, aki még soha nem ázott el.
A dada kérdésen is kissé fennakadtam. Ernest és Hadley élete folyamatos nélkülözés volt, soha semmire nem volt pénzük, de tudtak dadát fogadni a gyerekük mellé, még a kiruccanásaik alkalmával is. Vagy nagyon olcsón vállalták régen a gyerekfelügyeletet, vagy Hemingwayék nem arra költötték a pénzüket, amire feltétlenül kellett volna.
A párizsi feleséget olvasva egyértelművé vált számomra a magyar középiskolai irodalomoktatás felszínessége is: sokat számítana a művek megértésében, ha másfajta ismereteink is lennének az írókról. Ebben a könyvből például megismerhetjük Hemingway igazi arcát. Az öreg halász és a tenger alapján még el sem tudtam képzelni, mi játszódhat le egy olyan emberben, aki annyit vívódik, mint a könyvében szereplő halász. Pedig Hemingway is ilyen: átgázolt bárkin, hogy megvalósítsa az elképzeléseit, de közben végig gyötri a lelkiismerete. Tudja, hogy helytelenül cselekszik, amiért gondolatban megkövezi magát, a kísértéseknek mégsem tud ellenállni. Sőt, a végsőkig képes elmenni, hogy elérje a célját, és hogy a lehető legjobban érezze magát, miközben nem számít még a hőn szeretett felesége sem. Inkább a saját vágyainak kielégítéséül szolgáló barátait és szeretőit választotta, mint azt a nőt, aki feladta saját személyiségét és jóban-rosszban mellette állt.
Paula McLain: A párizsi feleség
Alexandra Kiadó, 2012.
(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!