A lengyel Andrzej Sapkowski regényei kilógnak a számítógépes játékok alapján íródott könyvek közül, ugyanis a szerző nem a játékok sikerét akarta meglovagolni, hanem a játék tervezői figyeltek fel a szerző nagyívű sagájára és fantáziájára, és az alapján készítették el a videojátékot, ezzel világhírűvé téve a vándorló vaják történetét.
A kötetek főhőse Geralt, a vaják, aki bejárva az egész világot egyetlen célt tart a szeme előtt: megszabadítani azt a veszélyes szörnyektől. Azonban nem a mágia vagy az ereje, hanem az elméje segítségével akarja véghez vinni feladatát. Kalandjai során találkozik hercegekkel, királykisasszonyokkal, törpökkel, fenevadakkal, ördöggel, dzsinnel és még sok más-más fantasztikus lénnyel. Sapkowski 1992-ben jelentette meg az első Vaják-kötetet (ami érdekes módon az itthon csak másodikként megjelenő A végzet kardja), amely hat novellát tartalmaz. Egy évvel később ezt követte Az utolsó ígéret, amely újabb hat írással örvendeztette meg a szerző rajongóit. Később valószínűleg maga is rájött, hogy hősében ennél jóval több van, így 1994 és 1999 között öt regényt szentelt Geraltnak és a kalandjainak. A sorozat egyes köteteit több mint 15 nyelvre fordították le, és több mint 20 országban jelentek meg.
Sapkowski remek érzékkel vegyíti a szláv monda-, valamint a Közép-Európai népek meséinek világát, megfűszerezve azt a Grimm-mesékből ismert hősökkel. Felbukkan itt szinte az összes hercegnő, gonosz királyné, boszorkány, mostoha együtt, hogy a sötét oldalukat megmutassák.
A második kötetben – annak ellenére, hogy az íródott korábban -, sokkal feszesebbek a történetek, jóval pörgősebb az egész. Geralt mellett újból láthatjuk a néha már-már az idegeinken táncoló költőt, Kökörcsint, aki karakterénél fogva gondoskodik a megfelelő humorról, valamint régi ismerősként köszönthetjük Yennefert. Ráadásul sokkal több értékes gondolatot tartalmaztak ezek a történetek, mint Az utolsó ígéretben lévők. Az első kötetben Sapkowskinak meggyűlt a baja a fogalmazással, jó pár esetlen mondat becsúszott, gyakori volt a szóismétlés, a párbeszédek esetlenek voltak, azonban a második könyvben ezeket a hibákat már kiküszöbölte, legalábbis is én sokkal igényesebbnek éreztem a megfogalmazást.
A borító és a számítógépes játék alapján azt várná az ember, hogy a kötetek tele lesznek csatajelenetekkel, ám Sapkowski ezeket előszeretettel mellőzi. Ha Geralt közelharcban is győz le egy szörnyet, azt vagy rövid időn belül megteszi, vagy csak utalásszerűen hallunk róla. Inkább használja az eszét, hogy észérvekkel meggyőzze (vagy legalábbis próbálja meggyőzni) ellenfelét.
Talán túlzás azt mondani, hogy Sapkowski Tolkienhez mérhető író, de szerintem semmi oka nincs panaszra, én teljes szívből ajánlom a Vaják-köteteket azoknak, akik egy jó kis fantasyra vágynak!
Andzrej Sapkowski: Vaják I. – Az utolsó ígéret, Vaják II. – A végzet kardja
PlayOn Kiadó, 2011-2012.