Az argentin író második magyar nyelven megjelent kötete valódi huszonegyedik századi kísértethistóriát kínál nekünk. Legalábbis első ránézésre. A kisregényt elolvasva azonban arra döbbenünk rá, hogy semmi sem az, aminek látszik, így ez a könyv sem: kissé vontatott, kevéssé frappáns és jóval fájdalmasabb olvasmány az elvártnál.
A könyv fülszövege társadalmi feszültségek kibontását ígéri a mágikus realizmus eszköztárával. Ehhez képest én nem tapasztalom ezeket az eget verő, szinte már vibráló társadalmi feszültségeket: kétségtelen, hogy vannak benne dúsgazdag argentinok, akiknek majd egy luxus apartmanházban lesz lakóhelyük (ha egyszer elkészül valahára), és koldusszegény chilei bevándorlók, akik az épületet őrzik. Viszont ha csak kimegyek az utcára, ugyanezt látom, ebben még nincs sok feszültség. A két réteg között semmilyen kapocs nem található, sőt a chileiek szemmel láthatóak boldogok, sorsukkal elégedettek; vagyis nem lázadoznak, nem szorul a kezük ökölbe és nem is merednek borús, fenyegető tekintettel a távolban ködlő buenos airesi háztetőkre. A regény pedig csak annyiban mágikus realista, hogy vannak benne kísértetek, akik fehérek (mint minden valamire való kísértet) és még a falakon is át tudnak menni. Vagyis Aira nem feszegeti annak a bizonyos eszköztárnak a kereteit.
Sokat töprengtem olvasás közben (sőt még annak végeztével is), hogy mi dolgunk nekünk végül is ezekkel a kísértetekkel, vagy a szerzőnek mi a szándéka velük, de nem jutottam semmire. A kísértetek ember formájúak, csak éppen úgy néznek ki, mintha előzetesen lisztbe forgatták volna őket. Valamennyien meztelenek és méretes, félig merev hímtagokkal bírnak (valamennyien, kivétel nélkül férfiak). Hogy a kísértetek karakteréből valósággal sugárzó maszkulin jellegnek, a nemző őserőknek mi köze a halálon túli élethez, azt az író intellektuális elefántcsonttornyába zárkózottan nem köti az orrunkra. Mint ahogy azt sem, hogy miért nincsenek női kísértetek.
Az írás voltaképpeni tétje a chilei Viňas család legidősebb, tizenöt éves Patri nevű lányának a gyötrődése azon, hogy mi végre van ő a világban. Ezen a problémán természetesen valamennyien átrágtuk már magunkat hasonló idős korunkban, kísértetek nélkül is. Patri helyzete némileg speciális, mert anyjának még lánya, viszont nála jóval kisebb testvéreinek szinte már-már anyja, de ez még alapvetően nem ok a megőrülésre. Azután itt vannak még a pucér férfi kísértetek is, akiktől frivol gondolatai támadhatnak, de ez egy virgo intacta tini lány esetében sem világfordítóan szokatlan, legalábbis szerintem.
Maga a történet Szilveszter napján játszódik egy félig kész luxus apartmanházban. A leendő tulajdonosok a délelőtt folyamán bejárják a helyszínt, megnézik, hogy áll az építkezés (jócskán el van maradva a tervezetthez képest), de nagyjából délre már valamennyien elhagyják a területet. Ezután már csak az őrzéssel megbízott Viňas család marad az épületben. A családfő Raúl Viňas azzal a lendülettel vág neki a napnak, hogy ma bizony kétszer fog berúgni, egyszer ebéd után kőműves kollégáival, másodszor pedig Szilveszter éjszakáján szerető családja és rokonai körében. Raúl egyébként nem balhés ember, ha iszik sem lesz állat, nem hőbörög, nem verekszik, nem terrorizálja a családját, csak addig iszik, amíg össze nem esik, és azontúl békésen hortyog. Így történik ez a regény által bemutatott napon is. Közben a felesége elintézi a bevásárlást, a gyerekek az épület különböző szintjein játszanak, készül a vacsora, szállingóznak a vendégek, kószálnak a kísértetek, s a fülledt délutánt követő napszálltakor kezdődik a parti, éjfélkor tűzijátékkal.
Ami bosszantó, az nem a kisregény látszólagos történet nélkülisége, hanem a szövegbe beágyazott, de attól borzalmasan idegen filozófiai, antropológiai, sőt urbanisztikai fejtegetések éktelenkedő jelenléte. Ezek többségükben Patri fejében játszódnak le, ami abszurd egy mégoly értelmes fiatal lány esetében is. De sorozatnézés közben édesanyjával is talál módot a kelleténél, vagy legalábbis a szituációtól vártnál némileg magasabb röptű ontológiai eszmecserére, természetesen a reklám ideje alatt. Azután este a díszes Viňas család tagjai vacsora után, már kiváló chilei vörösborral töltekezve, a csillagos égen elmerengve kérdeznek rá az ember világban való gyökerezettségének lényegére. Ami azért némileg bizarr, hiszen a beszélgetők egy bevándorló, alkoholista, chilei kőműves és a pereputtya. Persze Isten őrizzen engem attól, hogy a szociológiai ihletettséget, vagy a metsző szociográfiai hitelességet kérjem számon a szerzőn, de mégis: hogy kerül a csizma az asztalra?
Ezek éppen olyannyira érthetetlen dolgok, mint ahogyan az sem világos, hogy a főszereplőnek tekinthető Patri sorsa miképpen torkollik a könyv legutolsó oldalán lejátszódó tragédiába. Nem azt mondom mindezzel, hogy nem értékes olvasmány Aira kisregénye, hiszen a szöveg szép, a téma emelkedett, de azt bizton állíthatjuk, hogy jobb könyveket is olvastunk már ennél. Nekem az a vicc jutott eszembe a könyv végeztével, amiben két orosz szimbolista beszélget: „Iván, szerinted belecselekedjek a zongorába?”, mire a másik: „Hagyd, Borisz, úgyse értenék…” Hát mi is így vagyunk valahogy ezzel a könyvvel.
César Aira: Kísértetek
Magvető Kiadó, 2012.