Őszinteségi roham lett úrrá a magyar színészeken, Stohl András után Szabó Győző is úgy döntött, hogy felfedi a múltja sötét foltjait. Nehéz eldönteni, hogy Győző csak a pénz miatt írta meg a könyvet, vagy mint ahogy Stohl is állította, meg akarta magyarázni a történteket a nagyközönségnek. Miért tíz éves hallgatás után döntött úgy, hogy az embereknek meg kellene ismernie a kábítószeres előéletét és a „gyógyulásának” útját?
A Toxikoma felöleli Szabó Győző egész eddigi életét. Megismerkedhetünk a szüleivel, tanulmányaival, melyeket nagyon szép eredményekkel zárt, amíg aztán Nyírbátorból felkerült Budapestre. Teljesen elvarázsolta a város, és mert sikeres volt mind a tanulmányaiban, mind a szabadidős zenekarával, elkapta a hév, és a kisvárosi gyereket felfalta a nagyváros.
Szabó Győzőnek végig nagyon őszinte stílusa van, a szó legdurvább értelmében. Az egyik pillanatban repkednek a trágár szavak, a másikban pedig egy rémült kis nyuszival találjuk szembe magunkat. Sokáig azon tűnődünk, melyik is lehet az igazi, mert egy adott szituáción belül is pillanatok alatt meg tud változni. A plafonon kezdi, majd észhez tér, és máris megalázkodik. Nem lehet eldönteni, hogy a színészi volta, vagy a saját személyisége miatt viselkedik így, de az biztos, hogy a viselkedése nagyon jól tükrözi az állandóan bizonytalan lelkiállapotát.
Az első pár oldalon nagyon érdekes hasonlattal él a drogozással kapcsolatban, mely szerint a drog új és új ajtókat nyit meg az ember előtt, egyre mélyebbre jut a rejtekében, de ezek az ajtók visszafelé csak ritkán járhatóak. Majdnem ott ragadt ő is az utolsó ajtó mögött, ahonnan már nem volt visszaút. A könyv elején mindjárt az elvonóban találjuk őt, majd csak a későbbiekben ismerjük meg a teljes történetét annak, ahogy odajutott. Elmeséli, milyen szereket és hogyan használt, és hogy azok milyen hatással voltak a szervezetére. A mákteánál túl sokat is időz, és nem túl érdekes az, ahogyan hozzájutottak, majd főzőcskéztek belőle.
Egy kábítószerrel kapcsolatba még nem kerülő olvasónak nagyon fura, hogy a szerzőnek az összes szerrel volt valami problémája. Borzalmas volt az íze vagy a hatása, vagy csak nehezen lehetett hozzájutni, ő mégsem tudott róla lemondani. Több problémája volt a beszerzésükkel, mint amennyire jó volt a szerek hatása, legalábbis a leírtakból ezt lehet leszűrni. A folyamatos megaláztatásokra, a titkolózásokra, hazugságokra ment rá az élete ebben az időszakban. Megcsalta a feleségét, üldözte és letartóztatta a rendőrség, tönkretette más emberek életét, a sajátjáról nem is beszélve.
A könyvben nem eredeti neveket használ a szereplők bemutatására, hanem az adott személyre legjellemzőbb tulajdonság alapján ruházza fel őket nevekkel. Csernus Imrét például, aki egyébként majdnem minden fejezetet szakmailag kommentál, így érhetőbbé téve egy-egy jelenetet, Morpheusnak hívja. Csernus egyébként barátként, láthatóan sokat megtett Győző érdekében.
Sajnáltam viszont, hogy a feleségét ritkán említette meg a könyvben. Érdekes lett volna azt is megtudni, a nő hogyan bírta őt elviselni. Eleve, hogyan ismerkedtek meg, és miért ment hozzá egy kábítószerfüggő pasihoz? Győző már nagyon korán függővé vált a szerektől, ezért gondolom, hogy eközben ismerte meg a feleségét is – ez a vonal nekem elég felületesnek tűnt.
A könyv megjelenése után Szabó Győzőt a tévében is láttam, ahol ugyanerről a témáról beszél. Ott sajnos teljesen meghazudtolta a könyve őszinteségét és bűnbánó jellegét, inkább tűnt egy beképzelt színésznek, aki egyáltalán nem bánja a kábítószerrel töltött éveit, és nem hajlandó senkitől bocsánatot kérni ez idő alatt elkövetett vétségei miatt. Szomorú!
Szabó Győző: Toxikoma
Libri Kiadó, 2012.
1 comment for “Szabó Győző: Toxikoma”