A durva borítójú könyv 90%-ban a szerző személyiségéről szól, és a nagy kérdés, hogy érdekes-e Fiala annyira, hogy egy egész könyvet elolvassunk róla. Ismert rádiós műsorvezető, értékes szakmai teljesítményt tett le az asztalra, megérdemli a figyelmet – ami viszont a könyvéből kiderül róla, az inkább szánalmas, mint figyelemre méltó.
A könyv önálló fejezetekből áll, amelyek mindegyike hasonlóan épül fel: Fiala gyerekkorával kezdődik, a kamaszkorával folytatódik és a rádiózással ér véget. Nagyszerű írói bravúr lett volna, ha úgy tudná ezt az ívet kb. harminc alkalommal bejárni, hogy közben egyszer sem ismétli önmagát, és a felnőttkorával kapcsolatban ez sikerült is, a rádiózásról bőven elegendő története van ehhez. A gyerekkori élményeit viszont többször is elismétli ugyanúgy – valaki észrevehette volna a könyv kiadása előtt, hogy pontosan hatszor magyarázta el, miért nem lett Ranschburg Jenő a pszichológusa…
A gyerekkori élményei sok-sok átismétlésének az az eredménye viszont biztosan megvan, hogy pszichológus bevonása nélkül is megérthetjük Fiala felnőttkori kudarcainak az okát. Tízéves koráig nem járt se óvodába, se iskolába, és a későbbi évek sem voltak éppen sikertörténetek, vagyis alapvető szociális ismeretei hiányoznak. Például hogy ne másszunk a szerelmünk nyakára, se udvarlás gyanánt, se akkor, ha már összejöttünk vele. Nem kell örök sérelemként kezelni, ha valaki véletlenül elfelejt megköszönni valamit, ahogy azt se, ha a miniszter néhány perccel késve érkezik a rádióműsorunkba – amibe Fiala sem érkezett meg pontosan soha! OK, az viszont már tényleg felháborító, ha a miniszterelnök és a felesége egy másik újságíróval többet beszélget, mint velünk! Sőt, Gyurcsány felesége a másiknak még puszit is adott! Valóban megérdemlik, hogy a KUSS! című könyvben ez szóvá is legyen téve!
Amikor viszont Fialának sikerül elszakadnia a számtalan sérelmétől, tulajdonképpen elég jó történetei vannak. Vitrayról például, aki mégiscsak közvetített a sokadik olimpián is a magyar szereplésről, vagy az idős zsidó úrról, aki félt az antiszemitizmus újraéledésétől. A könyv végén pedig a hazai rádiózás egy sajátos szeletéről, a kicsi rádiókról ír, és Fialának mindegyik témában nagyon jók a tárgyi ismeretei. Írni is nagyon jól tud – az értékítélete teljesen megbízhatatlan, de ettől még egy történet lehet jó.
A könyv végén a Balra át! című vers története is találó. Fiala rádióműsorát például politikai háttértámogatással egy nagy állami cég szponzorálta, cserébe interjúkat készített a vezetőkkel, külön nem is fáradva azzal, hogy jelezze: reklámról van szó. Aztán amikor az említett vers felolvasása miatt bajba került, végiglátogatta mind négy parlamenti párt vezetőit, mintha természetes lenne, hogy így intézzük el egy hatósági per kimenetelét. Láthatóan eszébe sem jut, hogy mindezekben talán az ő részéről is lehet itt-ott némi kivetnivaló, sőt mindezt a sértett fél nézőpontjából adja elő, vagyis teljesen nyíltan és őszintén mesél. Nem biztos, hogy az olvasóra ez pont olyan hatást tesz, mint ahogy ő gondolta…
Sajátos szocializáció, sajátos szakmai és erkölcsi nézetek – Fiala János végül is valóban érdekes személyiség, az olvasó jól szórakozhat. Maga a szerző viszont valószínűleg jobban járt volna, ha ez a könyve inkább a fiókban marad…
Fiala János: Kuss! nemzeti […] nyalóka
Alexandra Kiadó, 2011.
2 comments for “Fiala János: Kuss! nemzeti […] nyalóka”