Az 1Q84 második kötete folyamán a cselekmény két szála teljesen egymásba gabalyodik. A történet sokkal összetettebbé válik, jóllehet a szereplők száma nem gyarapodik, sőt ellenkezőleg, egyesek megmagyarázhatatlan módon eltűnnek. Sok nehéz, misztikus rejtély teszi izgalmasabbá a történetet, ami sokkal sötétebb tónusúvá is válik, ahhoz képest legalábbis, amilyen az első kötet folyamán volt.
Az 1Q84 mindkét kötetének fontos eleme Leoš Janáček: Sinfonietta című kisebb lélegzetvételű zenekari műve (szimfoniettája). Az első kötet első két mondata éppen ez: „Klasszikus zene szólt a taxiban, az FM adón. Janáčektől a Sinfonietta.” Aomame már az első fanfárhangokból felismeri a darabot, jóllehet tisztában van vele, hogy nem kellene ismernie ezt a művet, azt sem kéne tudnia, hogy eredetileg egy sportesemény megnyitójára íródott és egyáltalán, Janáček morva zeneszerzőről sem kellene tudnia semmit. Mégis tud. Később egy lemezboltban beszerzi magának a regény folyamán újra és újra felbukkanó darabot, amelyről idővel kiderül, hogy Tengo minden egyes reggel ezt hallgatja felkelés után, első kávéja mellett, amikor elkezd írni.
Az első kötet kapcsán már érintettem a két hold kérdését. Az 1Q84-es év világában ugyanis két hold van az égen: az egyik a nagy sárga, amit mi is ismerünk, látunk mindig, valahányszor csak feltekintünk az éjszakai égre (és nem felhős az idő). A másik pedig egy sokkal kisebb, zöld színű, torz formájú, halovány fényű hold, amit azonban 1Q84-ben sem lát mindenki, csak azok (valószínűleg), akik valamilyen okból kapcsolatba kerültek a most még rejtélyesebbnek tűnő – már amennyiben ez lehetséges – little people-lel. Ez a második hold, valamint a little people által légből szőtt gubó az a két motívum, ami szerepel Fukaeri díjnyertes regényében, de amelyek ott nincsenek pontosan leírva, ezért kéri meg még az első könyvben Komatsu Tengot, aki a Légből szőtt gubót írja át (ad neki irodalmi formát), hogy láttassa ezeket a dolgokat. Tengo döbben meg a legjobban azon, hogy a valóságban mind a második hold, mind a légből szőtt gubó pontosan ugyanúgy néz ki, ahogyan ő annak idején (talán még 1984-ben) elképzelte. Így azután az a gyanú fészkeli be magát Tengo tudatába, hogy nem csak Aomame, de saját maga is átkerült abba a regénybe, amelyet ő ír.
Az első két kötet keretes szerkezetet alkot: a második kötet azon a ponton ér véget, ahol az első elkezdődik. Aomame ugyanúgy taxival araszol a dugóban a gyorsforgalmi úton. Az első könyvben Aomame lemászik egy vészlépcsőn az útról az utcaszintre, utólag azt gondolja, hogy ez volt az a pont, ahol átállították a váltót és a világ mássá változott. Itt a második könyv végén ismét megpróbál lemászni a lépcsőn, hátha visszajut 1984-be, csakhogy 1Q84-ben nyoma sincs azon a ponton vészlépcsőnek: nincs visszaút…
A titokzatos little people-ről nem tudunk meg túl sokat a második könyvben sem. Valamilyen ősidőktől egy másik világban létező lények ezek, amelyek átjárókon keresztül jutnak be az emberek világába. Lényegében egy ilyen átjáró megnyílásáról szól Fukaeri Légből szőtt gubó című kisregénye, amelyet Aomame elolvas a második könyv második fele folyamán – így annak tartalmával végre mi, olvasok is tisztában leszünk.
Összességében elmondható, hogy az első könyv csak afféle bevezetőnek tekinthető, de az igazi rejtélyek itt a második kötet folyamán teljesednek ki, így most, a trilógia ezen pontján talán még kevesebbet értünk, mint az első könyv végén, és ez alaposan felcsigázza az olvasó érdeklődését. Nem véletlen tehát, hogy az eredeti japán kiadás esetében is az első két kötet egy napon jelent meg (2009. május 29-én), míg a harmadik kötet 11 hónappal később követte őket (2010. április 16-án). Hasonlóan történt az Egyesült Királyságban is 2011 októberében, bár itt az első kettő és a harmadik könyv megjelenése között mindössze egy hét telt el. Itthon előreláthatólag áprilisban jön ki a trilógiai harmadik része, kíváncsian várjuk, hiszen ha az első rész érdekes volt, a második letehetetlen, akkor a harmadik kötelező darabnak ígérkezik!
Murakami Haruki: 1Q84 (2. kötet)
Geopen Kiadó, 2011.